Tedd meg magadért!

Erica Bauermeister regénye amolyan barátoknak készített bakancslista, elgondolkodtató, felemelő, katartikus regény lenne, bár a hétköznapisága, az életszerűsége, az olykor számomra kicsit giccses, máskor filmszerű stílusa nehezen engedi használni ezeket a szavakat. Mégis használom, mert a regény utórezgései gyengék ugyan, de határozottak és sokáig tartanak. És ami a könyv gyengéje (a hétköznapisága, életszagúsága) az az erőssége is. Ez a regény befészkelte magát a szívembe, a gondolataimba. Mostanában ugyanis azon gondolkodom, hogy kerülhet-e az ember olyan közel a másikhoz, hogy ennyire testhez- avagy "lélekhezálló" kihívásokat találjon ki neki. Olyan kihívásokat, melyek megváltoztatják az életét, melyek lelki gyógyszernek bizonyulnak, felemelik és továbblendítik a szürke hétköznapokba belefásult embereket. És azon, hogy én milyen feladatot kapnék. (Nehezen ismerem el, de valószínűleg azt a pórias és szürke feladatot, hogy írjam meg végre a szakdolgozatomat. Engem ez nyomaszt, ez húz le a mélységekbe.)

És azon is töröm a fejemet, hogy én a kedves és nagyon szeretett barátnőimnek milyen kihívásokat találnék ki.

Most még gondolkodom, de ha elajándékozok a regényből egy példányt, akkor kihívást is fogok ajándékozni hozzá, erről pedig beszámolok. De addig is legyen ez titok.

És hogy az enyémek milyen kihívások lesznek, hogy gyógyítanak-e, mint a regényben, azt nem tudhatom, mivel én még sosem voltam huzamosabb ideig a "halál árnyékának völgyében". És ahogyan Kate is megfogalmazza a történet végén: annak, akiről úgy gondolják, hogy nemsokára már nem lesz az élők között, sok mindent elmesélnek.

"Ő is folyó, gondolta, ahogy visszafelé sétált a vízparton, akinek mindannyian elmondtak dolgokat. Caroline, Daria, Marion, Sara, Hadley. Úgy tűnt, hogy amikor olyan valaki társaságában voltak, aki vagy közöttük lesz a következő évben, vagy nem, akkor olyanról is beszéltek, amit máskülönben szóba sem hoztak volna, énjük olyan részét is feltárták, amelyiket máskor elrejtettek."

Röviden tehát: tetszett ez a regény, kedvet kaptam az agyagozáshoz, a kertészkedéshez, a kenyérsütéshez és a raftingoláshoz is. Minden nőnek ajánlom!

Hála

Forrás

"Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban."

                                                       (Fil. 4, 6-7)

A minap olvastam egy cikket, ami pszichológiai szempontból mutat rá a hálaadás fontosságára. Robert Emmons, amerikai pszichológus Thanks! c.

könyve alapján foglalja össze Berényi Aurélia, miért is fontos, hogy minden nap hálát adjunk azért, amink van.A cikk zseniális, mégis maradt bennem egyfajta hiányérzet az olvasás után. Rendben hálát adok minden este, de kinek? A magyar ige kötelező vonzata részes esetben áll. Valamiért valakinek adhatunk hálát. Mivel keresztyénnek vallom magam, én mindenek előtt Istennek mondok hálát az ő bőkezű ajándékaiért, melyeket hajlamos vagyok magától értetődőnek venni. Hálás vagyok a családomért, a férjemért, gyermekemért, szüleimért, a közeli és távoli rokonaimért, barátainkért. Azért, hogy a nagy családunk is ilyen összetartó. Hála az anyagi javakért, hogy van fűtött házunk, áram, világítás, van étel az asztalunkon és van meleg ruhánk. Vannak könyveink és van időnk. Időnk magunkra és a családunkra, a barátainkra. Hála az egészségünkért is és hála azért, hogy - úgy tűnik - itt a faluban is elkezdődik valamiféle kis mozgolódás református berkekben. Holnap nálunk lesz baba-mama bibliakör és én készülök. A téma pedig a hálaadás lesz.

A cikknek egyébként azért is örülök, mert bizonyítja, hogy Isten nem azért adja a parancsolatait, hogy azokkal teljesíthetetlen követeléseket állítson elénk, esetleg hiúságát legyezgesse. Hiszen nem Neki van szüksége arra, hogy hálásak legyünk Neki, az Ő hatalma nem a mi dicsőítésünktől nő, hanem az eleve adott. Mi leszünk boldogabbak, egészségesebbek, ha hálát adhatunk Neki. Ugyanígy a "hat napon át munkálkodjál..." parancs is pszichológiailag, élettanilag megalapozott jó tanács. Ez az egészséges ritmusa az embernek.

Mellesleg a hálanapló nem rossz gondolat, igyekszem majd ide is becsempészni a "háláimat" :)

Még egy könyvet és egy filmet is szeretnék ajánlani a témához (mindkettő gyerekekkel is olvasható, megnézhető. 

A könyv: Eleonor H. Porter: Az élet játéka, a film címe pedig: A jövő kezdete.

Aranyköpések - avagy Flóra beszélni tanul

Hihetetlen öröm, amikor egy kisbaba értelme nyíladozni kezd, amikor rácsodálkozik a világra, s már tudatosan igyekszik fölvenni a kapcsolatot az emberekkel, már nem(csak) sírással próbál manipulálni, hanem kezdetben már mosolygással is, aztán már szavakkal is, de még milyenekkel...
És ahogyan Flóra tanulja a magyar nyelvet és ezzel együtt a magyar észjárást, a nyelv logikáját, sok mindenre rádöbbent, amire előtte nem gondoltam.
Persze ezek csak egyszerű, kedves "félrehallások", "nyelvújítási" kísérletek, biztos minden család őriz néhány ilyen vicces kis párbeszédet, és a következők közül sok valószínűleg csak nekem olyan kedves, mert az én okos, ügyes nagylányom mondta őket.

Flóra első szava a kutya volt, amit megdöbbentően tisztán, érthetően mondott néhány napig, majd hirtelen abbahagyta, és később sokáig csak vau-vau-ként utalt a kutyára. Ezt leszámítva az apa és a baba voltak az első szavai. Később jött az anya, sokáig csak hosszan sírva kántálva, hogy anyanyanyanyanyanya... :)

Voltak félrehallásaink, például:

- Flóra! Fúj, az szemét, dobd ki! Ott van a szemetes.
- ...
- Miért mutogatod a szemedet? Fáj? Ja? Nem szem, hanem szemét!

Flóra játszik Encivel. Meglátja az óráját.
- Szép óra, ugye?
- ...
- Mi van az orroddal, miért nyomkodod? Ja? Nem orr, hanem óra.

Flórának megtanította apukája, hogy ahányszor koccintunk, mondja azt, hogy "Igyál betyár, múlik a nyár!" Én erről nem tudtam, de nagyon meglepődtem, amikor koccintottunk, és elkurjantotta magát: "Igyál betyár! Nyúlik a nyál!"


Sétálunk.
- Nézd Flóra, kiskutya!
- Sétál.
- Igen, sétáltatja a néni.
- Anyukája.

- Flóra, ki a főnök?
- Apa.

- Bicikli.
- Tényleg. Ott biciklizik a bácsi.
- Sisak.
- Nincs rajta sisak.
- Huncut.

Sétálunk, Flóra kekszet majszol és félrenyel, erősen köhög.
- Kuci-kuci! Cigányútra ment.
- Cigány, cigány, cigány! - kiabálja hangosan és direkt tetszik neki, hogy pisszegek. Szerencsére nem találkoztunk cigányokkal, így is kínos volt.

Flóra kiabál a kutyáknak:
- Lulu, csoki! - megfontoltan, lassan, kissé bizonytalanul: - Helyemre!

- Flóra, ki lesz a férjed?
- Apa.