Fábián Janka

Fábián Janka

járt nálunk a könyvtárban író-olvasó találkozón, ezért már korábban kikölcsönöztem az egyetlen regényt, amit bent találtam (A német lányt). Csak így utólag látom, mekkora szerencse, hogy nem valamelyik második, vagy harmadik kötetét a történeteinek, hiszen Fábián Janka nagyon termékeny író, aki csak úgy ontja magából a fordulatosnál fordulatosabb sztorikat.

Az írónő nagyon szimpatikus volt, bár mire összeszedtem a bátorságomat, hogy feltegyek egy-két kérdést én is neki, addigra a könyvtárvezető megköszönte a figyelmünket és vége lett az előadásnak. D-nak dedikáltattam egy példányt a Virágszálból, amit igyekszem elolvasni, mielőtt odaadom neki. Beleolvasgattam a fülszövegekbe, és mivel ennek a regénynek az egyik főhősét Urbán Flórának hívják, rögtön eldöntöttem, hogy már csak Flórácskám miatt is ezt a könyvét veszem meg. 

Fábián Janka a női Ken Follett, a magyar Dumas és a modern, pörgős Kertész Erzsébet egyvelege. Regényeiben szinte filmszerűen követik egymást a gyors snittek, a fordulatai meglepőek, nehezen lehet megjósolni őket. Szereplői ugyan kissé egysíkúak (de hát Jókainál is azok), és a lélektani folyamatokat kevésbé ábrázolja, amiért azonban kárpótol minket a részletes és pontos korrajz, az olyan apróságok megemlítése, mint a televízió megjelenése vagy egy-egy korabeli városrész pontos leírása.

Nem bújhatok ki a bőrömből, ezért muszáj megemlítenem azt is, hogy az olvasóvá nevelésben óriási érdeme lehet Fábián Jankának. A fordulatossága miatt a kevésbé képzett és fiatalabb olvasók is szívesen olvashatják, a romantikus szál miatt a nőkhöz is eljut, a történelmi tabló pedig a férfiakat is olvasásra sarkallja.

Az ország titka

Mika Waltari

Mika Waltari regénye zseniális és nagyon jókor is találtunk egymásra, a nagypéntektől pünkösdig tartó történetet éppen az említett időszakban olvastam, az ünnepi istentiszteletekkel és elmélkedésekkel párhuzamosan.

A történet annyira sok elmélkedni valót szolgáltat, hogy félidőben elkezdtem jegyzetelni és főleg kérdéseket írtam össze, melyekről nagyon jó volna beszélgetni akár hittanos ifi csoportban vagy iskolában irodalom esetleg történelem órán.

A regény ugyanis kitűnő korrajz, és lélektanilag is hiteles. Megismerhetjük belőle a Jézus korabeli népeket (római, zsidó, görög, asszír), ruházatukat, épületeiket, ételeiket, vallási szokásaikat, politikájukat, filozófiájukat, az érdekeiket és lehetőségeiket. A történetet érdemes összevetni a Bibliával és azzal, amit a Római Birodalomról, a görög és római filozófiáról tanultunk, tehát integráltan egy csomó mindenről lehet beszélni a regény kapcsán: történelem, földrajz, vallás, kultúrtörténet, ruhatörténet, egészséges táplálkozás, pszichológiai kérdések, nyelvtanulás stb.

Az ország titka

Persze a téma miatt kérdés, hogy állami iskolában mennyire lehet a "lényegről" beszélni a mű kapcsán. Waltari ugyanis evangélikus lelkészcsaládból származott és maga is tanult teológiát, a történet feldolgozása tehát egyértelműen hívő szemmel történt.

Ha azonban visszarepülök képzeletben a katolikus iskolám 9. osztályába, akkor kötelező olvasmánynak ezt a regényt olvastatnám el és a következő feladatokat adnám a 4-5 fős csoportokba rendeződő gyerekeknek:

1. A húsvéti történet rekonstruálása (Mit tudunk a Bibliából is, és mi fikció a regényben?)
2. Marcus útjának rekonstruálása, fizikai útjának fő állomásai (a történelmi atlasz és a mai térkép böngészése) illetve lelki útja, kétségei, reményei.
3. Az út, utazás mint szimbólum az irodalomban (Homérosz: Odüsszeia, Dante: Isteni színjáték úgyis nem soká jönne, de önálló gyűjtőmunkára és alkotásra is lehetőséget ad a téma)
4. A szereplők jellemzése (Marcus, Tullia, Pilátus, Claudia Procula, bereti Mária, magdalai Mária, Náthán, cirénei Simon, Zákeus, Susanna, Márk, János, Tamás, Adenabar, Johanna, Mürina, Péter, Arisztainosz, Mária, Márta, Lázár, Jézus)
1. Melyikük történelmi, melyikük fiktív személy
2. A történelmi személyek történelmileg mennyire hitelesek, a Bibliában ábrázoltakkal mennyire összeegyeztethető Waltari ábrázolása?
3. Pozitív és negatív tulajdonságok (van-e jellemfejlődés?)
4. A különböző szereplők hogyan látják Jézust, mit várnak tőle? És mit gondolnak az Országáról, mit várnak attól?
5. Jézus követői miben hasonlítanak egymásra? (Leginkább semmiben, no de mégis...?)
5. A vak és a lábatlan koldus összehasonlítása. (Két hasonló sors, egyforma esélyt kapnak, mégis más a reakció és a további élet is.)
6. A nők jellemzése. Milyen lehetett nőként (zsidóként és idegenként) élni a korabeli Jeruzsálemben? 
7. Milyen volt a korabeli római elit élete? (Marcus korábbi élete)
8. Milyen volt az írástudók élete?
9. Az átlag zsidó élete. (Parasztok, halászok, kézművesek, kereskedők, vámszedők stb.)
10. Milyen lehetett idegenként élni Jeruzsálemben? (Pontius Pilátus, Arisztainosz, Adenabar, Mürina)
11. Politika és vallás viszonya a korabeli Jeruzsálemben. Idézetek gyűjtése.
12. Korabeli szokások (ruházat, ételek, illemszabályok, utazási eszközök, építkezés, vallás stb.) Minden csoport kap egy népet, és korabeli ruhákban, korabeli ételeket fogyasztva kötetlen stílusban beszélgetés a regénykorabeli viszonyokról (ld. kérdések 6-10.)
13. Hogyan működik, milyen az Ország? Milyen "módszereket" használ Jézus az ige terjesztésére? 
14. Néhány szó a levélregényről. Világirodalmi példák. Mennyire "hiteles" ez a forma itt? Írói szándék? Mi a levelek célja Marcus megfogalmazásában? Hogyan változik ez a cél a történet folyamán? 
15. Mennyire mai a történet? Át lehetne írni a történetet a 21. századra? Milyen módosításokkal? Milyen szereplőkkel?
16. Milyen a regény olvasata ma zsidóként, katolikusként, protestánsként, ateistaként? Ebből mire következtetünk a szerzővel kapcsolatban? 
17. Félreértelmezett példázatok a regényben.
18. Van-e a regénynek "evangélizációs ereje"?

A szürke kis veréb és a csillag

- avagy a Centrál Színház Edith és Marlene c. darabját néztem meg anyukámmal anyák napja alkalmából. (Flórával pedig Tata és Apa töltött el egy felejthetetlen estét, innen is köszönöm nekik.) 

"A francia Edith Piaf és a német Marlene Dietrich találkozása sorsszerű volt, a XX. század két zsenije szélsőségesen más habitust képviselt: Piaf az önpusztító szenvedély, Dietrich a végletes fegyelem és profizmus útján járt, s hogy kinek volt igaza – azt döntsék el a nézők!" - írja a színházi brosúra.

A darab valóban két ellentétes előjelű életet mutat be, ám a hangsúly Edith életén van, a darab írója, Pataki Éva pedig már döntött az ő javára, bár boldognak egyik életút sem nevezhető. 

 

Nagy-Kálózy Eszter és Botos Éva

A darabot nézve végig azon gondolkodtam, hogy hogyan lehet ennyi csapást, szerencsétlenséget túlélni, amennyi Edith Piafot érte rövid élete során. Nem csoda, hogy az alkohol és drogok kábító mámorához menekült a valóság elől, az ének pedig az egyetlen eszköz volt a kezében, amellyel kapcsolatot tudott teremteni az emberekkel. És az sem csoda, hogy sosem tudta elhinni sem azt, hogy szép, sem azt, hogy  tehetséges, vagy esetleg mások valóban szeretik őt.

A darab tetszett, bár nem volt az a katartikus érzésem, amit ígért. Nagy-Kálózy Eszter jól játszotta Dietrichet, de Botos Éva mosolya olykor a színházvilágon kívülinek tetszett, nehezen tudta elhitetni, hogy ő az a kis csúf Piaf. Az énekhangja is nagyon szép, megvolt az ereje is, de a Piaf hangjára jellemző reszelősséget hiányoltam belőle (bár olykor az is megvolt), szóval összességében pozitív élmény, szép este volt, aki szereti Piaf sanzonjait, annak ajánlom, de figyelmeztetem is, nehéz felnőni Piafhoz.

Szoptatás - a vége

Nálunk legalábbis így történt:

A szoptatás csodálatos dolog, most, hogy már vége, még inkább érzem, milyen előnyei voltak, bár már megkönnyebbülést is jelentett, hogy abbahagytuk.

Flóra majdnem kétéves koráig szopizott, márc. 6-án született meg bennem az elhatározás, hogy kemény leszek, és nem kap többet, márc. 20-án pedig betöltötte a második életévét. Egy hónapig még nagyjából hetente egyszer kikönyörögte, de ápr. 12-én volt az utolsó, most már merem remélni, hogy a legeslegutolsó szopizása. 

Forrás

És hogy mi késztetett végül a szigorú elhatározásra? Elsősorban az, hogy szeretnénk kistestvért Flórának, másrészt úgy éreztem, hogy itt az ideje megtanulnia - ha nem is egyedül, de más módon - feldolgozni a negatív érzelmeit.

Mivel majdnem kétéves koráig meglehetősen gyengéd szálak fűzték a kebleimhez, ezért a felejtés sem ment olyan gyorsan, ahogyan az például az egyéveseknél megy. A nappalokat már a naptári év elejétől megoldottuk, azzal nem is volt gond, ám az első éjszaka szörnyű volt. A másodikon már csak egy sima hiszti történt, harmadik éjjel pedig úgy tűnt, beletörődött a sorsába. Nagyjából még egy hónapig alkudozott, de viszonylag könnyen le lehetett szerelni, azóta pedig önuralmat gyakorol, és csak simogatja, puszilgatja, gyúrogatja a melleimet, na meg dicséri, hogy milyen szépek. Sőt az önuralom akkora, hogy már fürdeni is tudunk újra együtt, anélkül, hogy igaziból bepróbálkozna. Persze "játékból" szopi még mindig van, de azért tényleg ügyesen tud uralkodni a vágyain.

És milyen előnyökre döbbentem rá így utólag? Határozottan sokkal türelmetlenebb vagyok Flórával mióta nem szoptatom, és a különbség valóban megdöbbentő.

Szóval kedves Anyukák, már csak a saját idegek kímélése érdekében is érdemes szoptatni, de ha úgy érezzük, itt az idő, akkor hallgatni kell a megérzésekre, két húzós nap után minden rendbe jön. 

Nálunk legalábbis így volt :)

Hosszú hallgatás után személyes

bejegyzés következik. Apró naplóbejegyzés magamnak, a közeli barátokon kívül mást nem érint, mégis lejegyzem ide tanulságul, feldolgozandó a bennem kavargó érzéseket, hogy túllépjek végre a sérelmeken és lezárjam magamban azt, amin már nem érdemes rágódni.

Szóval volt két kemény hónapom, mely a szakdolgozatom írásával telt, sokat olvastam hozzá és élveztem a szellemi munkát, a heti egyszeri kizökkenéseket az anyai szerepből. Azt terveztem, hogy április közepén le is adom a kész anyagot, lesz, amilyen lesz, de március elején elküldtem a konzulensemnek az addigi munkámat, aki nagyon sikeresen lehűtötte a lelkesedésemet. Amit írtam, az szerinte szabad ötletek jegyzéke nem éppen igényes németséggel megfogalmazva. Megjegyzem, a meglátása jogos, valóban sok ötletemet vetettem papírra talán kevésbé megválogatva is, míg a koncepció hiányzott, és leginkább túl akartam lenni az egészen, a heti egyszeri munka pedig kevés volt egy ilyen feladat elvégzéséhez.
A kifogások persze nem érdekelnek senkit, a tanár feladata az, hogy egyfajta minőséget megköveteljen, a hallgatóé pedig az, hogy elvégezze a feladatait és egy tisztességes dolgozatot készítsen. Ám a hallgató nemcsak hallgató, hanem családanya, feleség és kissé hebrencs leányzó is egyben. A személyiségemet pedig nem az határozza meg, hogy egy roppant okos, művelt ember mit gondol rólam az irományom alapján, hanem az, hogy a hozzám közel állók mit gondolnak rólam, és én magam mit és hogyan élek meg az életben. Ezzel vigasztaltam magamat, miközben pontosan tudom, hogy tanárként én is kapásból meg/elítélek akárkit egy iskolai dolgozat alapján.
A történtek után két tanulságot vontam le: az egyik az, hogy össze kell szednem magamat, és kemény munkával meg kell írnom ezt a fránya szakdolgozatot, a munkát pedig nem spórolhatom meg, és az összeszedettség hiányát sem fedhetem el sziporkázó ötleteimmel. A másik pedig az, hogy tanárként óriási felelősségem van abban, hogy diákjaim mit gondolnak magukról, hiszen önértékelésüket akár csak egy-két negatív kritikával is nagyon mélyre áshatom, érdeklődésüket pedig örökre elterelhetem attól, ami esetleg nagyon is vonzaná őket, ha több bátorítást kapnának.

A nyár nagy feladata tehát a szakdolgozatom megírása lesz, ami nagyon nehéz ügy, hiszen elkezdődtek a kerti munkák, és az én segítségemre is nagy szükség van, nem beszélve a sajtkészítésről, a kenyérsütésről és a legújabb hóbortomról, a szappankészítésről.

Szóval most felszívom magam és erőt gyűjtök, mert a következő héttől újra beleásom magam a szakirodalomba és remélhetőleg nagy lendülettel (de ha kicsivel az sem baj... csak már kész lenne) megírom a szakdolgozatomat.