Színházi élmények

Most, hogy Flóra már nagylány, (éppen betöltötte a harmadik életévét), és Ákos sem született még meg, igyekeztünk gyakrabban kimozdulni Andrissal. (Az elkövetkező két évben úgyis nehezen tudunk majd a gyerekek nélkül lenni.)
A télen tehát három darabot néztünk meg (kettőt a Vígben, egyet a Nemzetiben), és visszagondolva ezekre a darabokra, meg kell állapítanom, hogy valamilyen szinten mindegyik "férfi-darab" volt. Úgy értem ezt, hogy a nők csupán kellékei, díszletei voltak a színdarabnak, a férfiak boldogságkereső útjának célja (János vitéz), akadálya (Lumpáciusz Vagabundusz) vagy még az sem, csupán jelentéktelen mellékszereplője (Julius Caesar). Nem baj ez persze, mert a legutóbbi színházi élményeim éppen ellenkezőleg, főként női darabok voltak (Anna Karenina, Edith és Marlene), és egyrészt ideje volt Andrisnak is kedvezni egy kicsit, másrészt, nekem sem árt kicsit jobban ráhangolódni a másik nemre, jobban odafigyelni rájuk, mostanában úgyis teljesen begubózódtam saját testem, szerepem körüli gondolatokba, sztereotípiákba.

Néhány szó tehát legutóbbi színházélményeimről:

János vitéz

János vitéz

János vitéz megzabolázza lovát

Iluska mos

A János vitézt még az ötödikeseimmel néztük meg, kicsit féltem is ezért a darabtól, hiszen fontos volt, hogy nekik is tetsszen, ugyanakkor értéket is közvetítsen. Ez a darab pedig teljes mértékben megfelelt a várakozásoknak. A népdalok, a népi elemek, a humor, a díszlet, a könyv a színházban és színház a színházban koncepció, a huszárok kerékpárlovas jelenetei stb.




Bájos volt, szép volt, nagyon jól megmutatta a múlt kapcsolatát a jelennel, abszolút nem volt unalmas múzeumszagú, de szöveghű volt, egyszóval nagy élmény.



Természetesen itt a hagyományos férfi- női-szerepek jelentek meg. A szerelem, mint az élet értelme, a szeretett nő elérése pedig a boldogság forrása. A szerelem egyenlő tündérországgal.








A nő szerepe itt érthető módon meglehetősen passzív, saját szerepemmel kapcsolatban nem kaptam iránymutatást, bár ismerve Petőfi verses regényét,ezt nem is vártam.
Szép mese volt mindenesetre.

Lumpáciusz Vagabundusz

A második darabot Nestroy feldolgozásában olvastam még egyetemistaként, bár azóta (vagy már korábban is?) vándortéma lehetett. Ez egy Heltai Jenő-féle feldolgozás volt.

Lumpáciusz Vagabundusz

A nő szerepe itt is passzív, de a központi mondanivaló éppen ellenkező, mint amit a János vitéz sugallt. Illetve ebben a mesében minden érték megkérdőjeleződik, talán csak a barátság,a bajtársiasság értéke nem (nagyon viccesen fejezi ki ezt a fűnyírós zárójelenet és az utolsó dal a középszerűség, a szürke nyárspolgárság dicséretéről).

Lumpáciusz Vagabundusz

A nő tehát itt önmaga paródiájaként jelenik meg, nekem pedig igazán hasznos tükörnek bizonyult, mivel terhesen, hormonoktól megzavart fejjel és szívvel igazán rámfért egy ilyen görbe tükör.

Julius Caesar

Végül a harmadik darabot Andris választotta. Féltem Shakespeare Julius Caesar-jától, a sok vértől, és jogos is volt a félelmem. De ha ezen túlteszem magam, akkor igazán tetszett ez a darab is. Számtalan szuper megoldás volt benne, de mint a könyvben is, itt is a két védőbeszéd (Antonius és Brutus védőbeszéde) tetszett a legjobban. És itt is a tv-s megoldás.

Julius Caesar

Andris kereste benne az aktuálpolitikát, de ő is beismerte, hogy a második felvonástól nehéz már ráhúzni a mai magyar viszonyokra.

Azért az szomorú, hogy a hatalom és a hatalomvágy mennyire kiforgatja az embert önmagából (minden embert), és hogy a történelem folyton ismétli önmagát. De végtére is ezért lehet előadni egy 500 éves darabot ma is úgy, hogy az valóban megérinti az embert.


Tanulságos volt így együtt látni ezt a három darabot, mely a boldogságkeresés különböző módjait és műfajait sorakoztatta fel, kezdve a szerelemmel, folytatva a pénzzel és barátsággal, a családi boldogsággal és végül a hatalomvággyal. Szerintem semmi nem maradt ki.

És hogy hol található a boldogság. A János vitézben van talán a legjobb iránytű, (ami nem csak azt mutatja meg, hogy hol nincs). A boldogság ott van, ahol megtaláljuk önmagunkat, ahol önmagunk lehetünk, legyőzve a külső akadályokat és saját belső korlátainkat is.

A szürke kis veréb és a csillag

- avagy a Centrál Színház Edith és Marlene c. darabját néztem meg anyukámmal anyák napja alkalmából. (Flórával pedig Tata és Apa töltött el egy felejthetetlen estét, innen is köszönöm nekik.) 

"A francia Edith Piaf és a német Marlene Dietrich találkozása sorsszerű volt, a XX. század két zsenije szélsőségesen más habitust képviselt: Piaf az önpusztító szenvedély, Dietrich a végletes fegyelem és profizmus útján járt, s hogy kinek volt igaza – azt döntsék el a nézők!" - írja a színházi brosúra.

A darab valóban két ellentétes előjelű életet mutat be, ám a hangsúly Edith életén van, a darab írója, Pataki Éva pedig már döntött az ő javára, bár boldognak egyik életút sem nevezhető. 

 

Nagy-Kálózy Eszter és Botos Éva

A darabot nézve végig azon gondolkodtam, hogy hogyan lehet ennyi csapást, szerencsétlenséget túlélni, amennyi Edith Piafot érte rövid élete során. Nem csoda, hogy az alkohol és drogok kábító mámorához menekült a valóság elől, az ének pedig az egyetlen eszköz volt a kezében, amellyel kapcsolatot tudott teremteni az emberekkel. És az sem csoda, hogy sosem tudta elhinni sem azt, hogy szép, sem azt, hogy  tehetséges, vagy esetleg mások valóban szeretik őt.

A darab tetszett, bár nem volt az a katartikus érzésem, amit ígért. Nagy-Kálózy Eszter jól játszotta Dietrichet, de Botos Éva mosolya olykor a színházvilágon kívülinek tetszett, nehezen tudta elhitetni, hogy ő az a kis csúf Piaf. Az énekhangja is nagyon szép, megvolt az ereje is, de a Piaf hangjára jellemző reszelősséget hiányoltam belőle (bár olykor az is megvolt), szóval összességében pozitív élmény, szép este volt, aki szereti Piaf sanzonjait, annak ajánlom, de figyelmeztetem is, nehéz felnőni Piafhoz.

Hétvége - Anna Karenina, tánc és vers

Csodálatos hétvégém volt, nagyon régen volt már részem annyi lelki-szellemi ajándékban, mint az elmúlt napokban.

De haladjunk csak sorjában: csütörtökön Andris meglepett egy színházjeggyel, ráadásul a Bárka Színházban néztük meg az Anna Kareninának egy különleges feldolgozását. Tolsztoj regénye az egyik kedvencem, korábban vettem is Andrisnak egy példányt, mert az enyém rongyosra van már olvasva, és annyira szerettem volna, ha ő is elolvassa. De persze ő nem olvasta el. Most mégis meglepett, és elvitt erre az előadásra, és szerencsére neki is tetszett a darab.

Tolsztoj regénye a női sorsok pontos katalógusa, egy tökéletesen szerkesztett regény, melyben a párhuzamok és ellentétek tudatos kompozíciója még inkább kiemeli a fő kérdést, jobban mondva egy egész kérdéskört; hányféle élete, sorsa lehet a nőnek? Hányféle módon lehet boldogtalanná tenni egy lányt, egy asszonyt? És hogyan tehető boldoggá a nő? Mi kell a férfinak és mi a nőnek? Miért olyan nehéz két léleknek egymásra találni a mindent elsöprő szerelem és szenvedély ellenére is? Mi marad a szerelemből hosszú, házasságban eltöltött évek során, és mi, ha törvénytelen kapcsolatban telnek ugyanezek az évek?

Klim darabjában igazából nem a cselekményt játsszák el a szereplők, mint a legtöbb színházi és filmes adaptációban, ezért aki nem ismeri a történetet, az talán el is veszítheti a fonalat. Ez a darab a szereplők lelki motivációit boncolgatja lírai nagy monológok formájában. (És lényegében a regény is ezt teszi, csak az epika keretein belül.)

Ez a regény egyébként ékes példája annak, hogy a („jó”) irodalmi műveknek nincsen egyetlen lezárt, kerek interpretációjuk, hogy az értelmezés az olvasótól függ, hogy a jelentés mindig az olvasó és a szöveg közötti párbeszéd során jön létre, és mivel minden ember, életkor és korszak más, ezért mindenki számára mást jelenthet ugyanaz az irodalmi mű.

Én például, amikor középiskolás koromban olvastam a regényt, nem értettem, hogy miért Anna a címszereplő, hiszen Levin és Kitty szerelme testesíti meg az ideált. Kamaszlányként a kamasz Kitty Scserbackaja tragédiája, szégyene, majd boldogsága foglalkoztatott. A darabot nézve azonban Dolly (Nagy-Kálózy Eszter - aki nem mellesleg nagyon jól játszott a darbban) élete és szavai gondolkodtattak el. Mennyit ér egy nő, aki anya és feleség, akit megcsaltak, de megbocsátott, aki mindent megtenne a gyermekeiért, mégis annyira távol érzi magától őket.

És most már Annát is értem, már az ő tragédiáját is át tudom érezni.

Jó lenne elolvasni megint a regényt, s aztán megint megnézni a darabot. Haj, bizony jó lenne...

Pénteken este aztán egy kedves barátnőm ünnepelte a 40. születésnapját, őt köszöntöttük játékokkal, zenével, tánccal. Andris itt is kitett magáért és táncolt velem, keringőt is, rendesen, kilépve a lépéseket, tartva a karját. Szóval nagyon kitett magáért. (Köszi innen is, édes!)

Végül szombaton délelőtt Pátyon, a területi szavalóversenyen lehettem zsűritag a 7-8. osztályos vers kategóriában Molnár Krisztina Rita barátnőmmel és Szádváriné Kiss Máriával. Nagyon jó volt, de erről majd később írok részletesebben.