Csodálatos hétvégém volt, nagyon régen volt már részem annyi
lelki-szellemi ajándékban, mint az elmúlt napokban.
De haladjunk csak sorjában: csütörtökön Andris meglepett egy
színházjeggyel, ráadásul a Bárka Színházban néztük meg az Anna Kareninának egy
különleges feldolgozását. Tolsztoj regénye az egyik kedvencem, korábban vettem
is Andrisnak egy példányt, mert az enyém rongyosra van már olvasva, és annyira
szerettem volna, ha ő is elolvassa. De persze ő nem olvasta el. Most mégis
meglepett, és elvitt erre az előadásra, és szerencsére neki is tetszett a
darab.
Tolsztoj regénye a női sorsok pontos katalógusa, egy
tökéletesen szerkesztett regény, melyben a párhuzamok és ellentétek tudatos kompozíciója
még inkább kiemeli a fő kérdést, jobban mondva egy egész kérdéskört; hányféle
élete, sorsa lehet a nőnek? Hányféle módon lehet boldogtalanná tenni egy lányt,
egy asszonyt? És hogyan tehető boldoggá a nő? Mi kell a férfinak és mi a nőnek?
Miért olyan nehéz két léleknek egymásra találni a mindent elsöprő szerelem és
szenvedély ellenére is? Mi marad a szerelemből hosszú, házasságban eltöltött
évek során, és mi, ha törvénytelen kapcsolatban telnek ugyanezek az évek?
Klim darabjában igazából nem a cselekményt játsszák el a
szereplők, mint a legtöbb színházi és filmes adaptációban, ezért aki nem ismeri
a történetet, az talán el is veszítheti a fonalat. Ez a darab a szereplők lelki
motivációit boncolgatja lírai nagy monológok formájában. (És lényegében a
regény is ezt teszi, csak az epika keretein belül.)
Ez a regény egyébként ékes példája annak, hogy a („jó”)
irodalmi műveknek nincsen egyetlen lezárt, kerek interpretációjuk, hogy az
értelmezés az olvasótól függ, hogy a jelentés mindig az olvasó és a szöveg
közötti párbeszéd során jön létre, és mivel minden ember, életkor és korszak
más, ezért mindenki számára mást jelenthet ugyanaz az irodalmi mű.
Én például, amikor középiskolás koromban olvastam a regényt,
nem értettem, hogy miért Anna a címszereplő, hiszen Levin és Kitty szerelme testesíti
meg az ideált. Kamaszlányként a kamasz Kitty Scserbackaja tragédiája, szégyene,
majd boldogsága foglalkoztatott. A darabot nézve azonban Dolly (Nagy-Kálózy
Eszter - aki nem mellesleg nagyon jól játszott a darbban) élete és szavai gondolkodtattak el. Mennyit ér egy nő, aki anya és
feleség, akit megcsaltak, de megbocsátott, aki mindent megtenne a gyermekeiért,
mégis annyira távol érzi magától őket.
És most már Annát is értem, már az ő tragédiáját is át tudom
érezni.
Jó lenne elolvasni megint a regényt, s aztán megint megnézni
a darabot. Haj, bizony jó lenne...
Pénteken este aztán egy kedves barátnőm ünnepelte a 40.
születésnapját, őt köszöntöttük játékokkal, zenével, tánccal. Andris itt is
kitett magáért és táncolt velem, keringőt is, rendesen, kilépve a lépéseket, tartva
a karját. Szóval nagyon kitett magáért. (Köszi innen is, édes!)
Végül szombaton délelőtt Pátyon, a területi szavalóversenyen
lehettem zsűritag a 7-8. osztályos vers kategóriában Molnár Krisztina Rita
barátnőmmel és Szádváriné Kiss Máriával. Nagyon jó volt, de
erről majd később írok részletesebben.
