Adventi lapbook - dec. 19.

Végre elkezdünk foglalkozni a lényeggel is: ma a karácsonyi történet elejét olvassuk el, van hozzá egy színező, és a Mennyből az angyal c. dal kottája is. Ezen kívül meg szeretném hallgattatni Flórával az Ave Mariát is, és papírcsíkokból girlandot fogunk készíteni a karácsonyfára.

Adventi lapbook - december 10.

Ezen a napon nagyon kreatívnak kell lenni, mert képeslapokat fogunk készíteni,de csak némi színes papírt meg vattát tettem a borítékba. Kíváncsi vagyok, mi születik belőle.

És ami eddig elkészült:

(Köszönet Marék Veronikának a bájos rajzokért!)

B. Ú. É. K. - Bízd Újra Étedet Krisztusra!

Kép forrása

Annak rendje és módja szerint elbúcsúztam a 2013-as évtől és reményekkel, tervekkel, igazi várakozással nézek az új év felé. Nem tudom, érdemes-e listákat írni és fogadalmakat tenni, hiszen tavaly is hosszú listával és sok-sok fogadalommal indítottam az évet, de az összegzés nem lett túlságosan fényes (13/5 ha lágyszívű vagyok). Mégsem mondanám, hogy elégedetlen lennék. Tele vagyok hálával, amiért ilyen szép és okos gyermekem, ilyen kedves és szorgalmas, törekvő férjem, összetartó, nagy családunk van. Hálás vagyok, hogy még mindig tudunk hinni az álmainkban, (bár nem érzem, hogy a megvalósításukhoz sokkal közelebb jutottunk volna). Hálás vagyok azért is, hogy anyagiakban sem szenvedünk hiányt, hogy már önmagamra is van időm, van könyvtár és könyvek, amelyektől embernek, legalábbis "gondolkodó nádszálnak" (Pascal) érezhetem magamat. És örülök, hogy tudok írni ide, a blogra is, emlékeket hagyva a színes ünnepeinkről és szürke hétköznapjainkról, hogy ha nehezebb idők jönnek, visszaolvasva ezeket a sorokat érezzem majd, hogy milyen jó dolgom van.

Kép forrása

December 25-én az öcsém a töki templomban tartott legátusként istentiszteletet, és az Igét a napkeleti bölcsek történetén keresztül hirdette. Isten elhangzott üzenetét azonban nem csak a karácsonyi időszakra vonatkoztathatjuk, hanem az újévi batyunkba is beletehetjük:

A napkeleti bölcsek

¹"Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe ²és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.” ³Ennek hallatára Heródes király megriadt, s vele egész Jeruzsálem. ⁴Összehívta tehát a főpapokat és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. ⁵„Júda Betlehemében – válaszolták –, mert így jövendölt a próféta: ⁶Te Betlehem, Júda földje, egyáltalán nem vagy oly kicsi Júda nemzetségei közt, hisz belőled származik majd a vezér, aki népemnek, Izraelnek pásztora lesz.” ⁷Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét. ⁸Aztán elküldte őket Betlehembe: „Menjetek – mondta – s szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől! Ha megtaláljátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.” ⁹Azok meghallgatták a királyt és útra keltek. S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. ¹⁰A csillagot megpillantva nagyon megörültek. ¹¹Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. ¹²Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba." (Mt. 2,1-12)

Mit tanulhatunk ebből a rövid kis történetből? Pisti 4 fontos dologra hívta fel a figyelmet:

Legelőször is a bölcsek "a csillagot megpillantva nagyon megörültek". Igazi öröm, boldogság szállta meg a szívüket, mikor végre hosszú vándorlásuk vége felé közeledve megláthatták a világ megváltóját.
A Krisztussal való találkozás számunkra is öröm, főleg akkor, ha arra emlékezünk, amikor kisbabaként a mi világunkba érkezett.

Másodszor: ezek a napkeleti bölcsek, vagy királyok népük köztiszteletben álló, magas rangú személyei voltak, akik rádöbbentek arra, hogy a világ végérvényesen megváltozik Krisztus születése után. Maguk mögött hagyva ezért országukat és a biztos életet, elindultak a bizonytalan felé egy hosszú és fáradságos úton. Betlehembe érve pedig nem átallottak leborulni, keleti szokás szerint egészen a földig hajolni a csecsemő Jézus előtt.
Karácsonykor tehát nekünk is meg kell alázkodnunk a kis Jézus előtt. Az alázat nem hiányozhat a mi ünnepünkből sem!

Harmadszor pedig drága ajándékokat hoztak a Megváltónak és családjának, de nem szánalomból adták át azokat, látva a szent család szorongatott állapotát, hanem egyenesen Krisztusnak hozták messzi otthonukból, leróva előtte tiszteletüket.
Karácsonykor ezért ajándékozzuk meg mi is egymást.

Három a magyar igazság, negyedik a ráadás! A Biblia ezt írja:"más úton tértek vissza hazájukba." És bizony ez a rövid kis félmondat teljesen jelentéktelennek tűnik, mégis fontos üzenetet hordoz! Az Istennel való találkozás ugyanis teljesen megváltoztatja az ember életét, és kénytelen elgondolkodni azon, milyen úton is járt eddig. Egy kis önvizsgálat után mindig rájövünk, hogy lehet még pontosítani az irányt, ha nem is kell hátra arcot csinálni, azért lehet, hogy van ami félrevezetett minket, lehet, hogy észre sem vettük, de eltévedtünk.

Én a következő évben törekszem rá, hogy tartsam a helyes irányt, hogy Istennel és emberekkel harmóniában élhessek, hogy a feladataimat szorgosan, örömmel tudjam végezni, ne tunyuljak, ne lassuljak, ne szóródjak szét! Listát azért most is írtam a rend kedvéért, de a tavalyi év többek között arra is megtanított, hogy hónapról hónapra változhat az életünkben a feladatok fontossági sorrendje, és a listákat rugalmasan, humorral kell tudni kezelni.

Nektek pedig ismert és ismeretlen olvasóim nagyon boldog új évet kívánok!

Nagy Olga: Asszonyok könyve (részlet)

Ezt a kis történetet nagyon szeretem, nemrég találtam az Adventi kalendáriumban. Remélem, 

nektek is tetszik.

Régi karácsonyok

Adatközlő: György Zsuzsanna

Úgy volt az, hogy ötesztendős asszony voltam, s már a hetedikhelyt laktam. 

Szegény urammal úgy voltunk,  mint a madarak. Összekőttünk, nem volt semmink. 

Oda akarok kilyukadni, hogy mivel hogy most karácsony jő, eszembe jutott az a 

valamikori karácsony, amelyik nehéz volt, s mégis olyan szép karácsony volt. 

Forrás

Dolgozgattunk, mint szegény emberek, Isten kegyelmiből egy kis disznócskát 

vágtunk, meg aztán a kicsi családomnak, a két gyermeknek úgy varrtam meg a 

kicsi ruhácskát éjszaka, hogy ne lássák: „Azt hozta az angyal.” Meg az uramnak is

úgy csináltam meg az ingét, hogy ne lássa, tudjon örvendeni neki.

Így aztán eljött a karácsony szombatja. Falusi asszony nem úgy van, hogy kéznél

van minden. Meg kellett süssek mindent: kenyeret, kalácsot. Hát felkőttem én még 

két órakor, megsütöttem a kenyeret, a kalácsot. Mikor a kicsi gyermekeim felkőttek, 

azt kérdezték:

– Édesanyám, hányat kell még aludjunk, hogy jüjjen az angyal?

Megsimogattam őket, megcsókoltam. Ki nem szereti az ő kicsinyeit?

– Tudjátok, mit? Nem kell többet aludjatok, ma öste jün az angyal. Már járt is itt valahol, a kert alatt. 

Mikor mentem ki, nézzétek, mit kaptam: két csuprocskát, s a két csuporban két kicsi kalács. 

Nézzétek, milyen pirosra van sülve! Látjátok? Jók voltatok, szót fogadtatok, esténkint imádkoztatok, 

most nektek ilyen szép fényes hajú kalácsot hozott. Még melegecske.

Kicsi butácskák, csak pislogtak rám, tartották a kicsi tenyerüket, beléborítottam a csuporból 

a kalácsot.

– Édesanyám, hát az angyalka tud ilyen szép kalácsot sütni? Beéharaphatunk?

– Megkezdhetitek, persze, beléharaphattok, csak először meg kell köszönni a Jézuskának, 

hogy nektek ilyen előre küldött angyalfiát.

Hát szépen letérgyeltek, persze az agyagos padló fel volt tapasztva, s a két kicsi elmondta 

az asztali áldást: 

„Mindenek szemei tereád néznek, édes Istenem, te adsz eledelt 

alkalmas időben, te töltesz be minden élőlényt a te áldásoddal, ámen.”

Akkor aztán akkorát haraptak a kalácsból, hogy még most is örvendek,

ha rá gondolok. Csak úgy ropogott a haja a kis egérfogacskáik között.

Aztán persze nem volt sok időm gyönyörködni, mert sok dolgom volt. 

Kellett készíteni az ünnepre, mert akkoriban úgy volt, hogy ünnep első

napján nem volt szabad semmit se készíteni. Örvendtek, hogy estére 

megjön az angyal. Nem volt akkora karácsonyfa, mint amilyen a mai 

házakban, a városi blokkokban, hogy a földtől a plafonig. 

Forrás

Honnét, honnét nem, az uram összeszedett vagy hat-nyolc fenyőgallyat, egy fára 

rádrótozta a fenyőgallyakat, még a véginén is azt hittem, hogy igazi 

karácsonyfa. Annak előtte való napokban olyan magamfőzte szalon-

cukrot csináltam, selyempapírt vettem, megvagdostam a szélit, belecso-

magoltam a cukrot, s úgy tettem a fára. Megaranyoztam a diót, legyen

aranydió is, hozott az uram mogyorót, piros almát, azokat is fölaggattuk 

a fára, ilyen volt az akkori karácsonyfa. Egyszerű viaszgyertyát aggattunk 

reája, csillagszóró eszünkbe se jutott. 

A mai karácsonyfán sok a szaloncukor, csokoládé, viaszgyertya, csillag-

szóró, villanyvilágítású gyertyák. A karácsonyfa alatt rengetegjáték, de 

olyan közömbösen állják körül!Mi hiányzik a mai szentestén? Talán a 

szeretet? Talán a meghittség? Gazdag ajándékok, közömbös arcok. 

Nem az az öröm, nem az a boldogság, ami az én gyermekeim arcán volt.

Reggel felébredtek:

– Nézd meg, járt-e az angyal?

Nagyon örvendtek annak az egyszerű ajándéknak: kicsi tányér,

ing, csupor, kötény. A csuporban dió, alma. Uram is megkapta 

a maga ajándékát. Nekem maradt az az öröm, hogy az enyémek-

nek tudtam örömet szerezni. Minden volt, mint más háznál, 

csak éppen pénz nem volt. El voltam keseredve: mi lesz most, 

ha jönnek a kántálók! Tudunk adni nekiek valamit? Elmentem 

öreg szüleimhez, megkérdezni: tudnak-e kölcsönözni vaj pár lejt. 

Nem messze laktak tőlem. Mielőtt bekopogtattam volna, meg-

kérdeztem: 

– „Szabad kántálni,”

Hallom édesanyám jól ismert hangját: 

– Szabad.

Elkezdtem szépen az éneket:

„Betlehemi pusztán örvendetes hír van...”

Ráismert a hangomra, s ott bent, reszketeg hangjukkal

ők is kísérték az én kántálásomat. Mikorra elvégeztem 

a kántálást, elmondtam a beköszöntőt:

Eljött a vendég, kit a világ vára,

Megnyílt általa az egeknek vára.

Az áldott csemete az égből leszálla,

Értünk az Atyához kezesnek beálla.

Számunkra adjon jó időket,

S áldással befolyó sok jó esztendőket.

Bémentem, megcsókoltam őket. Eldiskuráltunk, 

s elmondtam, hogy a kicsi karácsonyfa megvan,

éjszaka az urammal feldíszítjük. Elbeszélgettük 

az efféle alkalomhoz illő dolgokat, de biza nem 

volt lelkem pénzt kérni. Elköszöntem szépen, 

kívántam boldog felvirradást, s boldog ünnepeket. 

Indultam haza. Ahogy mentem keresztül a kerteken, 

igen nagyon megkeseredtem. Megálltam, s kisírtam 

magamat atyásan.

Kisírt szemmel érkeztem haza. Szegény uram, amikor 

meglátott:

– Zsuzsika, miért sírtál, fiam? Baj van apádékkal?

– Dehogy van baj!

– Akkor miért sírtál?

– Sírt a bosszúság. Csak erősen hideg van, kicsípte 

az arcomat.

Nem feszegette tovább a kérdést. Hát egyszer meg-

zörgetik az ablakot:

– Szabad kántálni?

Megreszketett a csontomban a velő. Uram rávágja, 

hogy „Szabad”.

Hát elkezdik, hogy: „Mostan kinyílt egy szép rózsavirág” 

– a kántáló éneket. Én pedig reszkettem, hogy már 

én mit tudjak ezek-nek adni. De mikor elvégezték a

kántálást s a beköszöntést, uram mondja:

– Gyertek bé!

Gondolom: „Ennek is elment asütnivalója.” Há 

mért hívja bé ezeket az asszonyokat! De uram 

egy-kettő kivette a kalácsot az almáriomból, három 

felé vágta a három cigánynénak. Felment a hiúba,

hozott egy tál diót, egy tál almát, beléöntötte a sza-

tyorba. Meg voltak elégedve ők is, s ekkor meg-

telt az én lelkem is nyugalommal: lámcsak, el lehetett 

intézni, akiben jó érzés van és szeretet. A három

cigányné elment nagy boldogan, s én újból sírva

fakadtam.

– Mi baj van? Megint sírsz?

Most már örömömben sírtam, hogy olyan embert

rendelt nekem az Isten, akinek a nehézségekben is

jár az esze.

– Tudod, mikor jöttem haza, azért fakadtam sírva,

mert nincspénz a háznál.

– Ó, fiam, amíg kenyér van, kalács van, van apróság, 

dió, hát szabad ezen búsulni?

Akkor megtanultam, hogy a családban a legnagyobb 

gazdagság a megelégedés. Ha szegény is vagy, ha van 

megértés, annál nincs nagyobb kincs.

Mert igen szegények voltunk, gyermekeink mégis 

boldogan emlékeztek az összetákolt karácsonyfára.

Egyszer azt mondja nekem a lányom:

– Édesanyám, miért nincs máma olyan boldog karácsony? 

Én most megcsinálok mindent: tésztát sütök, a karácsonyfa 

a földtől a plafonig ér. Csak nincs meg az a szeretet, 

csak a szeretetlenség. Miért van ez így?

Erre nem tud felelni a világon senki se. 

Forrás: Nagy Olga Asszonyok könyve. Budapest, 1988, Magvető

Könyvkiadó.