Hogyan tanítsuk Homéroszt 2.

A trójai (és thébai) mondakör hihetetlenül izgalmas történetekből áll, amelyeket nyugodtan mesélhetnék az anyák gyermekeiknek a magyar népmesékkel, Grimm-mesékkel együtt. Flóra persze még kicsi hozzá, de amint a népmesék korába érünk (remélem 2-3 év múlva), biztosan elmesélem neki Achilleusz, Odüsszeusz és Aeneas csodálatos-izgalmas történeteit is. (Oidipusz és Antigoné persze még nem való a 3-5 éveseknek, az majd jöhet a kamaszkorban.)

Szabó Magda önéletrajzi ihletésű könyvében, a Für Elise-ben elmeséli, hogyan tanult meg latinul édesapjától, és az esti mesélések során hogyan ismerte meg a görög és római mítoszokat, majd A pillanat c. remek könyvének előszavában is utal arra, milyen korán találkozott a homéroszi és vergiliusi eposzokkal:

„Aeneas nevét nyilván apámtól hallottam először, mert a hosszú estéken, mikor a mondavilág hőseiből már kifogyott, apró részletekre bontva elmesélte nekem a trójai háború történetét, mint egy regényt. Lelkesen vettem tudomásul, hogy a görögök csak tíz évig tartó küzdelem után tudták megsemmisíteni a fríg birodalmat, s akkor se véglegesen, mert a maradék nép új hazát lelt Itáliában, ahová sok különös kaland után Aeneas vezér elvezette. Creusáról akkor még nem esett szó, nála mutatósabb személyekkel szórakoztatott apám, Cassandrával, a katonákat rejtő faparipával, Circe disznóvá lett lovagjaival. Aeneas nős volta, feleségének személye még akkor se keltette fel érdeklődésemet, mikor ajándékba megkaptam Homéroszt, persze a Csengeri-féle fordításban, s megtaláltam bennük a pár szót, ami Creusa létét, illetőleg valamikori létét igazolta. Homérosz viszont elbűvölt, rabbá tett, felemelt, összetört, állandóan foglalkoztatott, apám úgy döntött, ha ekkora élmény, eljött az ideje, hogy megismerkedjem a történet folytatásával, már tudok annyira latinul, hogy a kezembe adhatja Vergiliust, és nekiláttam az Aeneis-nek. Nem volt akármilyen élmény, a rengeteg unalmas csatajelenet mellett találtam a műben egy olyan szerelmet, amilyen még nem volt a földön.”

Persze Szabó Magda valószínűleg nem egy átlagos gyerek volt, írói fantáziája is kiszínezhette az emlékeket, mégis látok a korai ismerkedésben némi fantáziát. Vekerdy Tamás is azt írja, hogy fontos lenne a kötelező olvasmányokkal azelőtt találkozni, mielőtt kötelezővé válnak.

Visszatérve előző bejegyzésem fonalához, Arató László gondolatmenetéhez, jöjjön a következő szempont, mely szerint Homéroszt érdemes tanítani:

2. A  szociálpszichológiai szempontú, az archetípusokra építő:

Az apa, a férj és a feleség archetípusainak vizsgálatára nagyszerű alkalmat kínál az Odüsszeia. - Milyen apa és férj Odüsszeusz? Milyen hadvezér és milyen vezető? Milyen asszonynak ismerjük meg Penelopét?

- Odüsszeusz és Achilleusz összehasonlítása kapcsán remekül rávilágíthatunk arra, hogy a két eposzt nem írhatta ugyanaz a személy. (Itt utalhatunk a homéroszi kérdésekre is.)

- Milyen világban játszódik az egyik, és milyenben a másik eposz? Ki lehet a példakép az egyikben, és ki a másikban? A mi korunkra mi jellemző? Ki lehet példakép? A diákok közül ki tekinti apját példaképnek (Thélemakhoszhoz hasonlóan)? Szerintük a hősi harcos Achilleusz, vagy a „leleményes” Odüsszeusz lehetne a mi korunk Superman-je? Mi annak az oka, hogy manapság kevés apa válik példaképpé fia számára, s hogy általánosságban „fogynak” a példaképek? Milyen a jó vezető, a „jó” apa, feleség és fiú?

Itt is megnézhetünk a világirodalomból más apa- és anyafigurákat, más feleségeket és férjeket, ha az idő engedi, bár ez egy végtelen téma.

3. A poétikai szempontokat követő:

Ez a szempont a hagyományos, régi rendszerben is megtalálható, ami annyit tesz, hogy veszünk egy idézetet, legtöbbször az invokációt, és bemutatjuk rajta a verslábakat, megtanítjuk a hexametert.

Ennél a pontnál fontos lenne hangsúlyozni, miért választotta a költő ezt a formát a mondanivalójához.

Nem árt feltenni a kérdést, hogy ez most vers-e vagy sem? Mi a vers, mi a líra és epika, a vers és próza közötti különbség.

Ugyanakkor a verstan mindig jó alkalmat kínál a játékra. Kérdés, hogy ezt kötelezővé tegyük-e? Az én tapasztalatom az, hogy ha valami nem kötelező, akkor legtöbben a fülük botját sem mozdítják, még ha játékról van is szó, úgyhogy ezzel kapcsolatban várom az ötleteket.

Az is jó játék, hogy a hétköznapi életben keressünk verset, ritmust.

Pl.        „Tóth Gyula bádogos és vízvezetékszerelő” (Weöres Sándor)

            „Áfás számlaigényét, kérjük, előre jelezze” (Ferencz Győző)

Folyt. köv.

A szűz és a kurtizán - Szabó Magda: Az őz

Az amazon szerepet a serdülőkorban a „szűz” szerep aktivizálódása követi, melyet a test tabuként való megélése jellemez. A „szűz” a középkori lovagok ideálja, akit csak távolról lehet csodálni, ám mindvégig elérhetetlen marad. Ugyanakkor a női személyiségfejlődésben fontos a kurtizán szerepének a kialakulása is, ami a szexualitással kapcsolatos szükséges képességek, készségek beépülését jelenti a személyiségbe. Ez nagyon fontos, hogy egy férfi mellett igazi társakká válhassunk. (Forrás: itt.)

A „szűz” és a kurtizán egy-egy női típusként főleg a romantikus nagyregényekben, (például Jókainál) egymás ellentéteiként jelennek meg, pedig ezeknek a típusoknak a személyiségjegyei minden felnőtt nőben benne rejlenek, nem szabadna engedni egyiket sem túlzott dominanciához jutni.

Ennek a romantikus szemléletnek persze megvannak a gyökerei régebbi korokban, és máig témát adnak íróinknak. Például Szabó Magda regényeinek nőalakjai is tekinthetők olyan neurotikus figuráknak, akik egyik-másik szerepet túlzottan internalizáltak, míg más szerepekben már képtelenek voltak megnyilvánulni, (vagy egyáltalán ki sem alakult náluk).

Az őz c. regényben egy férfi őrlődik két nő között, Angéla (a neve is mutatja) az angyali, anyaian gondoskodó, és Eszter, a démoni, (a boszorkány, amazon és kurtizán jegyeket is magán viselő) nő között. Eszter színésznő, különleges tehetsége van arra, hogy bármilyen szerepet el tudjon játszani. De játék és élet között óriási a különbség, másokat ugyan megtéveszthet, de önmagát nem csaphatja be.

Az őz egy kegyetlenül igaz könyv a női lélekről, erősen ajánlott olvasmány nem csak nőknek.

Te hozzám tartoztál. Ennek csak kezdetben örültem, később egyre inkább bőszített, mert ott volt melletted Angéla. Angélát etetted és itattad, betakartad, elvitted nyaralni, odaadtad neki a zsebkendődet, ha elfelejtett hozni, meglátogattad és öledbe vetted a gyerekeket az Árvaházban, hogy örüljön. Hiába éreztem, hogy én szabom meg a napodat, Angéla mindig ott volt valahol, orvos kellett neki vagy jég a jégszekrényébe, skandináv szardínia, mert azt bizonyosan megeszi, és te futottál a rengeteg dolgod között tőle hozzám, tőlem hozzá.
Ha hamarabb megmondod, talán másképp történik minden. Mikor úgy elkéstél az eszpresszóból, és megmondtad, hogy Angélát kellett elvinned röntgenre, azt éreztem, most már elég volt, idegesít ez, ami van velem, Angélával és veled. Nem emlékszem, mit mondtam neked, csak az arcodra, a pillantásodra és a kezed mozdulatára, ahogy újra meg újra hátrasimítottad a hajadat. És a hangodra is emlékszem, hogy végre megszólalsz, meg a kezemre, ahogy leejtem az öklömet az asztal lapjára, és végigömlik a fény vörös kesztyűmön. „De hát őrült vagy te?” – kérdezted, és nem engedted el a pillantásomat, én meg néztelek, gyönge lett a lábam, megtámaszkodtam az asztalban. A poharam tele volt ásványvízzel, az oldalán ott görbült az arcod csepp, torz képe. „Őrült vagy!” – mondtad még egyszer, és éreztem, hogy elkezd verni a szívem. „Te még mindig nem vetted észre, Eszter, hogy én téged szeretlek, nem Angélát?”