Egy Móricz-novella, és a tej az életünkben

 

Az egyik kedvenc Móricz-novellám, ami valóban instant katarzist nyújt, a Judith és Eszter. Az adott történelmi helyzetbe ágyazva (dzsentri-lét) örök témákat feszeget. Rámutat a közösségben való élet nehézségeire, arra, hogy mit jelent(het) a vérségi kapcsolat, hogy van, akinek a legfontosabb a büszkeség, de az anyai szeretet ezt is le tudja győzni. És meglátjuk az örök nő arcait is: a kurtizánt, az amazont, a királylányt és az anyát (ld. Jung), illetve azt, hogy ezek a szerepek hogyan váltakoznak, harcolnak egymással akár egy személyiségen belül is.

És mivel a tej az utóbbi időben a mi életünkben is komoly szerepet játszik, a novella olvasata gazdagodott a korábbi emlékeimhez képest is:

 

Bizonyos nosztalgiával tekintek vissza a régi időkre, amikor még "rendes" tejet lehetett kapni (már ha lehetett), és az ünnepnek értéke, súlya volt. Mert igaz, hogy ma bármikor (akár éjjel is) kapok "tejet" (olyat, aminek 1,5 % a zsírtartalma és egy hónapig hűtés nélkül is eláll), és elég december 24-én megvenni a kész bejglit, de igazi tejet a mi városunkban (ami eredetileg egy mezőváros volt) sehol nem lehet kapni. Vagyis Mányról hoznak kecsketejet nagyon sok pénzért az egyik pékségbe, mi pedig Csabdiból, ismerőseinktől veszünk hetente 10 liter friss tejet, de nekik is csak márciusig lesz eladó tejük. Pedig szívesen készítek sajtot, mert finomabb, egészségesebb és olcsóbb is így, mint a bolti. És szívesen készülök az ünnepre diótörés közbeni zenehallgatással, sütögetés közbeni énekszóval. Ez olyasmi, amire nem szabad sajnálni az időt.

Novellák - avagy instant katarzis

Hónapok teltek el a legutóbbi bejegyzésem óta, de a nyár nálunk rengeteg munkát jelent mindig. És végül is ilyenkor nem sajnálom az időt a spenótszedésre, borsófejtésre, lekvárfőzésre és egyéb kerti és háztartási munkákra. Az évszakok körforgásának köszönhetően vannak időszakok, amikor a fizikai munkában a test edződik s felüdül, és van, amikor a lélek, illetve a szellem tevékenykedik többet. Az őszi, téli hónapokban az utóbbinak jött el az ideje.

Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a nyáron rengeteg német szakirodalmat olvastam a szakdolgozatomhoz, illetve most is jócskán akad munka a kertben (levélsöprés, saláta pikírozás, kerítésfestés) és a háztartás körül (újabban sajtkészítés és kökénygyűjtés, -eltevés). De ez így van jól.
A naplóírás, "molyolás" azonban már határozottan hiányzott. Muszáj reflektálnom a világra, muszáj tudatosítani magamban, hogy milyen szerencsés, milyen hihetetlenül boldog is vagyok mostanában, és abba kell hagynom az elégedetlenkedést.

"Meg kell tanulni vágyakozni az iránt, ami a miénk." (Simone Weil)

Mostanában novellákat olvasok, és gyűjtöm a jó címeket. Mert a novella, a jó novella rövid, mégis teljes világ, ütős, tehát abszolút katarzist nyújt. Ezt nevezem én instant katarzisnak.

És íme néhány cím:

Katherine Mansfield: Miss Brill
Ernest Hemingway: Indián tábor
Móra Ferenc: A századik könyv
Sánta Ferenc: Emberavatás

Tánc és vers

Már említettem, hogy az előző hétvégén egy szavalóversenyen vehettem részt, és ígértem, hogy erről megosztok néhány gondolatot.

7-8. osztályos vers kategóriában voltam a zsűri tagja Molnár Krisztina Rita és Szádváriné Kiss Mária mellett.

A megnyitón Kökényes Melinda és Kemény Imre (14-15 évesek lehetnek) táncoltak standard és latin táncokat, illetve Kriszti olvasott fel egy Örkény egypercest, A halhatatlanokat.

A megnyitón végig azon töprengtem, hogy lényegében a tánccal is azt tesszük, amit a verssel: a tánc, ami az érzések szabad kifejezése, egy játék, öröm, boldogság szigorú szabályokba szorított merev, élettelen vázzá válik. Egy maníros maszk mögé bújnak be a táncosok, (sokszor több réteg smink mögé is) hogy az igazi arcuk véletlenül se látszódjék, és eljátszanak valamit, amiről még semmi tapasztalásuk nincs, nem is lehet, lévén 15 évesek, még gyerekek.

Verset pedig hogyan mondatunk a gyerekekkel? Ünneplőbe öltöztetve, propaganda verset taníttatva, egymást versenyeztetve, megtanítva a helyes légzőtechnikát és artikulációt, Himnuszt és Szózatot énekelve az esemény előtt és után.

Ezen csak egy kicsit tudott enyhíteni az, hogy Kriszti a versmondás öröméről beszélt, és a Halhatatlanok c. egypercest olvasta fel.

De nem panaszkodom. Hálás vagyok, mert sok szép verset hallottam, és a gyerekek mindezek ellenére csillogó szemmel, a kamaszok valódi kamaszos átéléssel szavaltak, a költészet végülis győzött.