Kötődő nevelés - alvás

Csak biztatásként írom azoknak, akik hasonló cipőben járnak, de még nem látják az alagút végét, hogy az alvásproblémák maguktól megoldódnak. Pontosabban fogalmazva, az, hogy egy egy évesnél fiatalabb csecsemő nem képes magától elaludni, illetve egyedül aludni pláne végigaludni az éjszakát, nem nevezhető alvásproblémának, csupán kellemetlen életkori sajátosságnak. Flóra ilyen szempontból (is) nagyon fárasztó kisbaba volt, hiszen kb. 6 hónapos koráig nem volt képes egyedül aludni, csak kendőben, aztán fél éves korában már le tudtam tenni és nagyjából 30 perc szabadidőm volt, míg felriadt, majd egy éves korától már 1-2 órát is tudott aludni, és abbahagytuk a kendőzést, háti hordozóban való alvást. A blogomon keresztül lehet leginkább látni, hogyan szabadult fel egyre több időm. Mióta másfél éves, már csak akkor riad fel, ha bemászok mellé az ágyba, és utána sokszor végigalussza az éjszakát.

A témáról van egy jó kis blog, csak sajnos ritkán frissül: http://egyuttalvas.blogspot.hu/

Kötődő nevelés - altatás - szoptatás - Hartmann és Sears

Olyan sokat gondolkodom mostanában a gyereknevelésről, és egyáltalán nem vagyok meggyőződve, hogy mindent jól csinálok. (Lesz még olyan, valaha, hogy elégedett leszek magammal?)

Kicsit hasonlítok Ulrike Hartmannra, aki az Anyának lenni és nem görcsölni c. könyvben olyan ironikusan ábrázolja a modern anyukák kálváriáját. Azon rágódik, hogy a 21. században óriási felelősség nehezedik az anyák vállára. Felelőtlennek ítélik azt az anyát, aki nem viszi ilyen-olyan fejlesztésekre a csecsemőjét, aki nem adatja be a védőoltásokat, aki nem hordozza kendőben a gyerekét, vagy aki abban hordozza, stb. Ha a gyerek beteg, buta, lassú, az nem a géneknek, hanem a rossz anyának az oka. Sok mindenben egyetértek vele, de azért kicsit túlzásnak érzem a nyavalygását.

Én alapjában nagyon szimpatizálok a kötődő neveléssel, 8 hónapos koráig rengeteget hordoztam Flórát kendőben, először hason, majd háton. Együtt alszunk, igény szerint szoptatom a mai napig, és ő az első, megelőzve Andrist (az apát), a háztartást és természetesen a saját igényeimet, olykor szükségleteimet is.

Az eredmény, egy boldog, kiegyensúlyozott, nagyon okos, ám rettenetesen öntudatos, makacs, ragaszkodó kisbaba, egy végtelenül kedves, megértő, ám olykor elhanyagolt apa, egy nem éppen makulátlan háztartás és egy nagyon sovány, sokszor gyenge és ingerült anya.

Nem tudom, hogy a nevelésemmel mennyire erősítem Flórában az akaratosságot, és mennyire láncolom magamhoz egészségtelen módon. Tény, hogy nem igazán lehet kihagyni semmiből, nagyon fontos neki a testi közelségem, és nagyon nehezen fogadja el, ha valamit nem szabad neki.

A szoptatás remek dolog, minden szakirodalom ezt hangsúlyozza, és én is nagyon élvezem, vagyis élvezném, ha nem lenne semmi más egyéb dolgom a világon. Flóra ugyanis csak cicin alszik el (vagy babakocsiban, esetleg hintában, de főleg cicin) és a REM szakaszokban szintén szopizni akar. Hiába próbálom rászoktatni az ujjszopásra vagy a cumira, csak a mellemet akarja. Én meg rengeteget fekszem mellette, amikor éppen főznöm kellene, vagy csak pihenni, olvasni szeretnék, nem beszélve arról, hogy hallgathatom anyósomat, hogy az ő gyerekeit csak be kellett tenni a kiságyba, nem volt éjszakai evés-ivás stb.

Ilyenkor felüdülés Sears Éjszakai gondoskodás c. könyvét olvasni. Ő megerősít abban, hogy ez nem lesz mindig így, és hogy nem önálló csecsemőket, hanem biztosan kötődő kisbabákat kell nevelni, akkor lesznek önálló, magabiztos felnőttek.

Most csak kiöntöttem a szívemet, de azért minden rendben van. :)