A kislányok úgy 2-3 éves koruk
körül új szerepet kezdenek gyakorolni, s ez az anya szerepe. (Csak
érdekességként említem, hogy a fiúknál az apa szerep alakul ki utoljára.)
Ilyenkor sokat babáznak, és gyakorolják a gondoskodást, készülnek a valódi
anyaságra. Jellemző még erre a szerepre, hogy „aszexuális”, vagyis nincs
jelentősége a nőiségnek, és nem kell hozzá társ, érthető tehát, hogy miért
baj, ha túlzottan hangsúlyossá válik ez a szerep felnőtt korban.
Ezúttal egy olyan regényt
választottam, amelyben nem válik neurotikusan hangsúlyossá az „anya”-szerep,
épp ellenkezőleg, egy ideális (de nem idealizált) anya-típust ismerhetünk meg
belőle.
John Steinbeck Érik a
gyümölcs c. regénye sötét, nyomasztó könyv arról, hogyan válik egy
tisztességes család a 20. század elején földönfutóvá, pedig ők mindent
megtennének, hogy becsületes munkával eltartsák a magukat.
Mit tehet egy anya, ha családja
mindent elveszít, földet, otthont, munkát, hitet. Ő lesz számukra a
meginoghatatlan kőszikla, teszi a dolgát, és biztat. Nekem még sokat kell fejlődnöm, s nehezen hihető, hogy egyszer ilyen leszek.
Ez az egyik kedvenc idézetem a könyvből:
Kinézett a napsütésbe. Telt arca nem volt puha: önuralom és gyöngédség látszott rajta. Mogyorószín szeme mintha minden lehető tragédiát átélt volna már s a fájdalom és szenvedés lépcsőin emelkedett volna fel a magasztos nyugalomig és emberfeletti megértésig. Látszott rajta, hogy ismeri, elfogadja, szívesen látja a maga helyzetét, hogy ő a család fellegvára, bevehetetlen erőssége. És mert az öreg Tom meg a gyermekek csak akkor érezték a fájdalmat meg a félelmet, ha ő is tudomásul vette, megtanulta a fájdalmat és félelmet megtagadni önmagában. És mert - ha valami örvendetes dolog történt - ránéztek, hogy örvendezik-e: megszokta, hogy jelentéktelen dolgok miatt is örvendezve kacagjon fel. De nyugalma többet ért még öröménél is. Erre a megzavarhatatlan nyugalomra rábízhatta magát a család. Nagy és szerény családi helyzetéből méltóság áradt és tiszta, nyugalmas szépség. Mert ő volt a család gyógyító orvosa: biztos, nyugodt és hűvös lett a keze. Mert ő volt a család döntőbírája, elfogulatlanul ítélkezett, mint egy istennő. Mintha tudta volna, hogy az egész család meginog, ha ő ingadozni kezd, s ha igazán megrendül vagy kétségbeesik, vége a családnak, a cselekvő akarat kivész belőle.
