Költészet és humor népdalainkban

Megfigyeltétek már, mennyi költészet rejlik népdalainkban? Én mostanában nagyon sokat énekelek, és csak most csodálkoztam rá a szövegekben rejlő képek költői szépségére. Amikor Flóra megszületett, akkor sok mindent próbáltam énekelni neki. Régi slágerektől kezdve keresztyén ifjúsági dalokon át a zsoltárokig, német nyelvű énekekig mindent, de végül a magyar népdaloknál és gyermekdaloknál kötöttünk ki. Van, hogy csak dúdolok neki, van, hogy teli torokból fújom, lassan ringatózunk rá, vagy höcögtetem az ölemben, lassan, kimérten, vagy gyorsan, pattogósan dalolunk. A népdalokat Flóra is nagyon szereti, megvigasztalódik, megvidámodik vagy lenyugszik tőlük. És nem úgy, ahogy kezdetben gondoltam. Nem a lassú, melankolikus énekektől csukódik be a szeme a legkönnyebben, hanem a gyors, ritmusos daloktól. Pl. mostanában furcsa mód nem a Jár a falióra kezdetű dalra, hanem a Pál, Kata, Péter kezdetű reggeli kánonra alszik el.

És persze az én lelkemnek is jót tesz az ének, mert én is megvigasztalódom, megvidámodom, vagy lenyugszom tőle, s még el is aludnék néha szívem szerint. A legkedvesebb népdalaim most a következők:

Forrás: itt

A juhásznak jól van dolga.
Egyik dombról a másikra
Terelgeti nyáját, fújja furulyáját,
Bú nélkül éli világát.

Ha megunja furulyáját,
Előveszi bőrdudáját.
Belefújja búját a birka bőrébe,
Szélnek ereszti belőle. 

Forrás: itt

Elmegyek, elmegyek,
Hosszú útra megyek.
Hosszú út porából
Köpönyeget veszek.
Búval és bánattal
Kizsinóroztatom,
Sűrű könnyeimmel
Kigomboztattatom.
Fúdd el, jó szél, fúdd el
Hosszú útnak porát.
Hosszú útnak porát,
Az én szívem búját!

Forrás: itt

Felszántom a császár udvarát,
Belévetem hazám búbaját,
Hadd tudja meg császár felsége,
Mi terem a magyar szívébe'.

Bánat terem abban, búvetés,
A magyar élete szenvedés.
Áldd meg, Isten, császár felségét,
Ne sanyargassa magyar népét!

És persze a humor sem hiányzik népdalainkból. Ez az egyik kedvencem:

 Jól van dolga a cudarnak

Forrás: itt

Minden rongya füttyög annak,

Füttyög elöl, füttyög hátul,

Füttyög minden oldalárúl.

Kis katica, nagy katica,

Kivel háltál az éjszaka?

Három huszár, hat reguta,

Avval háltam az éjszaka.

Hála légyen az Istennek,

Hogy nincs szarva az egérnek, 

Mert ha néki szarva volna,

Minden kislányt felborítna.     

Tánc és vers

Már említettem, hogy az előző hétvégén egy szavalóversenyen vehettem részt, és ígértem, hogy erről megosztok néhány gondolatot.

7-8. osztályos vers kategóriában voltam a zsűri tagja Molnár Krisztina Rita és Szádváriné Kiss Mária mellett.

A megnyitón Kökényes Melinda és Kemény Imre (14-15 évesek lehetnek) táncoltak standard és latin táncokat, illetve Kriszti olvasott fel egy Örkény egypercest, A halhatatlanokat.

A megnyitón végig azon töprengtem, hogy lényegében a tánccal is azt tesszük, amit a verssel: a tánc, ami az érzések szabad kifejezése, egy játék, öröm, boldogság szigorú szabályokba szorított merev, élettelen vázzá válik. Egy maníros maszk mögé bújnak be a táncosok, (sokszor több réteg smink mögé is) hogy az igazi arcuk véletlenül se látszódjék, és eljátszanak valamit, amiről még semmi tapasztalásuk nincs, nem is lehet, lévén 15 évesek, még gyerekek.

Verset pedig hogyan mondatunk a gyerekekkel? Ünneplőbe öltöztetve, propaganda verset taníttatva, egymást versenyeztetve, megtanítva a helyes légzőtechnikát és artikulációt, Himnuszt és Szózatot énekelve az esemény előtt és után.

Ezen csak egy kicsit tudott enyhíteni az, hogy Kriszti a versmondás öröméről beszélt, és a Halhatatlanok c. egypercest olvasta fel.

De nem panaszkodom. Hálás vagyok, mert sok szép verset hallottam, és a gyerekek mindezek ellenére csillogó szemmel, a kamaszok valódi kamaszos átéléssel szavaltak, a költészet végülis győzött.

A magyar helyesírás szabályai

 Nemrég részt vettem egy konferencián, ami magyartanároknak szólt, és itt egy kerekasztal beszélgetésen parázsvita alakult ki arról, hogy szükség van-e egyáltalán helyesírási szabályokra. A két radikális ellenvéleményt Balázs Géza és Arató László képviselték. Aki ismeri őket, az könnyen kitalálhatja, hogy Balázs G. meg sem tudta érteni, hogyan merülhet fel ez a kérdés, főleg tanult, pláne tanító emberekben. Arató L. pedig hozta az érveket arra, hogy a magyar helyesírás nem logikus, sokszor az érthetőséget és az olvasást nehezíti, s mivel a helyesírás nem jogforrás, ezért ő a saját könyveiben is sokszor szándékosan vét a helyesírási szabályok ellen, így segítve az olvasók dolgát. Az embernek joga van véteni a helyesírási szabályok ellen.

Igaz a mondás - "szólalj meg, s megmondom, ki vagy" -, és természetesen egy írott szöveg is sokat elárul a szerzőjéről, de a helyesírási szabályzatunk valóban elbírna egy kis reformot. Csak mert 150 éve is így írtuk, ne kelljen ma is így írni.

 

Hétvége - Anna Karenina, tánc és vers

Csodálatos hétvégém volt, nagyon régen volt már részem annyi lelki-szellemi ajándékban, mint az elmúlt napokban.

De haladjunk csak sorjában: csütörtökön Andris meglepett egy színházjeggyel, ráadásul a Bárka Színházban néztük meg az Anna Kareninának egy különleges feldolgozását. Tolsztoj regénye az egyik kedvencem, korábban vettem is Andrisnak egy példányt, mert az enyém rongyosra van már olvasva, és annyira szerettem volna, ha ő is elolvassa. De persze ő nem olvasta el. Most mégis meglepett, és elvitt erre az előadásra, és szerencsére neki is tetszett a darab.

Tolsztoj regénye a női sorsok pontos katalógusa, egy tökéletesen szerkesztett regény, melyben a párhuzamok és ellentétek tudatos kompozíciója még inkább kiemeli a fő kérdést, jobban mondva egy egész kérdéskört; hányféle élete, sorsa lehet a nőnek? Hányféle módon lehet boldogtalanná tenni egy lányt, egy asszonyt? És hogyan tehető boldoggá a nő? Mi kell a férfinak és mi a nőnek? Miért olyan nehéz két léleknek egymásra találni a mindent elsöprő szerelem és szenvedély ellenére is? Mi marad a szerelemből hosszú, házasságban eltöltött évek során, és mi, ha törvénytelen kapcsolatban telnek ugyanezek az évek?

Klim darabjában igazából nem a cselekményt játsszák el a szereplők, mint a legtöbb színházi és filmes adaptációban, ezért aki nem ismeri a történetet, az talán el is veszítheti a fonalat. Ez a darab a szereplők lelki motivációit boncolgatja lírai nagy monológok formájában. (És lényegében a regény is ezt teszi, csak az epika keretein belül.)

Ez a regény egyébként ékes példája annak, hogy a („jó”) irodalmi műveknek nincsen egyetlen lezárt, kerek interpretációjuk, hogy az értelmezés az olvasótól függ, hogy a jelentés mindig az olvasó és a szöveg közötti párbeszéd során jön létre, és mivel minden ember, életkor és korszak más, ezért mindenki számára mást jelenthet ugyanaz az irodalmi mű.

Én például, amikor középiskolás koromban olvastam a regényt, nem értettem, hogy miért Anna a címszereplő, hiszen Levin és Kitty szerelme testesíti meg az ideált. Kamaszlányként a kamasz Kitty Scserbackaja tragédiája, szégyene, majd boldogsága foglalkoztatott. A darabot nézve azonban Dolly (Nagy-Kálózy Eszter - aki nem mellesleg nagyon jól játszott a darbban) élete és szavai gondolkodtattak el. Mennyit ér egy nő, aki anya és feleség, akit megcsaltak, de megbocsátott, aki mindent megtenne a gyermekeiért, mégis annyira távol érzi magától őket.

És most már Annát is értem, már az ő tragédiáját is át tudom érezni.

Jó lenne elolvasni megint a regényt, s aztán megint megnézni a darabot. Haj, bizony jó lenne...

Pénteken este aztán egy kedves barátnőm ünnepelte a 40. születésnapját, őt köszöntöttük játékokkal, zenével, tánccal. Andris itt is kitett magáért és táncolt velem, keringőt is, rendesen, kilépve a lépéseket, tartva a karját. Szóval nagyon kitett magáért. (Köszi innen is, édes!)

Végül szombaton délelőtt Pátyon, a területi szavalóversenyen lehettem zsűritag a 7-8. osztályos vers kategóriában Molnár Krisztina Rita barátnőmmel és Szádváriné Kiss Máriával. Nagyon jó volt, de erről majd később írok részletesebben.

Kötődő nevelés - altatás - szoptatás - Hartmann és Sears

Olyan sokat gondolkodom mostanában a gyereknevelésről, és egyáltalán nem vagyok meggyőződve, hogy mindent jól csinálok. (Lesz még olyan, valaha, hogy elégedett leszek magammal?)

Kicsit hasonlítok Ulrike Hartmannra, aki az Anyának lenni és nem görcsölni c. könyvben olyan ironikusan ábrázolja a modern anyukák kálváriáját. Azon rágódik, hogy a 21. században óriási felelősség nehezedik az anyák vállára. Felelőtlennek ítélik azt az anyát, aki nem viszi ilyen-olyan fejlesztésekre a csecsemőjét, aki nem adatja be a védőoltásokat, aki nem hordozza kendőben a gyerekét, vagy aki abban hordozza, stb. Ha a gyerek beteg, buta, lassú, az nem a géneknek, hanem a rossz anyának az oka. Sok mindenben egyetértek vele, de azért kicsit túlzásnak érzem a nyavalygását.

Én alapjában nagyon szimpatizálok a kötődő neveléssel, 8 hónapos koráig rengeteget hordoztam Flórát kendőben, először hason, majd háton. Együtt alszunk, igény szerint szoptatom a mai napig, és ő az első, megelőzve Andrist (az apát), a háztartást és természetesen a saját igényeimet, olykor szükségleteimet is.

Az eredmény, egy boldog, kiegyensúlyozott, nagyon okos, ám rettenetesen öntudatos, makacs, ragaszkodó kisbaba, egy végtelenül kedves, megértő, ám olykor elhanyagolt apa, egy nem éppen makulátlan háztartás és egy nagyon sovány, sokszor gyenge és ingerült anya.

Nem tudom, hogy a nevelésemmel mennyire erősítem Flórában az akaratosságot, és mennyire láncolom magamhoz egészségtelen módon. Tény, hogy nem igazán lehet kihagyni semmiből, nagyon fontos neki a testi közelségem, és nagyon nehezen fogadja el, ha valamit nem szabad neki.

A szoptatás remek dolog, minden szakirodalom ezt hangsúlyozza, és én is nagyon élvezem, vagyis élvezném, ha nem lenne semmi más egyéb dolgom a világon. Flóra ugyanis csak cicin alszik el (vagy babakocsiban, esetleg hintában, de főleg cicin) és a REM szakaszokban szintén szopizni akar. Hiába próbálom rászoktatni az ujjszopásra vagy a cumira, csak a mellemet akarja. Én meg rengeteget fekszem mellette, amikor éppen főznöm kellene, vagy csak pihenni, olvasni szeretnék, nem beszélve arról, hogy hallgathatom anyósomat, hogy az ő gyerekeit csak be kellett tenni a kiságyba, nem volt éjszakai evés-ivás stb.

Ilyenkor felüdülés Sears Éjszakai gondoskodás c. könyvét olvasni. Ő megerősít abban, hogy ez nem lesz mindig így, és hogy nem önálló csecsemőket, hanem biztosan kötődő kisbabákat kell nevelni, akkor lesznek önálló, magabiztos felnőttek.

Most csak kiöntöttem a szívemet, de azért minden rendben van. :)

Biztatás

„Lelkes fiatalember lángoló tehetséget érzett magában a színművészethez. Mindent elkövetett, hogy bemutassa tehetségét a nyilvánosság előtt, míg végre sikerült megszerveznie egy előadóestet.

Végre elérkezett a bemutató nagy napja, de amikor reggel felébredt, a legnagyobb rémületére észrevette, hogy erősen náthás, arca gyulladt, dagadt, és a hangja is elment. Az előadóestből nem lett semmi, a színművészetről egyelőre le kellett mondania.

A lelkes fiatalember azonban nem esett kétségbe; elszegődött egy napilaphoz. Eleinte kis tudósításokat, később nagyobb cikkeket írt, majd újságíró lett.

Ez a fiatalember Charles Dickens, a nagy angol író, akire hazája a legnagyobb büszkeséggel tekint, és akinek könyveit úgyszólván minden nyelvre lefordítva olvassa az egész világ.

Azon a reggelen, amikor Dickens náthásan felébredt és látta, hogy legfőbb törekvése összeomlott, két választása volt:

-         Kétségbeesés, dühkirohanás, szitkozódás, és utána fáradtan, csalódottan eltűnni a hétköznapok ismeretlenségében;

-         Vagy felismerni a vereségben a Gondviselés bölcs kezét, és új erővel, új törekvéssel és erős akarattal felvenni a küzdelmet, egészen a dicsőségig!

Aki az idejét azzal tölti, hogy vesztesége fölött rágódik, bűnbakot keres, önmagát sajnálja és mindenkinek panaszkodik, annak nem jut ideje, ereje és gondolata arra, hogy újat kezdjen.”

(Szenthelyi-Molnár István)

Húsvét

Ma boldog vagyok, mert az idő végre a tavasz ígéretét hordozza, mert Flóra locsolkodni ment az apjával, amíg én egy forró tea mellett, nyakig betakarózva olvasgathatok, és mert húsvét van.

Azzal pedig nem szeretnék foglalkozni, hogy nem vásároltam csokitojást és még pogácsát sem sütöttem, nem fogok kiöltözni sem ma, nem várok locsolókat. Ha mégis jön valaki, akkor forró teával és a mosolyommal kínálom meg, és nem fogok szabadkozni.

Most megyek és igyekszem átélni ezt a kis boldogságot minden porcikámmal, mert csak így tudom továbbadni, átsugározni másokra is.