Olyan sokat gondolkodom mostanában a gyereknevelésről, és
egyáltalán nem vagyok meggyőződve, hogy mindent jól csinálok. (Lesz még olyan,
valaha, hogy elégedett leszek magammal?)
Kicsit hasonlítok Ulrike Hartmannra, aki az Anyának lenni és nem görcsölni c.
könyvben olyan ironikusan ábrázolja a modern anyukák kálváriáját. Azon rágódik,
hogy a 21. században óriási felelősség nehezedik az anyák vállára.
Felelőtlennek ítélik azt az anyát, aki nem viszi ilyen-olyan fejlesztésekre a
csecsemőjét, aki nem adatja be a védőoltásokat, aki nem hordozza kendőben a
gyerekét, vagy aki abban hordozza, stb. Ha a gyerek beteg, buta, lassú, az nem
a géneknek, hanem a rossz anyának az oka. Sok mindenben egyetértek vele, de
azért kicsit túlzásnak érzem a nyavalygását.
Én alapjában nagyon szimpatizálok a kötődő neveléssel, 8
hónapos koráig rengeteget hordoztam Flórát kendőben, először hason, majd háton.
Együtt alszunk, igény szerint szoptatom a mai napig, és ő az első, megelőzve
Andrist (az apát), a háztartást és természetesen a saját igényeimet, olykor
szükségleteimet is.
Az eredmény, egy boldog, kiegyensúlyozott, nagyon okos, ám
rettenetesen öntudatos, makacs, ragaszkodó kisbaba, egy végtelenül kedves,
megértő, ám olykor elhanyagolt apa, egy nem éppen makulátlan háztartás és egy nagyon
sovány, sokszor gyenge és ingerült anya.
Nem tudom, hogy a nevelésemmel mennyire erősítem Flórában az
akaratosságot, és mennyire láncolom magamhoz egészségtelen módon. Tény, hogy
nem igazán lehet kihagyni semmiből, nagyon fontos neki a testi közelségem, és
nagyon nehezen fogadja el, ha valamit nem szabad neki.
A szoptatás remek dolog, minden szakirodalom ezt
hangsúlyozza, és én is nagyon élvezem, vagyis élvezném, ha nem lenne semmi más
egyéb dolgom a világon. Flóra ugyanis csak cicin alszik el (vagy babakocsiban,
esetleg hintában, de főleg cicin) és a REM szakaszokban szintén szopizni akar. Hiába
próbálom rászoktatni az ujjszopásra vagy a cumira, csak a mellemet akarja. Én
meg rengeteget fekszem mellette, amikor éppen főznöm kellene, vagy csak
pihenni, olvasni szeretnék, nem beszélve arról, hogy hallgathatom anyósomat,
hogy az ő gyerekeit csak be kellett tenni a kiságyba, nem volt éjszakai
evés-ivás stb.
Ilyenkor felüdülés Sears Éjszakai gondoskodás c. könyvét olvasni. Ő megerősít abban, hogy ez
nem lesz mindig így, és hogy nem önálló csecsemőket, hanem biztosan kötődő
kisbabákat kell nevelni, akkor lesznek önálló, magabiztos felnőttek.
Most csak kiöntöttem a szívemet, de azért minden rendben
van. :)
