Flóra nem egyszerű eset, a szakirodalom többemberes babának nevezi az ilyen típusú csecsemőket. Már egész piciként is folyton rajtam lógott, és ez azóta sem változott (vagyis annyiban igen, hogy most már nem szó szerint a hátamra kötve lóg, hanem átvitt értelemben a nadrágszáramba csimpaszkodva nyafog nekem, ha éppen nem vele foglalkozom.) Csecsemőként több kivizsgáláson is voltunk, mert még anyukám is (aki azért nem ijed meg könnyen és három gyereket nevelt fel) azt mondta, hogy nem normális, hogy egy kisbaba ringatás, szoptatás, figyelemelterelés, altatási kísérlet ellenére ennyire sírjon. Szóval biztos, hogy nagy fájdalmai vannak. De aztán kiderült, hogy mégsem, hiszen azóta Flóra már beszélni is tud, el tudja mondani, ha fáj valamije, de nem. Most is két véglet között ingázunk; vagy felhőtlen boldogságban lubickolunk, kacagunk, Flóra ölelget és azt mondja nekem, hogy szeret (elolvadok), vagy levegőt sem véve ordít az őt ért vélt, vagy valós sérelmei miatt és még a szoptatás sem mindig tudja megvigasztalni.
 |
| Kép forrása |
A kötődő nevelésnek három fontos eleme van: igény szerinti szoptatás, hordozás és együtt alvás. Ez a fajta nevelés azt jelenti, hogy az édesanya a gyermekével szoros szimbiózisban él, reagál annak minden rezdülésére, nem hagyja sírni, a stresszt a minimálisra csökkenti az életében, ez pedig kihat a gyermek további életére, személyiségének fejlődésére. Kutatások bizonyítják, hogy az ilyen gyermek és a későbbi felnőtt is optimista, nyitott, elfogadó, toleráns, jók a kapcsolatai, empatikus és pszichoszomatikus okokra visszavezethető betegségei sem lesznek, tehát egészségesebbek is a z ilyen emberek. Az irányzat hívei állítják, egy kisbabát nem lehet elkényeztetni, hiszen a csecsemőknek nem igényeik, hanem szükségleteik vannak.
Eddig szinte mániákusan igyekeztem én is, nehogy stressz, életre szóló trauma érje a gyermekemet, és ez jó is volt így, élveztem, nekem is szükségletemmé vált az együtt alvás, a szoptatás (talán csak egy kicsit kevésbé görcsösnek kellett volna lenni). Flóra értelmi és érzelmi intelligenciája is nagyon magas (állítom én, csöppet sem elfogult anyuka :)), ezért úgy látom, megérte a sok cipelés, éjszakázás, szoptatás. De Flóra egyre okosabb és egyre ügyesebben manipulál minket, ezért néhány hónapja már fontolgatom, hogy mikor kellene visszavenni az irányítást a mi kezünkbe. Mert be kell vallanom, tegnap, vendégségben egyik legjobb barátnőmnél, E.-nál rá kellett döbbennem, hogy már régen nem én irányítok, nem is a férjem, hanem Flóra. 
Egyébként nem nagy dolog , ami történt. Anyukáméknál ebédeltünk, utána Fló aludt egy csöppet, de nem eleget, így már nyűgös volt, mikor E.-hoz megérkeztünk. Kérte az ajándékát (mert mi is vittünk karácsonyi ajándékot, és ügyesen megfigyelte, hogy ilyenkor ő is kap mindig valamit), aztán rögtön parancsolta, hogy együnk. Mikor jól lakott, akkor közölte, hogy menjünk haza. Megpróbáltuk elterelni a figyelmét, és bekapcsoltuk neki a tv-t, de nem tetszett neki a műsor, így még egy fél óra nyafogás, majd egy fél óra kinti játék után kénytelenek voltunk hazajönni. Az autóban egy ideje már nem ülök hozzá hátra, most is előre ültem, aminek az lett a következménye, hogy negyed órán át üvöltött, hogy ő álmos és cicit kér, mire el tudott aludni. Flóra egyébként 21 hónapos, tehát nincsen még két éves, de a sírása már nem az az elviselhetetlen csecsemősírás, hanem egyértelmű hiszti.
Hogyan tovább? Ezt kérdeztük magunktól tegnap este a férjemmel, és jó bölcsész módjára írtam is egy részletes tervet, amit most igyekszünk betartani.
Gondok voltak az evéssel, mert a szopizgatások miatt nem mindig akkor éhezett meg, amikor mi, és sokszor nem evett rendes ételt. Ezért a szopizást január végéig leépítjük. A fogalmazásnál gondolkodtam, hogyan írjam: megpróbáljuk, igyekszünk abbahagyni... De nem. Mi vagyunk a szülők, a La Leche Liga is két éves korig ajánlja a szoptatást (azon túl nem tiltja de nem is ajánlja), és Flóra márciusban két éves lesz.
A másik kritikus terület a tévézés. Szeptember óta ugyanis egyre több időt töltöttünk bent a lakásban és én mindig lusta voltam este főzni, így a délelőttjeimet általában a konyhában töltöm. Rövid hisztizés után ilyenkor beadom a derekamat, és bekapcsolom Flórának a kedvenc meséjét. A tv Ranschburg szerint sem való egy 3 évesnél fiatalabb emberpalántának (pedig Ranschburg azért meglehetősen megengedően fogalmaz a mások által mindenben vétkesnek kikiáltott televízióval szemben.) Flóra szókincse egyébként rohamosan fejlődött a sok tévézés miatt, de minden más iránt elveszítette az érdeklődését. Csak együtt jó játszani, ha az nem lehet, akkor tévézni akar. Szóval megbeszéltem magammal, hogy délelőtt és délután is másfél órát játszok Flórával úgy, hogy a figyelmemet rá összpontosítom és közben nem mosogatok, teregetek, pakolok, takarítok. Ezeket egyébként eddig is próbáltuk együtt csinálni több-kevesebb sikerrel, de most ezeket félre teszem és szánok másfél órát a közös játékra is. Ebben egyébként nagy segítség a Torna-tár, a Ringató- és Kerekítő-könyvek illetve a Mackó gyógytorna is.
Úgy érzem, a kötődés köztem és Flóra között már egész életre szól. Összeszorul a szívem, mert tudom, ilyen közel sosem leszünk már egymáshoz, ha abbahagyjuk a szopizást, de azt is tudom, hogy nekem kell most keménynek lennem, hogy Flóra kedves felnőtté váljék, ne egy irányító, elkényeztetett zsarnok legyen. Tudom, lesz néhány kemény menetünk, de azt is tudom, hogy a jó dolgokért meg kell harcolni. És nincs jobb dolog, mint amikor édesanyaként büszke lehetek a gyermekemre.
