Asszonyok könyve

Ha valaki - hozzám hasonlóan - hajlamos a régi időket egyfajta rózsaszín ködben látni, akkor annak kötelező olvasmány Nagy Olga népi elbeszéléseinek megrendítő gyűjteménye.

Én mindig vágyakozva tekintettem nagyanyáink, dédnagyanyáink életére, bár tudtam, hogy a "nyugodt" élet sokszor szegénységet, nélkülözést, és nem utolsósorban rengeteg munkát, fizikai munkát jelentett. 

Mi a férjemmel nagyon szeretnénk - divatos kifejezéssel élve - egy önellátó gazdaságot felépíteni, és kimaradni a taposómalomból. (Valamilyen szinten már kiléptünk belőle, hiszen én itthon babázok, ő pedig otthagyta a budapesti munkahelyét és itthon kertészkedik, de aki a 21. században él, az tudja, hogy a taposómalomból sosem lehet teljesen kiszállni.)

A könyvet olvasva sokszor hálás szívvel gondoltam arra, hogy milyen jó életünk is van, mert mi (a régiekkel ellentétben) megtehetjük, hogy télen elutazzunk valahová, esténként olvasgassunk, tévézzünk, internetezzünk. A tűzifát nem fejszével vágjuk, hanem főként gépek segítségével, a vizet nem a kútról húzzuk fel, hanem korlátlan mennyiségben és hőfokon rendelkezésünkre áll, csak meg kell nyitnunk a csapot, a kenyeret nem kell hetente bedagasztani és kisütni, a tehenet nem kell megfejni minden este és reggel, vagy ha húsra vágyunk, nem kell előbb megküzdeni a kakassal, meggyilkolni, kopasztani, kibelezni. Minden konyhakészen, feldolgozva elérhető a boltokban. A kérdés csak az, hogy milyen minőségben és milyen áron. (Itt nem a tényleges összegre gondolok, hanem arra, hogy hány órát tölt távol az ember a családjától egy olyan munkahelyen, olyan munkával töltve az idejét, aminek nem feltétlenül látja az értelmét, vagy amit nem szeret. Mindezt azért, hogy ne kelljen neki előállítania az élethez nélkülözhetetlen javakat.)

Az élet tehát, ami az Asszonyok könyvében körvonalazódik, még mindig vagyon szimpatikus, bár ismerem magam annyira, hogy tudom, én sokat szenvednék az egyhangú, monoton, nehéz fizikai munkától. (Hiszen sokszor az is nehezemre esik, hogy kimenjek a kertbe egy kis kelbimbót vagy salátát szedni, dobjak fát a tűzre, vagy nyáron nekiálljak a lekvárfőzésnek, zakuszkakészítésnek.)

Akkor miért is megrendítő a kötet? Nagy Olga a könyv bevezetőjében ezt írja a gyűjtemény keletkezéséről:

"Havadon egy évtizedes kutatás során figyeltem föl arra, hogy a férfiak elbeszélései főleg happy endes, optimista kicsengésűek. Ezzel szemben az asszonyokéi visszafogottak, keserűek, drámai helyzetekről számolnak be, a legtöbbször szomorú hangulatúak.

Ez indított arra, hogy több asszonyt is megkérjek: mondja el gyermekkorának, leány- vagy asszonykorának boldog emlékeit.

A reagálások döbbenetesek voltak:

A havadi Szentgyörgyi Ákosné kategorikus nemmel válaszolt:

'Nincsen! Nekem nincs ilyen emlékem! De elmondok más emléket.' És történeteket mondott el verekedő férjéről, házaséletük szomorú epizódjairól, és elmesélte a legborzasztóbbat: unokája öngyilkosságának történetét.

Ozsváth Lajosné középkorú havadi asszony minden ingerültség nélkül, de rezignáltan azt felelte, hogy neki nincs boldog emléke, de készségesen elmesélte édesanyjának egy "boldog" emlékét. 'Mindig mondta nekünk, hogy ő akkor volt a legboldogabb.'

Íme dióhéjban a történet:

A negyedik gyermekével várta a "lebabázást". Közben jött a húsvét. Reszketett a gondolattól, hogy lebabázhat és akkor ki süti meg a húsvéti kalácsot, ki főzi meg a töltött káposztát. De eljött a húsvét szombatja úgy, hogy mindent sikerült elvégeznie, s még a pitvart is kitakarította, s húsvét első napján megjött a baba is.' [...]

Ez a havadi tapasztalat indított az asszonyok emlékeinek kutatására. Így születtek meg ezek a történetek, melyek csupa drámai helyzeteket tárnak elénk."

Nagy Olga könyvében szomorú, tragikus női sorsok tárulnak az olvasó elé. Egy kezemen meg tudom számolni, hány történet végkicsengése boldog. Megtalálható benne az örök nő, az anya, az anyós, a mostoha, a boszorkány, az amazon, a nimfomán, az alkoholista, a szűz és a szerető (kurtizán). Az örök emberről, az örök nőről szól tehát, a madáchi értelemben változatlan Éváról, és társáról, Ádámról, akik folyton szenvednek, akik folyton ugyanazokat a hibákat követik el és ugyanazokat a sérelmeket, igazságtalanságokat szenvedik el. Nagyon maiak a történetek, csak a színfalak változtak.

Óhatatlanul felmerül a kérdés; hát miért ez a sok szenvedés, ha ennyire kiismerhető és előrelátható az egész? Keresztyénként persze tudom a választ; nem kellett volna ennünk arról a fáról. Hiszen Ádám és Éva óta nem tud túllépni önmaga árnyékán az ember. Egy másik megközelítés alapján viszont azt figyeltem meg, hogy a jungi női archetípusok közül (királylány, anya, boszorkány, amazon, szűz, kurtizán) csak a királylány hiányzik a történetekből. A nőket régen sosem kezelték királylányként, sosem lehettek a társaság középpontja, nem kaptak megbecsülést, önfeledt gyerekkort. Még csak társ sem volt a férfi mellett, csupán szolga, munkás, anya, szerető. A szeretet hiányzik a történetekből, és leginkább a férfiak részéről. Mert ha valakit nem szeretnek, akkor ezen nem tud túllépni. Egész életében a szeretetért fog kapálózni, ha a férjétől nem kapja meg, akkor a gyermekeire fog rátelepedni, esetleg más férfiaknál keres vigaszt...

Elítélhetjük, hogy manapság mennyi válás van, de annak idején még többnek kellett volna lennie, legalábbis a történeteket olvasva erre jutottam, hiszen akkor sok tragédia elkerülhető lett volna.

És csóválhatjuk a fejünket az akkori gyermeknevelési szokásokon, mélyen azért érzem, hogy ma sem vagyunk sokkal jobbak. Ma a másik végletbe esnek az emberek: csak királyfinak és királylánynak nevelik gyermekeiket, kötelességre, illemre, empátiára, a szenvedés méltó tűrésére nem. (Ezt nem kívülről írom, hanem úgy, hogy én sem vagyok ez alól kivétel, bárhogy is igyekszem, bár a fejlődésembe vetett hitem erős :))

A könyvre visszatérve: drámai történetek ízes székely nyelven megírva, szépen illusztrálva, mondhatni jó kötésű könyvecske. Kedvenc lett.

Egy Móricz-novella, és a tej az életünkben

 

Az egyik kedvenc Móricz-novellám, ami valóban instant katarzist nyújt, a Judith és Eszter. Az adott történelmi helyzetbe ágyazva (dzsentri-lét) örök témákat feszeget. Rámutat a közösségben való élet nehézségeire, arra, hogy mit jelent(het) a vérségi kapcsolat, hogy van, akinek a legfontosabb a büszkeség, de az anyai szeretet ezt is le tudja győzni. És meglátjuk az örök nő arcait is: a kurtizánt, az amazont, a királylányt és az anyát (ld. Jung), illetve azt, hogy ezek a szerepek hogyan váltakoznak, harcolnak egymással akár egy személyiségen belül is.

És mivel a tej az utóbbi időben a mi életünkben is komoly szerepet játszik, a novella olvasata gazdagodott a korábbi emlékeimhez képest is:

 

Bizonyos nosztalgiával tekintek vissza a régi időkre, amikor még "rendes" tejet lehetett kapni (már ha lehetett), és az ünnepnek értéke, súlya volt. Mert igaz, hogy ma bármikor (akár éjjel is) kapok "tejet" (olyat, aminek 1,5 % a zsírtartalma és egy hónapig hűtés nélkül is eláll), és elég december 24-én megvenni a kész bejglit, de igazi tejet a mi városunkban (ami eredetileg egy mezőváros volt) sehol nem lehet kapni. Vagyis Mányról hoznak kecsketejet nagyon sok pénzért az egyik pékségbe, mi pedig Csabdiból, ismerőseinktől veszünk hetente 10 liter friss tejet, de nekik is csak márciusig lesz eladó tejük. Pedig szívesen készítek sajtot, mert finomabb, egészségesebb és olcsóbb is így, mint a bolti. És szívesen készülök az ünnepre diótörés közbeni zenehallgatással, sütögetés közbeni énekszóval. Ez olyasmi, amire nem szabad sajnálni az időt.

A szűz és a kurtizán - Szabó Magda: Az őz

Az amazon szerepet a serdülőkorban a „szűz” szerep aktivizálódása követi, melyet a test tabuként való megélése jellemez. A „szűz” a középkori lovagok ideálja, akit csak távolról lehet csodálni, ám mindvégig elérhetetlen marad. Ugyanakkor a női személyiségfejlődésben fontos a kurtizán szerepének a kialakulása is, ami a szexualitással kapcsolatos szükséges képességek, készségek beépülését jelenti a személyiségbe. Ez nagyon fontos, hogy egy férfi mellett igazi társakká válhassunk. (Forrás: itt.)

A „szűz” és a kurtizán egy-egy női típusként főleg a romantikus nagyregényekben, (például Jókainál) egymás ellentéteiként jelennek meg, pedig ezeknek a típusoknak a személyiségjegyei minden felnőtt nőben benne rejlenek, nem szabadna engedni egyiket sem túlzott dominanciához jutni.

Ennek a romantikus szemléletnek persze megvannak a gyökerei régebbi korokban, és máig témát adnak íróinknak. Például Szabó Magda regényeinek nőalakjai is tekinthetők olyan neurotikus figuráknak, akik egyik-másik szerepet túlzottan internalizáltak, míg más szerepekben már képtelenek voltak megnyilvánulni, (vagy egyáltalán ki sem alakult náluk).

Az őz c. regényben egy férfi őrlődik két nő között, Angéla (a neve is mutatja) az angyali, anyaian gondoskodó, és Eszter, a démoni, (a boszorkány, amazon és kurtizán jegyeket is magán viselő) nő között. Eszter színésznő, különleges tehetsége van arra, hogy bármilyen szerepet el tudjon játszani. De játék és élet között óriási a különbség, másokat ugyan megtéveszthet, de önmagát nem csaphatja be.

Az őz egy kegyetlenül igaz könyv a női lélekről, erősen ajánlott olvasmány nem csak nőknek.

Te hozzám tartoztál. Ennek csak kezdetben örültem, később egyre inkább bőszített, mert ott volt melletted Angéla. Angélát etetted és itattad, betakartad, elvitted nyaralni, odaadtad neki a zsebkendődet, ha elfelejtett hozni, meglátogattad és öledbe vetted a gyerekeket az Árvaházban, hogy örüljön. Hiába éreztem, hogy én szabom meg a napodat, Angéla mindig ott volt valahol, orvos kellett neki vagy jég a jégszekrényébe, skandináv szardínia, mert azt bizonyosan megeszi, és te futottál a rengeteg dolgod között tőle hozzám, tőlem hozzá.
Ha hamarabb megmondod, talán másképp történik minden. Mikor úgy elkéstél az eszpresszóból, és megmondtad, hogy Angélát kellett elvinned röntgenre, azt éreztem, most már elég volt, idegesít ez, ami van velem, Angélával és veled. Nem emlékszem, mit mondtam neked, csak az arcodra, a pillantásodra és a kezed mozdulatára, ahogy újra meg újra hátrasimítottad a hajadat. És a hangodra is emlékszem, hogy végre megszólalsz, meg a kezemre, ahogy leejtem az öklömet az asztal lapjára, és végigömlik a fény vörös kesztyűmön. „De hát őrült vagy te?” – kérdezted, és nem engedted el a pillantásomat, én meg néztelek, gyönge lett a lábam, megtámaszkodtam az asztalban. A poharam tele volt ásványvízzel, az oldalán ott görbült az arcod csepp, torz képe. „Őrült vagy!” – mondtad még egyszer, és éreztem, hogy elkezd verni a szívem. „Te még mindig nem vetted észre, Eszter, hogy én téged szeretlek, nem Angélát?”

Az amazon - Heinrich von Kleist: Pentheszileia

A boszorkány szerepet követi az amazon szerep kialakulása. Ez a női személyiségen belül a férfias oldal, meghatározó szava a teljesítmény, és az iskolás korra tevődik a kialakulása. Fontos alkotórésze a női személyiségnek, de ha túlsúlyba kerül, akkor más alap női szerepek fognak sérülni, borul az „egész-ség”. Érdekes megfigyelni, hogy az iskoláskorú kislányokban a mai elvárásokkal milyen mértékben erősítjük ezt a szerepet. Tudniuk, teljesíteniük, bizonyítaniuk kell ahhoz, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. Ehhez a szerephez kapcsolódnak még olyan szavak, mint döntésképesség, határozottság, önállóság. (Forrás itt.)

Kleist híres drámája olyan kényes kérdéseket feszeget, mint a nemi sztereotípiák, a szexualitás és a nemek közti kommunikáció kérdését. Attól nő a nő, hogy megfelel a társadalom által elvárt szerepnek, mely a romantika kora óta a mai napig szinte változatlan formában érvényes, azaz egy igazi nő kedves, empatikus, gyenge, támaszra szorul, gondoskodó. És ha nem ilyen, akkor valóban szörnyeteg?

Illetve milyen szerep jut egy nőnek a szerelemben és a szexualitásban? Törvényszerű, hogy mindig alárendelt? És ha nem, az már perverzitás?

Hogyan tud férfi és nő kommunikálni egymással? A hagyományos szerelmi metaforák, melyek sokszor a harc és vadászat témaköréből kölcsönzik képeiket (pl. meghódítás) mennyire befolyásolják a kapcsolat minőségét. Valóban csak hasonlatok ezek, vagy lényegében meghatározzák a felek egymáshoz való viszonyulását? Érdekes lenne a kérdést megvizsgálni a beszédaktus elmélet felől (Austen, Searle) is, mely szerint minden szavunk tett is egyben. Ez megmagyarázná, miért tépi szét Pentheszileia a darab végén Achilleuszt. Hasonlóan félreértés az egész, mint a Schroffenstein családban, ahol szintén az ölés és ölelés szavak cserélődnek fel egymással. (mellesleg a magyar fordítás egyszerűen zseniális. Meg merem kockáztatni, hogy részleteiben még jobb is, mint az eredeti.)

Nemzeti Színház, Tóth Orsi és László Zsolt

-         So war es ein Versehen. Küsse, Bisse,

Das reimt sich, und wer recht von Herzen liebt,

Kann schon das Eine für das Andre greifen. (Penthesilea 24. Auftritt)

-         Úgy tévedés történt, Ölelni, ölni:

Összerímel. S aki szívből szeret,

Akár össze is vétheti e kettőt. (Tandori Dezső ford.)

          

A boszorkány - Wass Albert: A funtinelli boszorkány

A boszorkány szerep óvodáskorban alakul ki. Jellegzetessége a női vonzerő megélése, gyakorlása, ez teszi majd igazán férfivá a férfit a felnőtt nő mellett. A boszorkány szerep kialakulásában az édesapának van fontos feladata, akin például az ötéves kislány gyakorolhatja a „csábítás”-t. Ebben a korban az édesapa meghatározó személy a kislány életében, és ő tudja adni számára a visszajelzéseket, amikor a kislány tetszeni próbál neki, például illegeti magát előtte, kedveskedik neki. Nagyon fontos, hogy ilyenkor az édesapák meg tudják találni a határokat, és ne ijedjenek meg annyira ettől a helyzettől, merjenek a kislánynak megerősítő visszajelzéseket adni. (Ezzel későbbi vejük boldogságát alapozzák meg.)

(Forrás: itt.)

Wass Albert könyve, A funtinelli boszorkány nem egy giccses, misztikus boszorkánytörténet. A regény egy egyszerű nőről szól, aki ismeri a természetet és ismeri az embereket is.

Sajnos már régen olvastam, és nem készítettem róla feljegyzéseket a naplómban, ezért mint olyan sok más könyvvel kapcsolatban, most is csak egy homályos benyomásról tudok beszámolni. Azt tudom, hogy meghatározó élmény volt, ezért is vásároltam meg német barátnőmnek és volt lakótársamnak Sarahnak a német nyelvű fordítást. Azonban ami nagyon tetszett, és amit pont Sarah nem fog soha megérteni, az az, hogy ebben a könyvben csupán a nevek árulkodtak arról, hogy ki román, ki magyar, ki német vagy zsidó. Egyszer majd talán újra elolvasom, (bár Babits szerint vétek egy könyvet kétszer olvasni, hiszen annyi jó könyv van a világon. Ugyanakkor Vörösmarty meg így ír: "Amennyit a szív felfoghat magában..." Szóval ez még a jövő zenéje).

S íme egy idézet a könyvből:

Érezte, hogy örök magányosságra ítéltetett, s hogy nem szabad többé mosolyogva emberek közelébe lépnie. Hogy erdők mélyébe rejtőzve kell éljen örökké, igazán, mint a boszorkányok, férfiembertől távol, s ez a gondolat már nem volt kétségbeejtő. Békességes gondolat volt, örökké csak a juhokat legeltetni napsütötte üvereken, málnát keresni s gombát, áfonyát.

 

 

Az anya - John Steinbeck: Érik a gyümölcs

A kislányok úgy 2-3 éves koruk körül új szerepet kezdenek gyakorolni, s ez az anya szerepe. (Csak érdekességként említem, hogy a fiúknál az apa szerep alakul ki utoljára.) Ilyenkor sokat babáznak, és gyakorolják a gondoskodást, készülnek a valódi anyaságra. Jellemző még erre a szerepre, hogy „aszexuális”, vagyis nincs jelentősége a nőiségnek, és nem kell hozzá társ, érthető tehát, hogy miért baj, ha túlzottan hangsúlyossá válik ez a szerep felnőtt korban.

Ezúttal egy olyan regényt választottam, amelyben nem válik neurotikusan hangsúlyossá az „anya”-szerep, épp ellenkezőleg, egy ideális (de nem idealizált) anya-típust ismerhetünk meg belőle.

John Steinbeck Érik a gyümölcs c. regénye sötét, nyomasztó könyv arról, hogyan válik egy tisztességes család a 20. század elején földönfutóvá, pedig ők mindent megtennének, hogy becsületes munkával eltartsák a magukat.

Mit tehet egy anya, ha családja mindent elveszít, földet, otthont, munkát, hitet. Ő lesz számukra a meginoghatatlan kőszikla, teszi a dolgát, és biztat. Nekem még sokat kell fejlődnöm, s nehezen hihető, hogy egyszer ilyen leszek.

Ez az egyik kedvenc idézetem a könyvből:

Kinézett a napsütésbe. Telt arca nem volt puha: önuralom és gyöngédség látszott rajta. Mogyorószín szeme mintha minden lehető tragédiát átélt volna már s a fájdalom és szenvedés lépcsőin emelkedett volna fel a magasztos nyugalomig és emberfeletti megértésig. Látszott rajta, hogy ismeri, elfogadja, szívesen látja a maga helyzetét, hogy ő a család fellegvára, bevehetetlen erőssége. És mert az öreg Tom meg a gyermekek csak akkor érezték a fájdalmat meg a félelmet, ha ő is tudomásul vette, megtanulta a fájdalmat és félelmet megtagadni önmagában. És mert - ha valami örvendetes dolog történt - ránéztek, hogy örvendezik-e: megszokta, hogy jelentéktelen dolgok miatt is örvendezve kacagjon fel. De nyugalma többet ért még öröménél is. Erre a megzavarhatatlan nyugalomra rábízhatta magát a család. Nagy és szerény családi helyzetéből méltóság áradt és tiszta, nyugalmas szépség. Mert ő volt a család gyógyító orvosa: biztos, nyugodt és hűvös lett a keze. Mert ő volt a család döntőbírája, elfogulatlanul ítélkezett, mint egy istennő. Mintha tudta volna, hogy az egész család meginog, ha ő ingadozni kezd, s ha igazán megrendül vagy kétségbeesik, vége a családnak, a cselekvő akarat kivész belőle.

 

A királylány - Theodor Fontane: Effi Briest

A jungi modell szerint minden kislány királylánynak születik, hiszen a meleg családi fészekben, szerető szülei és családtagjai között minden lányka egyedinek, tökéletesnek érzi magát. A személyiségfejlődésünk során ez a szerep alakul ki legelőször, de az egészséges, felnőtt nőkben az „anya”, a „boszorkány”, az „amazon”, a „szűz” és a „kurtizán” is jelen van. Minden életkorban és élethelyzetben más-más dominál ugyan, de egy érett nőben mindegyik jelen van, s ha valamelyik nem alakul ki, vagy egyik túlságosan hangsúlyossá válik, akkor komoly személyiségzavarok alakulhatnak ki. 

Lélektani regények és drámák gyakori szereplői olyan nők, akiknek személyiségében borul ez a kényes egyensúly. Theodor Fontane Effi Briest c. regényét úgy is értelmezhetjük, mint egy olyan nő tragédiáját, akit túl sokáig neveltek, dédelgettek „királylányként” a szülei. Ezt a kis buta, naiv, boldog 16 éves kislányt hozzáadták a nála jóval idősebb porosz főhivatalnokhoz, Innstetten báróhoz.

A nyílt, vidám, álarc nélküli lány talajvesztetté válik, amint kikerül a szülői házból. Büszke volt rá, hogy addig sosem hazudott, de a boldogtalanság megtanítja, hogyan kell hazudni, és hogy senkinek sem mutathatja meg az igazi arcát.

Kezdetben az unalom, a kísértettől való félelem, a magány és a boldogtalansága miatti szégyen miatt hazudik a szüleinek írt leveleiben, később azonban komolyabb bűnökbe is belekóstol. Mivel férje mellett ő csak a „szűz” s az „anya” szerepében mozoghat, enged a szívtipró Crampas csábításának, és elkezd találkozgatni vele. Effi nem szereti Crampast – ezt később be is vallja – ő csak azt szereti, akivé Crampas mellett válhat, hogy mellette igazi, csábító „boszorkány” és „kurtizán” is lehet. Persze a boldogsága nem lehet tökéletes, hiszen a lelkiismerete sosem hagyja nyugodni.

Végül aztán Innstettent előléptetik és Effiék Berlinbe költöznek. Ez végtelen megkönnyebbülést jelent neki, s mellőzött szerepeiben kiélve magát immár boldog családi életet élhet férjével és kislányukkal. Az idillnek azonban vége szakad, amikor Innstetten véletlenül felfedezi Crampas régi leveleit. A férfi hirtelen haragjában egy barátját hívja, hogy legyen a segédje a Crampas elleni párbajban. Mire kiönti a szívét hű barátjának, a haragja is elpárolog, de mert valaki tud a sértésről, ragaszkodik a párbajhoz.

Innstetten megöli Crampast, és Effi a társadalom kiközösítettjévé válik. Még akiket életében a legjobban szeretett, a szülei is kitagadják névleg, bár pénzzel segítik lányukat.

Ebben a szörnyű helyzetben jellemző módon csak a régi dajka, Roswitha marad a nő mellett. Roswitha ugyanis sorstárs, akit megesett lányként az apja majdnem halálra vert, később a kisbabája is meghalt, s akit Effi fogadott be dajkának a saját kislánya mellé, amikor az már lemondott az életről.

Effi Briestet nem a szegénység bántja, hanem a magány és a semmittevés. Nincs célja az életének. A legnagyobb csapás aztán az lesz, amikor végre újra találkozik a lányával, de az a legkevesebb együttérzés nélkül, idegenként viselkedik az anyjával.

Nem kell, hogy szabad legyen; elegem van belőletek, gyűlöllek titeket, a saját gyermekemet is. Ami túl sok, az túl sok. Törtető volt, semmi több. Becsület, becsület, becsület… és akkor agyonlőtte azt a szegény fiút, akit nem is szerettem, és akit elfelejtettem, mert nem szerettem. Minden csak butaság volt, és most vér és gyilkolás. És én vagyok a bűnös. És most elküldi hozzám a gyereket, mert semmit sem tagadhat meg egy miniszternétől, és mielőtt elküldi a gyereket, idomítja, mint egy papagájt, és kitanítja a frázisra: 'ha szabad'. Utálom, amit tettem, de van, amit még jobban utálok, és az a ti erényetek.

Effi beteg. Szerencsére hűséges orvosbarátja ír a szüleinek, akik visszafogadják kislányukat, belátva, hogy a nő bűnében ők is részesek, hiszen burokban nevelték az ő kis „királylányukat”.

Látszatra megint vidám és boldog, de belül sorvadozik. Nem tudja mi értelme volt az életének, de igazán nem is akarja tudni. Lassanként eluralkodik rajta a teljes közöny, már csak a halált várja. Az életét is csak kívülállóként szemléli, már csak árnyéka egykori önmagának. Órák hosszat nézi a természet szépségeit és gyönyörködik bennük. Végül még Innstettennek is megbocsát, akit a kemény évek alatt meggyűlölt, és békésen hal meg. Otthon temetik el a kertben. Sírkövére csak annyit írnak: Effi Briest. Ez volt az utolsó kívánsága, mondván, a többi nevére nem szolgált rá.

A regény számtalan megválaszolatlan kérdést felvet bűnről és erkölcsről. Ki volt a hibás mindezért? Ki igazán bűnös a regényben? És ki viselkedik erkölcsösen?

Igen, az ilyen könyveket tartom jónak, amelyek nem válaszokat adnak, hanem kérdéseket vetnek fel, s a világot nem fekete-fehéren, hanem a maga bonyolult összevisszaságában mutatják be, de azért sugallják azt az isteni rendet, amit egyszer talán mi is megláthatunk.

Egy nő életei

Hány élete lehet egy nőnek? Hányféle szerepet képes magává tenni, mennyinek tud megfelelni élete során? Jung szerint a királylány, az anya, a boszorkány, az amazon, a szűz és a kurtizán minden nőben ott rejlik, s az idő előrehaladtával mindegyikben kiteljesedhetünk.

Ez a blog egy napló, egy nő gondolatai életről és ételről, nevelésről és nevetésről, könyvekről és könnyekről, a szépségről és a bánatról, s ki tudja, hogy még mi mindenről?!

 Ady Endre: Szeretném, hogyha szeretnének

Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

De jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.