Fejlesztő játékok

a mezőtúri ócskapiacról.



Az első egy memóriajáték, mellyel könnyedén megtanulhatjuk a virágok neveit. Flórával még csak simán rakosgatjuk őket. Számos virágnevet ismer már (jácint, tulipán, nárcisz, pipacs, rózsa, ibolya) de még nem sikerül a nevet a képhez párosítani. Mint a legtöbb kislány, ő is szeret rakosgatni, szortírozni, párosítani, így játszva tanul.

A második kettő 20 db-os lovas kirakó. Négy éven felülieknek való, ezért nem csoda, hogy ezt is még közösen rakjuk ki. De már ezt is nagyon élvezi.



A harmadik egy betűs-számos, olvasni és a matematikai alapműveleteket tanító angol nyelvű játék. Egy kis tüskés táblára lehet rakosgatni a betűket, számokat, műveleti jeleket (citromsárgák a mássalhangzók, narancssárgák a magánhangzók), és van egy pakli kártya mely a betűket és számokat tanítja. Egyelőre úgy játsszunk vele, hogy felváltva húzunk egy-egy kártyát és megkeressük a gyöngyök között a megfelelő betűt vagy számot. Érdekes, hogy Flóra már ismeri a Misi-betűt (M), de a Flóra-betűt (F) még nem. (Csak azt sajnálom, hogy ez egy angol játék, így a kártyákat is nehezen tudjuk rendeltetésszerűen használni, és a betűkészlet sem teljes a magyarhoz képest. A mintájára azonban később talán elkészítjük majd együtt a saját, magyar változatunkat, ötletnek kitűnő és angol tanuláshoz is lehet majd használni a kártyákat később.)

A Bilderjagd nevű negyedik játék egy képekkel és számokkal is játszható torpedo- és memória-szerű játék. Egyelőre ezzel is szavakat tanulunk és a finommotorikus készségeket fejlesztjük.

Személyes naplóbejegyzés következik

A kimeszelt konyha gyönyörű amarillisszel és orchideával

az elmúlt néhány hónapról. Apró kis emlékek, benyomások, panasz és hála vegyesen. Az útról összeszedett apróságok, amelyek segítenek később emlékezni, örülni.

Hogyan is kezdjem? Jelenleg minden gondolatomat a testi tüneteim és jövőm kiszínezése köti le, ezért nem is tehetek mást, mint hogy erről írok.

Ez a terhességem teljesen más, mint az előző volt, más az élethelyzet is, amiben vagyok, az anyaság engem is biztos átformált és fiatalabb sem lettem az elmúlt 3 évben. Mindenesetre most igazán közeli kapcsolatba kerültem a wc-csészével, amit nagyjából a 18. hétig minden egyes reggel megölelgettem, néha a nap többi részében is.
A visszereim már az első hónapban kiújultak, pedig amikor Flórát vártam, akkor csak a második trimeszterben jelent meg ez a problémám. Mostanra pedig odáig fokozódott a helyzet, hogy öreganyám lába simábbnak és egészségesebb színűnek mondható, mint az én bal lábam. Pedig Andris mindig olyan szerelmesen mesélte, hogy a lábamba szeretett bele:

Új beépített szekrény a gyerekszobában

"Mikor az uccán átment a kedves,
galambok ültek a verebekhez.

Mikor gyöngéden járdára lépett,
édes bokája derengve fénylett..." (József A.)

...Most pedig rossz ránézni, meg az esélyt sem szeretem megadni, hogy nagyon megnézze. Reggeltől estig csak a kompressziós harisnyámban tudok létezni.

A "fészekrakó hormonok" is tombolnak bennem. Andrisnak már ultimátumot adtam, és csak ennek köszönhető, hogy végre kimeszelte a konyhát, és megépítette a beépített szekrényt a gyerekszobában. A szekrényajtókra sajnos még várnom kell, de ez is nagy előrelépés, legalább már elkezdhettem kimosni és kivasalni a babaruhákat. Egy hete napjában két-három mosást teszek be, és még mindig nem látom a végét. Persze ehhez kellett egy durva fosós vírus Flórának, no meg az is, hogy kezdem kimosni, elpakolni a télikabátokat, előszedni az újakat, ágyneműt és függönyt is kell mosni, szóval még mindig nem jutottam a végére. Mosás és vasalás, ezek adják meg mindennapjaim szokott ritmusát.

Olcsó körömvirágos kézmosó szappanok saját disznózsírból

Próbálom feltölteni a sajt- és szappanraktárakat is, mert ha kisfiam olyan lesz, mint Flóra volt, és ha én is olyan leszek, mint három évvel ezelőtti önmagam, akkor minimum fél évig semmit nem tudok csinálni a ringatáson, szoptatáson és gügyögésen kívül.

Próbálom a napjaimat okosan szervezni, pl. a Flylady program segítségével takarítok, igyekszem két napra előre főzni, olvasom naponta a Bibliát és más könyvekre is igyekszem időt szakítani. Próbálok Flórával minden nap játszani, kicsit kézműveskedni, de sokszor csak annyi van, hogy együtt végezzük a házimunkát (adogatja a teregetni- és vasalnivalót, segít porszívózni, felmosni, port törölni stb.), no meg olvasok neki, énekelünk, és verset tanulunk.

Sok-sok szappan szárad most

Bár sokáig nehezen fogadtam el, hogy nem előbb érkezik a kistestvér, most hálás vagyok az Istennek, amiért így rendezte az életünket, hiszen Flóra éppen most ért meg arra, hogy akár egy órát is eljátszik, elszöszmötöl magában, nem kell már ringatni az altatáshoz, elég mesélni neki, és sokszor a délelőttöket már az óvodában tölti. Zsolikát nagyon várja, puszilgatja a hasamat és sokszor elmondja, hogy ha majd kórházban leszek, akkor ők addig itthon rosszalkodnak majd Apával, de azért meglátogatnak majd, és hoznak nekünk finomságokat is.
Így valamennyire kompenzálódik az én türelmetlenségem és ingerlékenységem is.

Pillangókkal várjuk a tavaszt

Mit írjak még? Tudnék panaszkodni, de most elnézegetve a pillangókat és a napsütést, visszaolvasva az utolsó néhány sort, nincs is kedvem panaszkodni, hiszen itt a tavasz, gyönyörű családom van, ami nemsokára bővülni fog, szépen alakul az otthonunk is, és most Apa elvitte Flórácskát sétálni, én pedig kényelmesen ülve fényképeket töltök fel a blogjaimra, anélkül, hogy félbe kellene szakítanom az idillt azzal, hogy kitöröljem valakinek a fenekét, inni, vagy enni adjak annak a valakinek, vagy valami játékot vegyek elő. Szép az élet és az Isten szeret minket, hiszen megkímél sok nehézségtől.

Az örömhír

sosem akkor kopogtat az ajtónkon, amikor görcsösen várjuk, hanem amikor az élet szépen lassan folydogál a saját medrében, minden jól kiszámított, ismerős és úgy gondoljuk, nagy meglepetés nem érhet már minket. Amikor legkevésbé sem várunk nagy változást, amikor már úgy véljük, kiismertük, mi a Jóisten terve az életünkkel, akkor hirtelen minden kártyavárként dől össze és mi bambán kérdezzük, hogy miért éppen most, és miért éppen így?

Májusban nehéz döntést hoztam: szeptembertől visszamegyek dolgozni, és alig két és fél éves kislányomat, akivel addig éjjel-nappal együtt voltunk, beadom az óvodába. A döntést, melyet kezdetben szinte tragédiaként fogtam fel, kezdtem megszokni, augusztus végére pedig tele voltam tervekkel, mi mindent próbálunk majd ki az új osztályaimmal,

Lelkesedésem azonban hamar kétségbeeséssé fordult, mikor augusztus utolsó napjaiban az ismerős rosszullétek hatására terhességi tesztet vásároltam, és az pozitív eredményt mutatott. A régen várt kisbaba tehát úton van, örülünk neki és nagyon várjuk őt. Az iskolát sajnálom, de már korántsem annyira, mint amikor még csak ötleteltem a nyáron. A megvalósítás valahogy mindig sántít, a tanításban elérhetetlen cél a tökéletesség. Újonnan csalódtam a közoktatásban, nem tudok hinni abban, hogy egy ilyen individualista (vagy mondjam inkább egoistának?!) társadalomban osztályszinten húsz gyermeket együtt lehet nevelni... De ez messzire vinne, hagyjuk most.

15 hetes a kisbabám, és a rosszullétek a hajnali órákra korlátozódtak. Már ezért is érdemes hálásnak lenni. Bár lehet, hogy meg is szűnnének ezek a tünetek, ha nem ötkor kelnénk minden nap. Flóra egyébként nagyon örül a kistestvérnek, és velem is empatikus: reggelente a fürdőszobai fellépőt odatolja a mosdóhoz és köhögést imitál, amíg én öklendezek. Utána megkérdezi:

- Anya! Kész vagyunk?

- Remélem, kicsikém. - válaszolom, és nem tudom, hogy nevessek-e vagy sírjak.

Próbálok felnőni az új feladatokhoz, de be kell vallanom, nagyon nehéz. Nem lenne belőlem jó parasztasszony, és nem tudok egyszerre jó anya és jó dolgozó nő sem lenni. Valami mindig kicsúszik a kezemből, valami mindig elmarad és elromlik. Ritkán sikerülnek úgy a dolgok, hogy elégedett lehessek.

És szükségem van a magam kis csendességére is, az elmélyült olvasással töltött órákra, legalább percekre, ami szintén nagyon nehezen jön össze, és ez a hangulatomon és a kapcsolataimon is érződik.

Eddig nosztalgiával tekintettem vissza az első terhességemre, főleg az utolsó két hosszú hónapra, amit olvasással, kötögetéssel töltöttem, amikor még nem volt bennem félelem. Most van. Várom, hogy az is elmúljon a rosszullétekkel együtt.

Készülünk az őszre

testben és lélekben egyaránt. A szeptember sok újdonságot tartogat mindannyiunk számára. Én visszamegyek dolgozni, Flóra pedig 20-án (akkor lesz éppen 2 és fél éves) megkezdheti az óvodát. Addig pedig próbálunk még minőségi időt együtt tölteni. Amennyit csak lehet, bár már készülnöm kell az iskolába és a befőzések sem várhatnak...


Az ilyen együtt töltött időnk egyik látható terméke ez a kis Gesztenye Marci ablakkép (a virágok azért még maradnak, nehogy emiatt ne legyen több jó idő):

Nyaralni voltunk

augusztus elején egy félig nomád cserkésztáborban. Flóra ügyes volt, jól bírta a komforthiányt, azt, hogy gyakran csak hideg kútvízben tudtunk fürdeni, olykor a szabad ég alatt, sátorban, vagy szénabálákon aludtunk. Biciklizés közben, mikor elaludt, kikötöttük a sisakját az üléshez, hogy ne billenjen oldalra a feje. Szóval mi így nyaraltunk, és büszke voltam rá, hogy ilyen ügyes volt, és hogy én is ki tudtam kapcsolódni kicsit, mert a régi őrsöm tagjai, sőt a fiúk is, szóval a régi raj ilyen ügyes, szorgalmas, kreatív és szuper lett. Hét éve ezt még nem gondoltam volna, de ez nagy megerősítés nekem, hogy értelme van a törődésnek, a nevelésnek.

A nyaralás, kimozdulás másik előnye - azon kívül, hogy saját korlátainkat megismerjük, feszegetjük, no meg persze, hogy együtt vagyunk, így családostul, meg a kedves cserkész barátainkkal is - az, hogy nagyon sok kedves emberrel, érdekes élettel ismerkedhetünk meg. Felvidéken, Kistárkányban, Szirénfalván és Nagyráskán a református gyülekezet vendégeiként olyan bőséges ellátásban volt részünk, ami nem kevés anyagi terhet is jelentett az ottaniaknak. Remélem, lesz rá mód, hogy egyszer viszonozzuk a kedvességüket.

És egy másik nagyszerű hely, és nagyszerű család már magyar oldalon a Sárospatak és Makkoshotyka között elterülő tanya (az ország első szalmabála háza), ahol néhányan jurtában, nagy többség (köztük mi is) egy fából ácsolt táncház és szénatartó színben aludtunk. Ambrus Kristóf és Nagy-Bozsoky Ildikó életét irigylésre méltónak tartom, 6 gyermekük van és főként a néhány tehénkéből élnek, nem mellesleg nagyon finom sajtokat készítenek. Tapasztalatokat is cseréltünk, bár főleg én tanultam tőlük. Innen is köszönöm a kedvességüket, meg a gumicsízmát, nagy hasznát vettük később Mogyoróskán a megáradt patakban.

Mióta hazaértünk, egyfolytában mosok, teregetek és vasalok, de még csak most értem a végére. Hat gyerekkel ezt hogyan oldja meg az ember? Vagy én csinálok valamit nagyon rosszul...

Szoptatás - a vége

Nálunk legalábbis így történt:

A szoptatás csodálatos dolog, most, hogy már vége, még inkább érzem, milyen előnyei voltak, bár már megkönnyebbülést is jelentett, hogy abbahagytuk.

Flóra majdnem kétéves koráig szopizott, márc. 6-án született meg bennem az elhatározás, hogy kemény leszek, és nem kap többet, márc. 20-án pedig betöltötte a második életévét. Egy hónapig még nagyjából hetente egyszer kikönyörögte, de ápr. 12-én volt az utolsó, most már merem remélni, hogy a legeslegutolsó szopizása. 

Forrás

És hogy mi késztetett végül a szigorú elhatározásra? Elsősorban az, hogy szeretnénk kistestvért Flórának, másrészt úgy éreztem, hogy itt az ideje megtanulnia - ha nem is egyedül, de más módon - feldolgozni a negatív érzelmeit.

Mivel majdnem kétéves koráig meglehetősen gyengéd szálak fűzték a kebleimhez, ezért a felejtés sem ment olyan gyorsan, ahogyan az például az egyéveseknél megy. A nappalokat már a naptári év elejétől megoldottuk, azzal nem is volt gond, ám az első éjszaka szörnyű volt. A másodikon már csak egy sima hiszti történt, harmadik éjjel pedig úgy tűnt, beletörődött a sorsába. Nagyjából még egy hónapig alkudozott, de viszonylag könnyen le lehetett szerelni, azóta pedig önuralmat gyakorol, és csak simogatja, puszilgatja, gyúrogatja a melleimet, na meg dicséri, hogy milyen szépek. Sőt az önuralom akkora, hogy már fürdeni is tudunk újra együtt, anélkül, hogy igaziból bepróbálkozna. Persze "játékból" szopi még mindig van, de azért tényleg ügyesen tud uralkodni a vágyain.

És milyen előnyökre döbbentem rá így utólag? Határozottan sokkal türelmetlenebb vagyok Flórával mióta nem szoptatom, és a különbség valóban megdöbbentő.

Szóval kedves Anyukák, már csak a saját idegek kímélése érdekében is érdemes szoptatni, de ha úgy érezzük, itt az idő, akkor hallgatni kell a megérzésekre, két húzós nap után minden rendbe jön. 

Nálunk legalábbis így volt :)

Újabb aranyköpések (22-23 hónaposan)

A blog kezd átváltozni Flóra nyelvi leleményeinek emlékkönyvévé, aminek az az egyszerű oka, hogy amíg írom a szakdolgozatomat, addig tiltom magam minden egyébtől, ami többé-kevésbé sikerül is.

Egyébként sikerült szereznünk kölcsönbe egy orvosi táskát, tele színes műanyag kis vackokkal, egy sztetoszkóppal, csipesszel, szikével, ollóval, kis tálkával, kiskanállal illetve egy feltehetőleg kerítésdarabbal, ami (mivel az orvosi táskában találtuk), szintén gyógyító eszközzé vált. Ezeket még kiegészítettem egy műanyag fecskendővel és néhány zsebkendővel. Flóra remekül tud mindezzel "orvosost" játszani, és ez is megerősít abban az elképzelésemben, hogy nem kell mindenféle elemes, nyomogatható, zenélő játékot venni a kicsiknek. Nekünk is csak egy fischer price-os kis majmunk van, aminek az egyik arcát megnyomva huhuzik, illetve zenél a majom, de amelyen Flóra mindig felhúzza magát, mivel a másik arcán lévő pöttyöt nem lehet megnyomni.
Persze nem akarom azt sugallni, hogy milyen remek anya vagyok, és Flóra sem a szuper nevelésünk miatt ennyire ügyes a szerepjátékokban. Sajnos én is sokszor ültetem le a tv elé Flórát, és be kell vallanom, hogy télen nem vittem ki minden nap levegőzni, sőt, volt, hogy három nap is eltelt. Szóval tiszta szobacicák lettünk.
Mégis, próbálok jó anya lenni. Legalábbis elég jó anya, olyan, aki azért magára is gondol olykor, hogy megőrizze az egyensúlyt és ne veszítse el önmagát a szerepében, és ne is kényeztesse el annyira azt, akit a világon a legjobban szeret.

Szóval, íme a legújabb megmosolyogtató kis párbeszédek:

Együtt rajzolunk, festünk, kérdezem Flórát, hogy mit fessek még.
- Kék hátizsákot - válaszolja. - Kék hátizsákot szeretnék. Azzal megyek iskolába.
- És mit teszel bele?
- Zsebkendőt, macit, könyvet, telefont, pénztárcát, rajzolót - sorolja.
- Ceruzát?
- Igen. Papírt is!
- Majd veszünk neked füzetet, abba írhatsz.
- Mmmm, óóóó, mmm. Ezeket a számokat beleírom.

Flóra játszik a kádban, oda is beviszi az orvosi kellékeket:
- Meg kell sztetoszkópozni Zsanit. Most lemosom a vérnyomását. Megmérem a lázát is. 4 fokos. Hú, de lázas!

Zsombi beteg. Őt műtőbe kell tenni. Apa! Te vagy a műtő! Műtsed meg! Vágjad ki belőle a csontot is!

- Anya!Te csináld a sztetoszkópot!
- Jaj, ne már! Csináld most te! Mindig én csinálom.
- Nekem fáj a fülemben. (Egyébként igaza van. Tényleg nagyon kényelmetlen.)

Kirakózunk.
- Ez micsoda? - kérdezem.
- Kutya örvénye.
- ? Nyakörvre gondolsz?
- Igen. Nyakörve.

Aranyköpéseset játsszunk! Köp, köp, köp - és hadonászik.

Egyik vasárnap kirándulni voltunk. Hétfőn reggel megkérdezem, mire emlékszik belőle, milyen élmény volt neki, majd azt is megkérdezem:
- Elmenjünk máskor is kirándulni?
- Vadászni is menjünk! - válaszolja.
- Vadászni? Mit?
- Halacskát!
- De hát azt horgászni kell!
- Jó, akkor horgásszunk csalihalacskát!

- Választás van! - közli Flóra nagyon komolyan. Én hasonló komolysággal kérdezem:
- Akkor kire fogsz szavazni?
- Lalára! (Lala egy képzeletbeli barát, akivel gyakran telefonálunk, akit nem hagyunk ki semmiből.)

- Engedem a vizet - mondja apa.
- Jó! Szappant is tegyél bele! - kiabálja Flóra a megszokott főrendező-stílusban.
- Oké, teszek! - kiabál vissza apa.
- Üledéket is! - folytatja az utasításokat.
- Üledéket? Az meg mi? - hökkenünk meg mindketten.
- Üledéket! Tegyél bele üledéket is. - mintha valami tök egyszerű dologra kérdeztünk volna.

Ülök a kanapén, és a naptár hátoldalára próbálom feljegyezni azt a mondatfolyamot, amit Flóra kántál legózás közben már vagy 5 perce megállás nélkül:
- Eszünk, iszunk, pihenünk, illakodunk, valakodunk, hálálkodunk, fölkelünk,telefonálunk, főzünk, eszünk, iszunk, játsszunk, masnit kötünk...

Minden előzmény nélkül Flóra az arcához kapja a kezét, és nagyon aggodalmasan mondja:
- Elfelejtettem a szót. - Vagy máskor: - Elfelejtettem az időjárást! - és ilyenkor nagyon aggodalmas vagyok én is, amire aztán elvigyorogja magát.

Olyan érdekes, hogy a halandzsázás, mely életkori sajátosság, szintén jellemzi Flóra beszédét, annak ellenére, hogy mostanra szinte mindent el tud mondani, ha máshogy nem, akkor körülírja a dolgot. És az is döbbenetes, hogy minden szót megjegyez, ami csak elhangzik, és aktív szókincsévé válik, miután kicsit ízlelgeti azokat az önálló játék során. A tv-ből és a mesékből is sokat tanul nyelvileg, ezért lehet, hogy a sztetoszkóp, tűzoltótömlő, vészhelyzet, és az ég a városháza minden nap elhangzó szavaink, kifejezéseink. Ezek alapján vajon ki jön rá, hogy mi a kisasszony kedvenc meséje?

Aranyköpések (pedig még csak 22 hónapos)

Muszáj felírnom Flóra nyelvi leleményeit, mert bármilyen jót is mulatok rajtuk, fél órán belül elfelejtem őket. Pedig most már nemcsak beszélni tanul Flóra, hanem a világot fedezi föl a maga naiv, ártatlan, akármire is rácsodálkozó módján. Szóval a tegnapi és mai nap termései:

- Gyere, Flóra! Hívjuk a liftet!
- Lííííft! Líííft! Gyeeereee!

Kikelve az ágyból, észreveszi, hogy a tönkölypárna a földön van.
-Ez hogy kerül ide? - kérdezi.
- Biztos leesett. Vedd föl!
- Hú, de nehéz!
- Várj, segítek! Ja, már sikerült? Erős vagy!
- Hangos is vagyok!


- Emlékszel, hol voltunk tegnap? Veráéknál.
- Tominál is.
- Igen.
- Tomi számítógépezett.
- Igen, megjavította a számítógépemet.
- Akadozott.
(Ez igazából nem nevezhető aranyköpésnek, de meg akartam örökíteni, hogy két éves kora előtt olyan szavak aktív szókincsének részei, mint az akadozik, tűzoltó-tömlő, valószínűleg, épület, gőz.)

- Anya! Megvédem a labdát!
- ??
- Van olyan, hogy labdavédő!

- Apa! Mi van a tábori csumlival? (Halandzsanyelv.)

- Apa! Ez hú de magaletes lett.

Öltözés közben - mint minden egyéb közben - egyfolytában magyaráz. Mikor a nadrágot próbálja felhúzni:
- Gyere ki láb! Gyere ki egyik láb!Gyere ki másik láb!

- Gyere Flóra!Megyünk Gergőékhez!
- Nem szeretem a Gergőt!
- De Samu és Zsömi is ott lesz.
- Samut és Zsömit sem szeretem.
- Hát ez szomorú.
- Anyukájukat szeretem.

A Tesz-vesz várost nézegetjük, olvasgatjuk:
- Nézd! Itt van a nyuszi mama! Itt még nagy pocakja van, itt meg már kibújt belőle a baba nyuszi. Te is a pocakomban voltál. Itt úszkáltál.
- Nem! Olvastam.

Aranyköpések - avagy Flóra beszélni tanul

- Gyere, Flóra! Fürdünk.
- Nem. Büdösnek akarok maradni.

Reggeli közben:
- Anya! Ne igyál, dumázzál!

Ma reggel elmaradt az imádkozás. Flóra rögtön figyelmeztetett:
- Imádkozzunk!
Mondom, - jó, imádkozzunk! - és már kulcsolom is össze a kezemet.
- Rakjunk tüzet! - szakít félbe Flóra.
Kellett egy hökkenetnyi idő, mire rájöttem, hogy gyertyát szeretne gyújtatni velem.

Aranyköpések - avagy Flóra beszélni tanul

Este nézzük a Tv Macit, én kommentálom az eseményeket:
- Nézd! Ott van Jancsi is!
- Paprikás Jancsi! - kiáltja Flóra vidáman.

Kicsit ideges vagyok este, a konyhában teszek-veszek. Apa a számítógép előtt ül a szobában. Flóra köztünk ingázik, üzengetünk egymásnak. Apa kérdezi, mi van, anya pipa?
- Anya pipás! - mondja Flóra.

Szopizáshoz készülődünk, én bontogatom a ruhámat és kérdezem:
- Na, Flóra! Melyik cicimet kéred?
- Arra gondoltam! - mondja Flóra nagy komolyan és a jobb mellemre mutat.

Kötődő nevelés - meddig?

Flóra nem egyszerű eset, a szakirodalom többemberes babának nevezi az ilyen típusú csecsemőket. Már egész piciként is folyton rajtam lógott, és ez azóta sem változott (vagyis annyiban igen, hogy most már nem szó szerint a hátamra kötve lóg, hanem átvitt értelemben a nadrágszáramba csimpaszkodva nyafog nekem, ha éppen nem vele foglalkozom.) Csecsemőként több kivizsgáláson is voltunk, mert még anyukám is (aki azért nem ijed meg könnyen és három gyereket nevelt fel) azt mondta, hogy nem normális, hogy egy kisbaba ringatás, szoptatás, figyelemelterelés, altatási kísérlet ellenére ennyire sírjon. Szóval biztos, hogy nagy fájdalmai vannak. De aztán kiderült, hogy mégsem, hiszen azóta Flóra már beszélni is tud, el tudja mondani, ha fáj valamije, de nem. Most is két véglet között ingázunk; vagy felhőtlen boldogságban lubickolunk, kacagunk, Flóra ölelget és azt mondja nekem, hogy szeret (elolvadok), vagy levegőt sem véve ordít az őt ért vélt, vagy valós sérelmei miatt és még a szoptatás sem mindig tudja megvigasztalni.

Kép forrása

A kötődő nevelésnek három fontos eleme van: igény szerinti szoptatás, hordozás és együtt alvás. Ez a fajta nevelés azt jelenti, hogy az édesanya a gyermekével szoros szimbiózisban él, reagál annak minden rezdülésére, nem hagyja sírni, a stresszt a minimálisra csökkenti az életében, ez pedig kihat a gyermek további életére, személyiségének fejlődésére. Kutatások bizonyítják, hogy az ilyen gyermek és a későbbi felnőtt is optimista, nyitott, elfogadó, toleráns, jók a kapcsolatai, empatikus és pszichoszomatikus okokra visszavezethető betegségei sem lesznek, tehát egészségesebbek is a z ilyen emberek. Az irányzat hívei állítják, egy kisbabát nem lehet elkényeztetni, hiszen a csecsemőknek nem igényeik, hanem szükségleteik vannak.

Eddig szinte mániákusan igyekeztem én is, nehogy stressz, életre szóló trauma érje a gyermekemet, és ez jó is volt így, élveztem, nekem is szükségletemmé vált az együtt alvás, a  szoptatás (talán csak egy kicsit kevésbé görcsösnek kellett volna lenni). Flóra értelmi és érzelmi intelligenciája is nagyon magas (állítom én, csöppet sem elfogult anyuka :)), ezért úgy látom, megérte a sok cipelés, éjszakázás, szoptatás. De Flóra egyre okosabb és egyre ügyesebben manipulál minket, ezért néhány hónapja már fontolgatom, hogy mikor kellene visszavenni az irányítást a mi kezünkbe. Mert be kell vallanom, tegnap, vendégségben egyik legjobb barátnőmnél, E.-nál rá kellett döbbennem, hogy már régen nem én irányítok, nem is a férjem, hanem Flóra.

Egyébként nem nagy dolog , ami történt. Anyukáméknál ebédeltünk, utána Fló aludt egy csöppet, de nem eleget, így már nyűgös volt, mikor E.-hoz megérkeztünk. Kérte az ajándékát (mert mi is vittünk karácsonyi ajándékot, és ügyesen megfigyelte, hogy ilyenkor ő is kap mindig valamit), aztán rögtön parancsolta, hogy együnk. Mikor jól lakott, akkor közölte, hogy menjünk haza. Megpróbáltuk elterelni a figyelmét, és bekapcsoltuk neki a tv-t, de nem tetszett neki a műsor, így még egy fél óra nyafogás, majd egy fél óra kinti játék után kénytelenek voltunk hazajönni. Az autóban egy ideje már nem ülök hozzá hátra, most is előre ültem, aminek az lett a következménye, hogy negyed órán át üvöltött, hogy ő álmos és cicit kér, mire el tudott aludni. Flóra egyébként 21 hónapos, tehát nincsen még két éves, de a sírása már nem az az elviselhetetlen csecsemősírás, hanem egyértelmű hiszti.

Hogyan tovább? Ezt kérdeztük magunktól tegnap este a férjemmel, és jó bölcsész módjára írtam is egy részletes tervet, amit most igyekszünk betartani.

Gondok voltak az evéssel, mert a szopizgatások miatt nem mindig akkor éhezett meg, amikor mi, és sokszor nem evett rendes ételt. Ezért a szopizást január végéig leépítjük. A fogalmazásnál gondolkodtam, hogyan írjam: megpróbáljuk, igyekszünk abbahagyni... De nem. Mi vagyunk a szülők, a La Leche Liga is két éves korig ajánlja a szoptatást (azon túl nem tiltja de nem is ajánlja), és Flóra márciusban két éves lesz.

 

A másik kritikus terület a tévézés. Szeptember óta ugyanis egyre több időt töltöttünk bent a lakásban és én mindig lusta voltam este főzni, így a délelőttjeimet általában a konyhában töltöm. Rövid hisztizés után ilyenkor beadom a derekamat, és bekapcsolom Flórának a kedvenc meséjét. A tv Ranschburg szerint sem való egy 3 évesnél fiatalabb emberpalántának (pedig Ranschburg azért meglehetősen megengedően fogalmaz a mások által mindenben vétkesnek kikiáltott televízióval szemben.) Flóra szókincse egyébként rohamosan fejlődött a sok tévézés miatt, de minden más iránt elveszítette az érdeklődését. Csak együtt jó játszani, ha az nem lehet, akkor tévézni akar. Szóval megbeszéltem magammal, hogy délelőtt és délután is másfél órát játszok Flórával úgy, hogy a figyelmemet rá összpontosítom és közben nem mosogatok, teregetek, pakolok, takarítok. Ezeket egyébként eddig is próbáltuk együtt csinálni több-kevesebb sikerrel, de most ezeket félre teszem és szánok másfél órát a közös játékra is. Ebben egyébként nagy segítség a Torna-tár, a Ringató- és Kerekítő-könyvek illetve a Mackó gyógytorna is.

Úgy érzem, a kötődés köztem és Flóra között már egész életre szól. Összeszorul a szívem, mert tudom, ilyen közel sosem leszünk már egymáshoz, ha abbahagyjuk a szopizást, de azt is tudom, hogy nekem kell most keménynek lennem, hogy Flóra kedves felnőtté váljék, ne egy irányító, elkényeztetett zsarnok legyen. Tudom, lesz néhány kemény menetünk, de azt is tudom, hogy a jó dolgokért meg kell harcolni. És nincs jobb dolog, mint amikor édesanyaként büszke lehetek a gyermekemre.

Kötődő nevelés - alvás

Csak biztatásként írom azoknak, akik hasonló cipőben járnak, de még nem látják az alagút végét, hogy az alvásproblémák maguktól megoldódnak. Pontosabban fogalmazva, az, hogy egy egy évesnél fiatalabb csecsemő nem képes magától elaludni, illetve egyedül aludni pláne végigaludni az éjszakát, nem nevezhető alvásproblémának, csupán kellemetlen életkori sajátosságnak. Flóra ilyen szempontból (is) nagyon fárasztó kisbaba volt, hiszen kb. 6 hónapos koráig nem volt képes egyedül aludni, csak kendőben, aztán fél éves korában már le tudtam tenni és nagyjából 30 perc szabadidőm volt, míg felriadt, majd egy éves korától már 1-2 órát is tudott aludni, és abbahagytuk a kendőzést, háti hordozóban való alvást. A blogomon keresztül lehet leginkább látni, hogyan szabadult fel egyre több időm. Mióta másfél éves, már csak akkor riad fel, ha bemászok mellé az ágyba, és utána sokszor végigalussza az éjszakát.

A témáról van egy jó kis blog, csak sajnos ritkán frissül: http://egyuttalvas.blogspot.hu/

Aranyköpések - avagy Flóra beszélni tanul

Flóra reggel ül a bilin és hangosan kiabálja:
- Nééézd! Lábbal előre pisilek!

Anyának dolga van, apa és nagyanyó vigyáznak Flórára. Neki egyszer csak eszébe jut, hogy anya nincs itt és elsírja magát. Nagyanyó, gondolva, hogy majd a telefonjával eljátszik, odanyújtja neki:
- Tessék! Hívd fel anyát!
Flóra sírva:
- Nem tudom a számot!

- Nézd, Flóra! Ott van egy traktor!
Flórának felcsillan a szeme:
- Veszünk apának!
- Jó, - mondom - majd ha sok pénzünk lesz, veszünk neki.
- Nyáron!
- Hát, igen, nyáron több pénzünk szokott lenni. Remélem tudunk neki venni.
- Buszot is! Vegyünk neki Buszot is! Vezeti!
:)

Harmadik adventi vasárnap - gondolatok az adventi naptárról

 Rá kellett jönnöm, hogy az adventi naptár még nem az én nagyon okos másfél éves kislányomnak való. A képen látszik is, hogy több a zsák, mint a nap karácsonyig, pedig Andrissal mi is bontogattunk olykor, ha Flóra már aludt. Mert - be kell vallanom - gonosz voltam, s miután a Mikulás olyan sok édességet hozott, sokszor "elfelejtettük" kinyitni az aznapi zsákocskát.

Persze én nem tettem bele sok csokoládét, csupán minden napra egy kis golyót, és külön pici celofánba (nem éppen környezetbarát módon) 5 szem mazsolát és egy aszalt szilvát. De a csokoládé és a mazsola után már nem kellett a szilva, és néhány nap múlva Flórácskának szorulása lett. Ez pedig nagyon szívfacsaró dolog, komolyan.

 A finomságokon kívül kerültek a zsákokba kis ablakképek, amelyeket én vágtam ki, és sok-sok hópehely, melyeket szintén én készítettem. Pedig Flóra is nagyon szívesen használta volna az ollót, és ezen rendszeresen össze is vesztünk. 

Volt olyan is persze, amit neki kellett kifestenie, pl. a WC-papír gurigára az angyalkát, vagy kis fából készült karácsonyfadíszeket. 

 

De azoknak is csak a hátuljára engedtem, úgyhogy ezek miatt is volt egy-két vitánk.

Aztán nyomdákat is készítettem fából és dekor gumiból (a már meglévők mellé, melyeket anyukám szerzett, mikor kiselejtezték őket az iskolában).

És a csodaszép nyomdákból csinos kis csomagolópapírt gyártottunk. 

Nem mondom, hogy nem maszatolós, és teljesen konfliktusmentes szórakozást nyújt egy másfél éves kislánnyal saját készítésű csomagolópapírt nyomdázni, de így utólag úgy emlékszem, jól szórakoztunk. Nyugalom és hidegvér, illetve felkészülés lélekben és fizikailag is a legrosszabbra. Szerintem ez a titka az együtt barkácsolásnak.

Nem mellesleg várom az ötleteket: ti mit tennétek az ilyen picurkáknak az adventi zsákocskákba?

Aranyköpések - avagy Flóra beszélni tanul

Flórának mesélek a bátor kis mackóról. Ő hangosan elkurjantja magát: BÁTOR!!!
- Te is bátor vagy, ugye, Flóra?
- Neeem. Én kicsi vagyok!

Mostanában gyakran hallgatjuk az egyik karácsonyi cd-nket. Flóra egyik kedvenc dala a Száncsengő. Kedvenc mesekönyve pedig a Pajkos mackók kalandjai. Múltkor, mikor kérdeztem, hogy mit hallgassunk ezt mondta:
- Száncsengő kalandjait!

Flóra tanulja a beszédet, ezért szereti sokszor ismételgetni a szavakat. Kínos, amikor ilyesmit ismételget hangosan, lelkesen:
- Sapi, sapi, sapi...
- Napi, napi, napi...

Aranyköpések - avagy Flóra beszélni tanul

Hihetetlen öröm, amikor egy kisbaba értelme nyíladozni kezd, amikor rácsodálkozik a világra, s már tudatosan igyekszik fölvenni a kapcsolatot az emberekkel, már nem(csak) sírással próbál manipulálni, hanem kezdetben már mosolygással is, aztán már szavakkal is, de még milyenekkel...
És ahogyan Flóra tanulja a magyar nyelvet és ezzel együtt a magyar észjárást, a nyelv logikáját, sok mindenre rádöbbent, amire előtte nem gondoltam.
Persze ezek csak egyszerű, kedves "félrehallások", "nyelvújítási" kísérletek, biztos minden család őriz néhány ilyen vicces kis párbeszédet, és a következők közül sok valószínűleg csak nekem olyan kedves, mert az én okos, ügyes nagylányom mondta őket.

Flóra első szava a kutya volt, amit megdöbbentően tisztán, érthetően mondott néhány napig, majd hirtelen abbahagyta, és később sokáig csak vau-vau-ként utalt a kutyára. Ezt leszámítva az apa és a baba voltak az első szavai. Később jött az anya, sokáig csak hosszan sírva kántálva, hogy anyanyanyanyanyanya... :)

Voltak félrehallásaink, például:

- Flóra! Fúj, az szemét, dobd ki! Ott van a szemetes.
- ...
- Miért mutogatod a szemedet? Fáj? Ja? Nem szem, hanem szemét!

Flóra játszik Encivel. Meglátja az óráját.
- Szép óra, ugye?
- ...
- Mi van az orroddal, miért nyomkodod? Ja? Nem orr, hanem óra.

Flórának megtanította apukája, hogy ahányszor koccintunk, mondja azt, hogy "Igyál betyár, múlik a nyár!" Én erről nem tudtam, de nagyon meglepődtem, amikor koccintottunk, és elkurjantotta magát: "Igyál betyár! Nyúlik a nyál!"


Sétálunk.
- Nézd Flóra, kiskutya!
- Sétál.
- Igen, sétáltatja a néni.
- Anyukája.

- Flóra, ki a főnök?
- Apa.

- Bicikli.
- Tényleg. Ott biciklizik a bácsi.
- Sisak.
- Nincs rajta sisak.
- Huncut.

Sétálunk, Flóra kekszet majszol és félrenyel, erősen köhög.
- Kuci-kuci! Cigányútra ment.
- Cigány, cigány, cigány! - kiabálja hangosan és direkt tetszik neki, hogy pisszegek. Szerencsére nem találkoztunk cigányokkal, így is kínos volt.

Flóra kiabál a kutyáknak:
- Lulu, csoki! - megfontoltan, lassan, kissé bizonytalanul: - Helyemre!

- Flóra, ki lesz a férjed?
- Apa.

Szoptatás és hiszti

A szoptatás továbbra is kényes kérdés az életünkben. A családtagok folyton kérdezgetik, mikor fog már végre leszokni Flóra a ciciről,és egyre inkább megbotránkozást keltünk, ha bevallom, hogy még mindig szoptatom másfél éves kislányomat. Minket csak egy dolog zavar, valószínűleg addig nem jön a kistestvér, amíg Flóra nem lesz hajlandó lemondani a ciciről. Pedig az eredeti terv az volt, hogy a testvérek közt két év korkülönbség lesz. (Ez nem olyan óriási probléma, tudom, mindennek oka van,és megvan mindennek a rendelt ideje. Ember tervez, Isten végez.)

A szoptatásnak azonban rengeteg "haszna" van az életünkben. Az egyikre a napokban döbbentem rá. 

Kezdetben nagyon nem akartam megszoptatni, amikor hisztizett, mondva, hogy ne legyen jutalom a hiszti, ne szokjon hozzá, hogy ez a megoldás minden bánatra, minden fájdalomra. Aztán rájöttem, hogy ha magából kikelve ordít, és sem rábeszélés, sem erőszak, sem hízelkedés, sem a viselkedésének ignorálása nem segít, akkor a legjobb, ha megszoptatom. Ilyenkor átmenet nélkül elhallgat (persze tele van a szája), megnyugszik és képes rám figyelni, a szemembe nézni. Én pedig kedves hangon el tudom neki mondani, hogy mi a probléma. Ezzel nem azt jelzem neki, hogy nem szeretem, hogy ő maga a probléma számomra, hanem minden gesztusommal biztosítom arról, hogy szeretem, ugyanakkor tűrhetetlennek tartom a viselkedését. Nem ő a probléma, hanem az, ahogyan viselkedett.

Ez egy másfél évessel már működik, néhány hónapja azonban még nem lehetett vele ezt megcsinálni. A dackorszakot azonban nagyon meg tudja könnyíteni mind nekem, mind a Flórának.

Költészet és humor népdalainkban

Megfigyeltétek már, mennyi költészet rejlik népdalainkban? Én mostanában nagyon sokat énekelek, és csak most csodálkoztam rá a szövegekben rejlő képek költői szépségére. Amikor Flóra megszületett, akkor sok mindent próbáltam énekelni neki. Régi slágerektől kezdve keresztyén ifjúsági dalokon át a zsoltárokig, német nyelvű énekekig mindent, de végül a magyar népdaloknál és gyermekdaloknál kötöttünk ki. Van, hogy csak dúdolok neki, van, hogy teli torokból fújom, lassan ringatózunk rá, vagy höcögtetem az ölemben, lassan, kimérten, vagy gyorsan, pattogósan dalolunk. A népdalokat Flóra is nagyon szereti, megvigasztalódik, megvidámodik vagy lenyugszik tőlük. És nem úgy, ahogy kezdetben gondoltam. Nem a lassú, melankolikus énekektől csukódik be a szeme a legkönnyebben, hanem a gyors, ritmusos daloktól. Pl. mostanában furcsa mód nem a Jár a falióra kezdetű dalra, hanem a Pál, Kata, Péter kezdetű reggeli kánonra alszik el.

És persze az én lelkemnek is jót tesz az ének, mert én is megvigasztalódom, megvidámodom, vagy lenyugszom tőle, s még el is aludnék néha szívem szerint. A legkedvesebb népdalaim most a következők:

Forrás: itt

A juhásznak jól van dolga.
Egyik dombról a másikra
Terelgeti nyáját, fújja furulyáját,
Bú nélkül éli világát.

Ha megunja furulyáját,
Előveszi bőrdudáját.
Belefújja búját a birka bőrébe,
Szélnek ereszti belőle. 

Forrás: itt

Elmegyek, elmegyek,
Hosszú útra megyek.
Hosszú út porából
Köpönyeget veszek.
Búval és bánattal
Kizsinóroztatom,
Sűrű könnyeimmel
Kigomboztattatom.
Fúdd el, jó szél, fúdd el
Hosszú útnak porát.
Hosszú útnak porát,
Az én szívem búját!

Forrás: itt

Felszántom a császár udvarát,
Belévetem hazám búbaját,
Hadd tudja meg császár felsége,
Mi terem a magyar szívébe'.

Bánat terem abban, búvetés,
A magyar élete szenvedés.
Áldd meg, Isten, császár felségét,
Ne sanyargassa magyar népét!

És persze a humor sem hiányzik népdalainkból. Ez az egyik kedvencem:

 Jól van dolga a cudarnak

Forrás: itt

Minden rongya füttyög annak,

Füttyög elöl, füttyög hátul,

Füttyög minden oldalárúl.

Kis katica, nagy katica,

Kivel háltál az éjszaka?

Három huszár, hat reguta,

Avval háltam az éjszaka.

Hála légyen az Istennek,

Hogy nincs szarva az egérnek, 

Mert ha néki szarva volna,

Minden kislányt felborítna.     

Kötődő nevelés - altatás - szoptatás - Hartmann és Sears

Olyan sokat gondolkodom mostanában a gyereknevelésről, és egyáltalán nem vagyok meggyőződve, hogy mindent jól csinálok. (Lesz még olyan, valaha, hogy elégedett leszek magammal?)

Kicsit hasonlítok Ulrike Hartmannra, aki az Anyának lenni és nem görcsölni c. könyvben olyan ironikusan ábrázolja a modern anyukák kálváriáját. Azon rágódik, hogy a 21. században óriási felelősség nehezedik az anyák vállára. Felelőtlennek ítélik azt az anyát, aki nem viszi ilyen-olyan fejlesztésekre a csecsemőjét, aki nem adatja be a védőoltásokat, aki nem hordozza kendőben a gyerekét, vagy aki abban hordozza, stb. Ha a gyerek beteg, buta, lassú, az nem a géneknek, hanem a rossz anyának az oka. Sok mindenben egyetértek vele, de azért kicsit túlzásnak érzem a nyavalygását.

Én alapjában nagyon szimpatizálok a kötődő neveléssel, 8 hónapos koráig rengeteget hordoztam Flórát kendőben, először hason, majd háton. Együtt alszunk, igény szerint szoptatom a mai napig, és ő az első, megelőzve Andrist (az apát), a háztartást és természetesen a saját igényeimet, olykor szükségleteimet is.

Az eredmény, egy boldog, kiegyensúlyozott, nagyon okos, ám rettenetesen öntudatos, makacs, ragaszkodó kisbaba, egy végtelenül kedves, megértő, ám olykor elhanyagolt apa, egy nem éppen makulátlan háztartás és egy nagyon sovány, sokszor gyenge és ingerült anya.

Nem tudom, hogy a nevelésemmel mennyire erősítem Flórában az akaratosságot, és mennyire láncolom magamhoz egészségtelen módon. Tény, hogy nem igazán lehet kihagyni semmiből, nagyon fontos neki a testi közelségem, és nagyon nehezen fogadja el, ha valamit nem szabad neki.

A szoptatás remek dolog, minden szakirodalom ezt hangsúlyozza, és én is nagyon élvezem, vagyis élvezném, ha nem lenne semmi más egyéb dolgom a világon. Flóra ugyanis csak cicin alszik el (vagy babakocsiban, esetleg hintában, de főleg cicin) és a REM szakaszokban szintén szopizni akar. Hiába próbálom rászoktatni az ujjszopásra vagy a cumira, csak a mellemet akarja. Én meg rengeteget fekszem mellette, amikor éppen főznöm kellene, vagy csak pihenni, olvasni szeretnék, nem beszélve arról, hogy hallgathatom anyósomat, hogy az ő gyerekeit csak be kellett tenni a kiságyba, nem volt éjszakai evés-ivás stb.

Ilyenkor felüdülés Sears Éjszakai gondoskodás c. könyvét olvasni. Ő megerősít abban, hogy ez nem lesz mindig így, és hogy nem önálló csecsemőket, hanem biztosan kötődő kisbabákat kell nevelni, akkor lesznek önálló, magabiztos felnőttek.

Most csak kiöntöttem a szívemet, de azért minden rendben van. :)