Tedd meg magadért!

Erica Bauermeister könyvét elajándékoztam anyukámnak, aki már 2 éve visz gyerekeket lovagolni, de csak kísérőtanárként. Idén kezdett el olykor felülni a lóra, és úgy láttam, tetszik neki, ezért az ő kihívása az lett, hogy tanuljon meg lovagolni.

Aranyköpések - avagy Flóra beszélni tanul

Flóra reggel ül a bilin és hangosan kiabálja:
- Nééézd! Lábbal előre pisilek!

Anyának dolga van, apa és nagyanyó vigyáznak Flórára. Neki egyszer csak eszébe jut, hogy anya nincs itt és elsírja magát. Nagyanyó, gondolva, hogy majd a telefonjával eljátszik, odanyújtja neki:
- Tessék! Hívd fel anyát!
Flóra sírva:
- Nem tudom a számot!

- Nézd, Flóra! Ott van egy traktor!
Flórának felcsillan a szeme:
- Veszünk apának!
- Jó, - mondom - majd ha sok pénzünk lesz, veszünk neki.
- Nyáron!
- Hát, igen, nyáron több pénzünk szokott lenni. Remélem tudunk neki venni.
- Buszot is! Vegyünk neki Buszot is! Vezeti!
:)

Egy Móricz-novella, és a tej az életünkben

 

Az egyik kedvenc Móricz-novellám, ami valóban instant katarzist nyújt, a Judith és Eszter. Az adott történelmi helyzetbe ágyazva (dzsentri-lét) örök témákat feszeget. Rámutat a közösségben való élet nehézségeire, arra, hogy mit jelent(het) a vérségi kapcsolat, hogy van, akinek a legfontosabb a büszkeség, de az anyai szeretet ezt is le tudja győzni. És meglátjuk az örök nő arcait is: a kurtizánt, az amazont, a királylányt és az anyát (ld. Jung), illetve azt, hogy ezek a szerepek hogyan váltakoznak, harcolnak egymással akár egy személyiségen belül is.

És mivel a tej az utóbbi időben a mi életünkben is komoly szerepet játszik, a novella olvasata gazdagodott a korábbi emlékeimhez képest is:

 

Bizonyos nosztalgiával tekintek vissza a régi időkre, amikor még "rendes" tejet lehetett kapni (már ha lehetett), és az ünnepnek értéke, súlya volt. Mert igaz, hogy ma bármikor (akár éjjel is) kapok "tejet" (olyat, aminek 1,5 % a zsírtartalma és egy hónapig hűtés nélkül is eláll), és elég december 24-én megvenni a kész bejglit, de igazi tejet a mi városunkban (ami eredetileg egy mezőváros volt) sehol nem lehet kapni. Vagyis Mányról hoznak kecsketejet nagyon sok pénzért az egyik pékségbe, mi pedig Csabdiból, ismerőseinktől veszünk hetente 10 liter friss tejet, de nekik is csak márciusig lesz eladó tejük. Pedig szívesen készítek sajtot, mert finomabb, egészségesebb és olcsóbb is így, mint a bolti. És szívesen készülök az ünnepre diótörés közbeni zenehallgatással, sütögetés közbeni énekszóval. Ez olyasmi, amire nem szabad sajnálni az időt.

Nagy Olga: Asszonyok könyve (részlet)

Ezt a kis történetet nagyon szeretem, nemrég találtam az Adventi kalendáriumban. Remélem, 

nektek is tetszik.

Régi karácsonyok

Adatközlő: György Zsuzsanna

Úgy volt az, hogy ötesztendős asszony voltam, s már a hetedikhelyt laktam. 

Szegény urammal úgy voltunk,  mint a madarak. Összekőttünk, nem volt semmink. 

Oda akarok kilyukadni, hogy mivel hogy most karácsony jő, eszembe jutott az a 

valamikori karácsony, amelyik nehéz volt, s mégis olyan szép karácsony volt. 

Forrás

Dolgozgattunk, mint szegény emberek, Isten kegyelmiből egy kis disznócskát 

vágtunk, meg aztán a kicsi családomnak, a két gyermeknek úgy varrtam meg a 

kicsi ruhácskát éjszaka, hogy ne lássák: „Azt hozta az angyal.” Meg az uramnak is

úgy csináltam meg az ingét, hogy ne lássa, tudjon örvendeni neki.

Így aztán eljött a karácsony szombatja. Falusi asszony nem úgy van, hogy kéznél

van minden. Meg kellett süssek mindent: kenyeret, kalácsot. Hát felkőttem én még 

két órakor, megsütöttem a kenyeret, a kalácsot. Mikor a kicsi gyermekeim felkőttek, 

azt kérdezték:

– Édesanyám, hányat kell még aludjunk, hogy jüjjen az angyal?

Megsimogattam őket, megcsókoltam. Ki nem szereti az ő kicsinyeit?

– Tudjátok, mit? Nem kell többet aludjatok, ma öste jün az angyal. Már járt is itt valahol, a kert alatt. 

Mikor mentem ki, nézzétek, mit kaptam: két csuprocskát, s a két csuporban két kicsi kalács. 

Nézzétek, milyen pirosra van sülve! Látjátok? Jók voltatok, szót fogadtatok, esténkint imádkoztatok, 

most nektek ilyen szép fényes hajú kalácsot hozott. Még melegecske.

Kicsi butácskák, csak pislogtak rám, tartották a kicsi tenyerüket, beléborítottam a csuporból 

a kalácsot.

– Édesanyám, hát az angyalka tud ilyen szép kalácsot sütni? Beéharaphatunk?

– Megkezdhetitek, persze, beléharaphattok, csak először meg kell köszönni a Jézuskának, 

hogy nektek ilyen előre küldött angyalfiát.

Hát szépen letérgyeltek, persze az agyagos padló fel volt tapasztva, s a két kicsi elmondta 

az asztali áldást: 

„Mindenek szemei tereád néznek, édes Istenem, te adsz eledelt 

alkalmas időben, te töltesz be minden élőlényt a te áldásoddal, ámen.”

Akkor aztán akkorát haraptak a kalácsból, hogy még most is örvendek,

ha rá gondolok. Csak úgy ropogott a haja a kis egérfogacskáik között.

Aztán persze nem volt sok időm gyönyörködni, mert sok dolgom volt. 

Kellett készíteni az ünnepre, mert akkoriban úgy volt, hogy ünnep első

napján nem volt szabad semmit se készíteni. Örvendtek, hogy estére 

megjön az angyal. Nem volt akkora karácsonyfa, mint amilyen a mai 

házakban, a városi blokkokban, hogy a földtől a plafonig. 

Forrás

Honnét, honnét nem, az uram összeszedett vagy hat-nyolc fenyőgallyat, egy fára 

rádrótozta a fenyőgallyakat, még a véginén is azt hittem, hogy igazi 

karácsonyfa. Annak előtte való napokban olyan magamfőzte szalon-

cukrot csináltam, selyempapírt vettem, megvagdostam a szélit, belecso-

magoltam a cukrot, s úgy tettem a fára. Megaranyoztam a diót, legyen

aranydió is, hozott az uram mogyorót, piros almát, azokat is fölaggattuk 

a fára, ilyen volt az akkori karácsonyfa. Egyszerű viaszgyertyát aggattunk 

reája, csillagszóró eszünkbe se jutott. 

A mai karácsonyfán sok a szaloncukor, csokoládé, viaszgyertya, csillag-

szóró, villanyvilágítású gyertyák. A karácsonyfa alatt rengetegjáték, de 

olyan közömbösen állják körül!Mi hiányzik a mai szentestén? Talán a 

szeretet? Talán a meghittség? Gazdag ajándékok, közömbös arcok. 

Nem az az öröm, nem az a boldogság, ami az én gyermekeim arcán volt.

Reggel felébredtek:

– Nézd meg, járt-e az angyal?

Nagyon örvendtek annak az egyszerű ajándéknak: kicsi tányér,

ing, csupor, kötény. A csuporban dió, alma. Uram is megkapta 

a maga ajándékát. Nekem maradt az az öröm, hogy az enyémek-

nek tudtam örömet szerezni. Minden volt, mint más háznál, 

csak éppen pénz nem volt. El voltam keseredve: mi lesz most, 

ha jönnek a kántálók! Tudunk adni nekiek valamit? Elmentem 

öreg szüleimhez, megkérdezni: tudnak-e kölcsönözni vaj pár lejt. 

Nem messze laktak tőlem. Mielőtt bekopogtattam volna, meg-

kérdeztem: 

– „Szabad kántálni,”

Hallom édesanyám jól ismert hangját: 

– Szabad.

Elkezdtem szépen az éneket:

„Betlehemi pusztán örvendetes hír van...”

Ráismert a hangomra, s ott bent, reszketeg hangjukkal

ők is kísérték az én kántálásomat. Mikorra elvégeztem 

a kántálást, elmondtam a beköszöntőt:

Eljött a vendég, kit a világ vára,

Megnyílt általa az egeknek vára.

Az áldott csemete az égből leszálla,

Értünk az Atyához kezesnek beálla.

Számunkra adjon jó időket,

S áldással befolyó sok jó esztendőket.

Bémentem, megcsókoltam őket. Eldiskuráltunk, 

s elmondtam, hogy a kicsi karácsonyfa megvan,

éjszaka az urammal feldíszítjük. Elbeszélgettük 

az efféle alkalomhoz illő dolgokat, de biza nem 

volt lelkem pénzt kérni. Elköszöntem szépen, 

kívántam boldog felvirradást, s boldog ünnepeket. 

Indultam haza. Ahogy mentem keresztül a kerteken, 

igen nagyon megkeseredtem. Megálltam, s kisírtam 

magamat atyásan.

Kisírt szemmel érkeztem haza. Szegény uram, amikor 

meglátott:

– Zsuzsika, miért sírtál, fiam? Baj van apádékkal?

– Dehogy van baj!

– Akkor miért sírtál?

– Sírt a bosszúság. Csak erősen hideg van, kicsípte 

az arcomat.

Nem feszegette tovább a kérdést. Hát egyszer meg-

zörgetik az ablakot:

– Szabad kántálni?

Megreszketett a csontomban a velő. Uram rávágja, 

hogy „Szabad”.

Hát elkezdik, hogy: „Mostan kinyílt egy szép rózsavirág” 

– a kántáló éneket. Én pedig reszkettem, hogy már 

én mit tudjak ezek-nek adni. De mikor elvégezték a

kántálást s a beköszöntést, uram mondja:

– Gyertek bé!

Gondolom: „Ennek is elment asütnivalója.” Há 

mért hívja bé ezeket az asszonyokat! De uram 

egy-kettő kivette a kalácsot az almáriomból, három 

felé vágta a három cigánynénak. Felment a hiúba,

hozott egy tál diót, egy tál almát, beléöntötte a sza-

tyorba. Meg voltak elégedve ők is, s ekkor meg-

telt az én lelkem is nyugalommal: lámcsak, el lehetett 

intézni, akiben jó érzés van és szeretet. A három

cigányné elment nagy boldogan, s én újból sírva

fakadtam.

– Mi baj van? Megint sírsz?

Most már örömömben sírtam, hogy olyan embert

rendelt nekem az Isten, akinek a nehézségekben is

jár az esze.

– Tudod, mikor jöttem haza, azért fakadtam sírva,

mert nincspénz a háznál.

– Ó, fiam, amíg kenyér van, kalács van, van apróság, 

dió, hát szabad ezen búsulni?

Akkor megtanultam, hogy a családban a legnagyobb 

gazdagság a megelégedés. Ha szegény is vagy, ha van 

megértés, annál nincs nagyobb kincs.

Mert igen szegények voltunk, gyermekeink mégis 

boldogan emlékeztek az összetákolt karácsonyfára.

Egyszer azt mondja nekem a lányom:

– Édesanyám, miért nincs máma olyan boldog karácsony? 

Én most megcsinálok mindent: tésztát sütök, a karácsonyfa 

a földtől a plafonig ér. Csak nincs meg az a szeretet, 

csak a szeretetlenség. Miért van ez így?

Erre nem tud felelni a világon senki se. 

Forrás: Nagy Olga Asszonyok könyve. Budapest, 1988, Magvető

Könyvkiadó.

Advent 4. vasárnapja

Mozaik ikon-részlet a 13. századból

Kormos István: Mozsár

Húsvét előtt, karácsony előtt
hányszor törtelek-zúztalak!
Dió, cukor, mák,
dió, cukor, mák,
szétzúzódott az a világ,
széttördelődött az a világ,
s te VAGY, hogy lássalak.

Anyaság

Az Orosz-család (forrás)

"Mert fiatalon házasságot köt az ember, jöttek a gyerekek és egyre jobban elaprózódtunk és sok mindenre kellett figyelni. És általában ki adja oda az idejét, ki éjszakázik a gyerekkel, ki ápolja, ki viszi el sétálni, ki kulcsolja imára a kezét, ki tanítja, hogy kell a porszívót fogni, elmosni a poharat – ez mind idő. Ki csinálja általában ezt a láthatatlan munkát… Az olyan szép dolog, amikor van egy család és a gyerek beágyaz maga után és elmosogat – de ezt nem magától csinálja, hanem valaki megtanította rá. Az, hogy valaki felépít egy templomot, hogy misét mond, hogy prédikál, hogy temet, hogy nótázik és hangulatot csinál egy lagziban – az nagyon látványos. Vannak dolgok, amiket csak egy nő tud megtanítani, de focizni például a gyerekeket ki tanítja meg. Vagy biciklit szerelni… ez is hasznos idő, ezt is oda kell adni… És amellett, hogy valaki anya, még lehet egy titkos, megvalósítatlan lénye, amit az ember legbelül hordoz és szeretné kitenni a nagy közös asztalra. Hogy az ő gyertyája is világítson… Bár azt is érzem, egyre biztosabban, hogy ha valaki jól végigcsinál, megépít egy párkapcsolatot, vagy ha teljes gyerekeket nevel – annál több nem kell…" (Schäffer Erzsébet: Káprázat az élet - Orosz Anikó)

Harmadik adventi vasárnap - gondolatok az adventi naptárról

 Rá kellett jönnöm, hogy az adventi naptár még nem az én nagyon okos másfél éves kislányomnak való. A képen látszik is, hogy több a zsák, mint a nap karácsonyig, pedig Andrissal mi is bontogattunk olykor, ha Flóra már aludt. Mert - be kell vallanom - gonosz voltam, s miután a Mikulás olyan sok édességet hozott, sokszor "elfelejtettük" kinyitni az aznapi zsákocskát.

Persze én nem tettem bele sok csokoládét, csupán minden napra egy kis golyót, és külön pici celofánba (nem éppen környezetbarát módon) 5 szem mazsolát és egy aszalt szilvát. De a csokoládé és a mazsola után már nem kellett a szilva, és néhány nap múlva Flórácskának szorulása lett. Ez pedig nagyon szívfacsaró dolog, komolyan.

 A finomságokon kívül kerültek a zsákokba kis ablakképek, amelyeket én vágtam ki, és sok-sok hópehely, melyeket szintén én készítettem. Pedig Flóra is nagyon szívesen használta volna az ollót, és ezen rendszeresen össze is vesztünk. 

Volt olyan is persze, amit neki kellett kifestenie, pl. a WC-papír gurigára az angyalkát, vagy kis fából készült karácsonyfadíszeket. 

 

De azoknak is csak a hátuljára engedtem, úgyhogy ezek miatt is volt egy-két vitánk.

Aztán nyomdákat is készítettem fából és dekor gumiból (a már meglévők mellé, melyeket anyukám szerzett, mikor kiselejtezték őket az iskolában).

És a csodaszép nyomdákból csinos kis csomagolópapírt gyártottunk. 

Nem mondom, hogy nem maszatolós, és teljesen konfliktusmentes szórakozást nyújt egy másfél éves kislánnyal saját készítésű csomagolópapírt nyomdázni, de így utólag úgy emlékszem, jól szórakoztunk. Nyugalom és hidegvér, illetve felkészülés lélekben és fizikailag is a legrosszabbra. Szerintem ez a titka az együtt barkácsolásnak.

Nem mellesleg várom az ötleteket: ti mit tennétek az ilyen picurkáknak az adventi zsákocskákba?

Születésnapi amarilliszem

Hát nem gyönyörű?

(Csak ablakot nem pucoltam.)

Higgyünk-e a Mikulásban?

Forrás

Lassan haladnak nálam a dolgok, Szent Miklós ünnepe már régen elmúlt de akkor felmerült bennem néhány gondolat, aminek szerettem volna utána olvasni, és csak most kezdem tisztán látni, hogy mit is akarok valójában. Jobban mondva, hogy frissen alakult kis családunkban hogyan is kellene ünnepelni a Mikulást és a karácsonyt. Mert anyaként az én feladatom az is, hogy az ünnepek kereteit, külsőségeit "megrendezzem" és belső tartalmukat megteremtsem. És ez azért is nehéz, mert Andris is mást "hozott" otthonról, meg én is. Nálunk például mindig éjszaka érkezett a Mikulás, és reggelre csak a teli csizmákat találtuk az előszobában. Náluk nappal érkezett a Télapó és anyukája volt az, aki a két ablak közé a cipőkbe kívülről beletette az ajándékot. Andris viszonylag sokáig hitt a Mikulásban, én pedig nem mertem szólni a szüleimnek, hogy hogyhogy nem látják, hogy ez itt egy vattaszakállú maskarás valaki, és nem is az igazi Mikulás. És már nagyon korán tudtam, hogy az ajándékot a szüleim teszik a cipőnkbe, és a Mikulás nem létezik. Szerettem a Mikulás meséjét, de tudtam, hogy csak egy mese.

Forrás

Most Bruno Bettelheim könyvét olvasom, Az elég jó szülőt, és bár nem annyira szeretem, hogy Bettelheim majdnem mindent a freudi mélylélektanból vezet le, mégis meggyőzőnek tartom, amit az ünnepekről ír, az ünnepek pszichológiájáról a gyermekekre vonatkoztatva. És nagyon sajnálom, hogy nálunk a Mikulás hagyományából alig maradt valami, ami a gyermek lelkének jót tenne. 

Ausztriában a szerző gyermekkorában úgy ünnepelték Szent Miklós napját, hogy a Mikulás és segédje, szolgája, avagy ellentéte a Krampusz (Ruprechtnek vagy Fekete Péternek is hívhatták) végig járták a kisgyermekes házakat. A Krampusz megkérdezte, hogy jók voltak-e a gyermekek, mire a szülők azt válaszolták, hogy többnyire jók, bár nem mindig. Erre a Krampusz tett egy kísérletet a gyerekek elkapására, megbüntetésére, de a jóságos Mikulás közbelépett és megmentette őket, jelezve, hogy neki hatalma van az ördög felett és minden gyermeket megvéd tőle.

"Mikuláskor tehát egy valóságos kis dráma játszódik le minden résztvevő nagy örömére: először a szülői szerep ambivalenciáját és a gyermekek saját rossz cselekedeteikkel (sőt rossz gondolataikkal) kapcsolatos bűntudatát oldják fel az ördögszerű figura fenyegetései és jelképes fenyítési kísérletei, azután pedig az ambivalencia pozitív oldala kerekedik felül: a gyermek ajándékokat kap, és ezek sokkal megfoghatóbbak, és valóságosabbak, mint a jelképes büntetés."

Forrás

"A Szent Miklós-nap e két főszereplője mindig párban jelenik meg, mindenki számára érthető módon jelenítve meg személyiségünk két ellentétes oldalát. Azt jelképezik, hogy sem a jó, sem a rossz nem elszigetelten él a gyermekben és a felnőttben. A válasz, amit a szülők a Krampusz kérdésére adnak, arra mutat, hogy tudják, a gyermekük nem egészen jó, nem is egészen rossz, így a gyermek minden bűntudat nélkül örülhet apró ajándékainak."

Bettelheim megnyugtatott afelől is, hogy nem baj, ha a gyermekek több Mikulással is találkoznak (pl. óvodában, templomban, bevásárló központban stb.):

"A kisgyermekek számára ... életük fontos szereplői számos helyen léteznek egyszerre, mind testi, mind lelki alakjukban. Ezért esik olyan nehezükre a szülőknek, hogy megértsék, miért nem zavarja a gyerekeket, hogy az ünnepek alatt a Mikulás olyan sok alakban bukkan fel körülöttük, sőt nagyon élvezik ezt, bármilyen kiábrándítónak találjuk mi ugyanezt."

 Az viszont valóban zavaró, hogy manapság a gyerekek túl sok ajándékot kapnak a Télapótól (nyugodtan használom ezt az elnevezést is, nekem nem a kommunista diktatúrát juttatja az eszembe). Flóra például kapott tőlünk, a keresztszüleitől, mindkét részről a nagyszülőktől, sőt még a déditől és az egyik nagynénitől is. A templomba és a baba-mama klubba direkt nem mentünk el, bár a templomból utánunk küldték a csomagot, szóval onnan is.

Forrás

"A karácsony igazi csodája - vallásos jelentőségétől eltekintve - az, ami a gyermek lelkében megy végbe, és aminek segítségével az átlátszó álruhát, amelyben a Mikulás alakja mögött a szülő rejtőzik, egy jóakaratú, boldogító világ ígéretévé változtatja. A gyermek számára egyéb szimbolikus jelentésein felül a Mikulás nemcsak a szülők nagylelkűségét, hanem az egész világ jóindulatát is jelképezi. Ezt a jóindulatot nem bizonyítja kellőképpen, ha elég sok, vagy elég különleges ajándékot kap, annál inkább bizonyíték számára, ha a szülők hajlandóak évente egyszer olyan világot teremteni gyermekük számára, amely összhangban áll vágyai által irányított mágikus gondolkodással. A Mikulás ennek a jóindulatnak és a gyermekek boldogsága iránti elkötelezettségnek a szimbóluma, így létezése sokkal nagyobb biztonságot kínál a gyermeknek, mint akár a legbőségesebb ajándék, amelyet a szülők saját személyükben nyújtanak át neki."

Tej, vaj, sajt

Nem sajnálom az időt a sajtkészítésre és a kenyérsütésre, bár be kell vallanom, sok időm elmegy velük. Ezek ugyanis olyan tudással, tapasztalattal ajándékoznak meg, amelyeknek még később is hasznát vehetem. Jobb most szembesülni a nehézségekkel és problémákkal, mint akkor, amikor esetleg rá leszek szorulva, hogy magam készítsem el a család alapvető élelmiszereit. Mert nem titok, hogy ez a mi nagy álmunk, egyszer egy önellátó gazdaságot kiépíteni. De erről majd talán máskor.

 

Augusztus óta készítek sajtokat, leginkább friss, különböző fűszerezésű gomolyát és 3-4 hétig érlelt trappistát. Ám eddig olyan buta voltam, hogy a magunknak félretett felforralt tej fölét legtöbbször az állatoknak adtam. Persze gondoltam, hogy ki kellene próbálni a tejszín és a vaj készítését is, de mindig lusta voltam próbálkozni. Pedig ez a világ legegyszerűbb dolga, százszor egyszerűbb és gyorsabb, mint a sajtkészítés. Szóval ma nagyon finom tejszínné vertem a tej fölét és aztán tovább verve kicsapattam a vajat is. Ilyen lett:

Ezek pedig itt a múlt heti gomolyáim és a 4 hetes trappistám. Balra a borsikafüves, középen kapros, jobbra pedig a trappista. Sajnos csak ilyen vacak telefonos képeim vannak. Ráadásul ezek a sajtok is már a végüket járják, de gondoltam megörökítem őket.

Mellesleg most a krémsajttal próbálkozok. Beoltottam már másfél liter tejet, kíváncsi vagyok, milyen lesz.

Advent második vasárnapja

Tegnap óta már két gyertya világít az asztali díszünkön, nő a világosság, már nagyon várjuk, hogy betöltsön mindent.

Bassano:Pásztorok imádása (forrás)

"Nem kiált, nem lármáz,
és nem hallatja a szavát az utcán.
A megrepedt nádszálat nem töri össze,
a füstölgő mécsest nem oltja el,
igazán hirdeti a törvényt.
Nem alszik ki és nem törik össze,
míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön;
tanítására várnak a szigetek." (Ézs. 42, 2-4.)


"Félek azoktól, akik hangosan hisznek. Azok nagyon tudnak valamit. Pontosabban: éppen azt tudják, hogy milyen az Úristen. De az Úristen nem ilyen vagy olyan; más. Krisztus az, aki közvetít. Ám hogy esélyünk legyen az értésre, nagyon halknak, kicsinek, elszántnak és odaadónak kell lennünk." (Esterházy Péter)

Őszi dekoráció - (mielőtt kidobjuk)

Tedd meg magadért - új küldetés

Erica Bauermesiter könyvét olvasva azon gondolkodom, vajon kerülhet-e ember valaha olyan közel "Vagyok, mint minden ember: fenség. Észak-fok, titok, idegenség, Lidérces messze fény, lidérces messze fény." (Ady)

bárkihez is, hogy bele lásson a szívébe, lelkébe, velejébe, hogy igazi, gyógyító módon tudjon a közelében lenni, hogy lényegretapintóan helyes tanácsokat tudjon adni. Nem vagyunk-e egymás számára mindnyájan idegenek, külön kis szigetek?

A könyvet E. barátnőmnek ajándékoztam tovább, külön kis üzenetet hagyva a kötet elején, felidézve a múltat, azt, ami az ő múltjából az enyémmel közös és megpróbálva olyan küldetést, kihívást fogalmazni számára, melyből örömöt és energiát meríthet.

Vajon sikerült? A reakciója egyelőre azt mutatja, hogy nem. Nem kerülhetünk egymáshoz ilyen közel (bár a regény alapszituációja más, "a halál árnyékának völgyében" lehet, hogy a mi kapcsolatunk is átalakulna, elmélyülne). E. gyanakszik, és fél, ez újabb bizonyíték arra, hogy az önbizalomhiány mindent megmérgezhet, nemcsak a mi, hanem környezetünk életét is. (E.! Ha olvasod, ne haragudj, már megbeszéltük, hogy értettem a kihívást. És azért se neheztelj, hogy írok néhány sort itt róla!)

Szóval E. küldetése az, hogy írjon egy blogot, bármiről. A lényeg, hogy mire a 30. életévét betölti (tehát 2014-ben) minden hónapban legyen egy bejegyzése. A könyvet pedig adja tovább egy közeli nőismerősének, akinek kitalál ő is egy személyre szóló kihívást.

Nekem van még egy példányom, majd feljegyzem, hogy kinek adtam és milyen küldetéssel.

Aranyköpések - avagy Flóra beszélni tanul

Flórának mesélek a bátor kis mackóról. Ő hangosan elkurjantja magát: BÁTOR!!!
- Te is bátor vagy, ugye, Flóra?
- Neeem. Én kicsi vagyok!

Mostanában gyakran hallgatjuk az egyik karácsonyi cd-nket. Flóra egyik kedvenc dala a Száncsengő. Kedvenc mesekönyve pedig a Pajkos mackók kalandjai. Múltkor, mikor kérdeztem, hogy mit hallgassunk ezt mondta:
- Száncsengő kalandjait!

Flóra tanulja a beszédet, ezért szereti sokszor ismételgetni a szavakat. Kínos, amikor ilyesmit ismételget hangosan, lelkesen:
- Sapi, sapi, sapi...
- Napi, napi, napi...

Kicsi katicabogár

Kicsi katicabogár,

Forrás

Gyere itt az ujjam vége,
Mássz fel rá és most már végre
Ülj nyugodtan, kis bogár!

Figyelj csak, mert kérdezlek,
Honnan van a kicsi lábad,
Érző csápod, pettyes hátad,
Ki alkotott tégedet?

Téged Isten teremtett,
Mondj hát Néki ezért hálát,
De te ilyet nem tudsz, így hát
Én teszem meg helyetted

Flóra egyik kedvenc kis dalocskája ez, amit a gyermekistentiszteleten tanultunk, és amit én is nagyon megszerettem. A youtube-on meg is lehet hallgatni.

Kovászos kenyér - avagy én a konyhatündér

Megsütöttem életem első igazi kovászos kenyerét, és nem fogok szerénykedni: isteni lett. A héja ropogós, a belseje puha és tömény, az íze pedig igazán... ízes. Erre nem tudok más szót. Igen, az az ízes kenyéríz. (Hála Gionetta-nak a receptért, és a részletes útmutatásért, nagyon kedvesen válaszolt a kérdéseimre, csak ajánlani tudom az oldalát.) 

 

Nagyjából egy hete készítgetem, "etetgetem" a kovászomat,és pont ma - amikor Flóra megbetegedett - határoztam el, hogy nekiállok. 

 

 

 

 

A kenyérsütés mellesleg nagyon sok mindenre megtanít, leginkább türelemre, arra, hogy a jó dolgokra várni kell, meg arra is, hogy a testi erő nem megvetendő (az alig 48 kg-ommal igazán neki kellett gyürkőznöm a dagasztásnak). Mellesleg az ihletet Erica Bauermeister Tedd meg magadért! c. könyvéből merítettem. Azt a regényt olvasva nagyon sok mindenhez kedvem szottyant, többek között és a kenyérsütésen túl még az agyagozáshoz, a kertészkedéshez, és a raftingoláshoz, meg az utazáshoz is. Bár ezekre még várnom kell, egyelőre beérem a kenyérsütéssel.

 

 

Szóval Flóra már régen aludt ilyen rosszul. Alig tettem be a kenyeret a sütőbe, felriadt és már ki sem tudtam kelni mellőle az ágyból, mert rögtön megérezte és sírva fakadt. Úgyhogy csak Andrisnak mondtam, hogy fél 10-kor vegye ki a sütőből. Ő addig rá sem nézett, ezért elpárolgott a víz alóla és odaégett egy kicsit a teteje is. De azért első próbálkozásnak nem rossz, főleg a körülményeket figyelembe véve.

Ma pedig a saját kenyeremet ettem, saját kacsazsírral (bár a kacsát anyósom vágta és sütötte meg) és saját készítésű kapros és borsikafüves sajttal. Ilyenkor úgy érzem, hogy megéri az idő és a fáradság.

Advent első vasárnapja

Ebben az évben kivételesen a születésnapomra esett advent első vasárnapja, ami nagyon jó érzés :)

És bár ezerszer megfogadtam, hogy nem hagyok semmit az utolsó pillanatra és nem engedem, hogy a kapkodásról szóljon a várakozás, most is, mint minden évben el vagyok maradva az adventi koszorúval, a takarítással és a lelki ráhangolódással is. Az egyetlen fontos dolog azonban, melyet dec. 1-i határidőre terveztem, szerencsére elkészült.
Íme Flóra adventi naptárja:

Ráhangolódásként pedig elkezdtem olvasni az Adventi kalendáriumot, amelyben bibliai idézetek és szépirodalmi alkotások is vannak; versek és novellák főleg magyar klasszikus szerzők tollából. Szóval éppen nekem való lelki-szellemi táplálék, bár meggyőződésem, hogy talán még evangélizációs feladatokat is elláthat. Külön érdekesség, hogy pl. Esterházy Péter vagy Weöres Sándor is vallanak a kötetben a hitükről, a keresztyénséghez, a keresztyén kultúrához való viszonyukról.

És mire ez a bejegyzés megszületett, elkészült végre az adventi asztali díszem is.

Minden reggel gyertyát gyújtunk és felolvasunk egy részt a Napi Igéből és az Együtt az asztal körül c. kedves kis könyvecskéből. Flóra már várja, mikor kulcsoljuk össze a kezünket, mikor imádkozunk, és a végén már ő is mondja, hogy Ámen. Mellesleg mint egy kis papagáj az összes szavamat ismétli, úgyhogy mintha visszhangoznék, úgy hangzik az imádságom.

Ez az advent egyik nagy ajándéka. Ugyanis nem nagyon volt komolyabb csendességünk a családban, maximum Andrissal, amikor valamiért nagyon hálásak voltunk, vagy olyan feladat, probléma előtt álltunk, amit jó volt Isten elé vinni. 

Ezt a kis szertartásunkat viszont szeretném a jövőre is megőrizni.