A magyar irodalomoktatás óriási feladatra vállalkozik: próbál
átfogó képet adni a magyar és
világirodalomról, méghozzá úgy, hogy 4-6 év alatt kronologikus sorrendben végigveszi
a legfontosabb korszakokat, stílusokat és az emblematikus szerzőket és
műveiket. Ez azt eredményezi, hogy igazán semmire sem jut idő, nem tudunk
elmélyedni egyetlen olvasmányban sem, a nehezen olvasható, a mai fülnek
idegenül csengő szövegekkel a fiatalabb, tapasztalatlanabb olvasók találkoznak
először, és mire a kortárs művekre kerülne a sor, addigra nyakunkon az
érettségi, úgyhogy azokról csak említést teszünk (vagy még azt sem). A rendszer
rossz, de mégsem változik semmi, pedig vannak, akik hallatják a hangjukat. Arató
László cikkeit például érdemes olvasni a téma kapcsán, illetve tankönyvei is
érdekesek. Sajnos nekem nincsenek meg, de tervezem, hogy megrendelem, s akkor
részletesebben is írok róla.
Arató egyébként azért is szimpatikus, mert nem csak a
rendszert szidja, hanem megoldást is javasol. Ha nem a kronológia, akkor mi
legyen az "új"
tananyag-kiválasztási és -elrendezési elv?
„A motivikus, a konvenciótörténeti, a
szociálpszichológiai szempontú, az archetípusokra építő, a poétikai
szempontokat követő, a problémacentrikus és a szövegalkotás egy-egy
meghatározott módját, szempontját középpontba állító, az irodalmi és nem
irodalmi szövegeket együttesen kezelő, a médiaszövegeket is bevonó, az
áttekintéseket és mélyfúrásokat váltogató építkezési módoknak. És még megannyi
másnak.”
(Forrás:
itt.)
- Motivikus,
konvenciótörténeti:
Az Odüsszeia kapcsán beszélhetünk a hajó(zás), a sziget, az utazás,
a tenger ősi toposzairól. Mit jelentenek ezek? (Élet, életút, élettér) Hol
találkozhatunk velük az irodalomban és a hétköznapi nyelvhasználatban? (A magyar nem éppen hajós nemzet, ezért nálunk a hétköznapi nyelvben ritka. Érdemes felütni O. Nagy Gábor könyvét és utána olvasni.)
Dante: Isteni színjáték, Defoe: Robinson, Golding: A legyek
ura, Jacques Perry: Az ismeretlen sziget, James Joyce: Ulysses, Hamingway: Az
öreg halász és a tenger, Biblia, népmesék, Saint Exupery: A kis herceg, Swift:
Gulliver, Verne: Kétévi vakáció, Jókai: Aranyember, Shakespeare: Vihar, Krúdy
Gyula: Szindbád
Versek:
"Hajó a Sors, hab verdesi mogorván
és akaratunk rajta gyenge kormány."
Vej Jing-Vu: A Jangcén vitorlázva
(8. század)
(fordította: Kosztolányi Dezső)
„… férfigondok barna fedélzetén…
…sors sodor, mint gyorsiramú vad ár…
Amerikámat, amíg élek,
Sohse lelem, szomorú Kolombus?”
Tóth Árpád: Lomha gályán
„Hahó, te gálya,
Rohanj, mint égő üstökös az éjbe,…
Dagadj vitorla, mint dagad a lelkem!
Hát hulljon szét a föld, ha ráfutunk,…”
József Attila: Az őrült hajótörött
„Ímé, ez vagyok én! züllött hajó, hináros,
kit elvitt a vihar élőtlen éterig,
s zord flotta s békés bárka ki nem halássza most
részeg roncsom, mely a vizekkel megtelik.”
Arthur
Rimbaud: A részeg hajó
(fordította: Tóth Árpád)
„Így lettem bárka végül,
s bárka lett már keskeny szobám is,
elvinni mindahányukat.”
Tóth Krisztina: Bárka
„Az individuum Kháron ladikján jut el a kollektívum Noé
ácsolta bárkájáig!”
Hizsnyai Zoltán: Bárka és ladik
„Nyílt tengerre sodor, Hajóm, az új
orkán?…
Bírja, kötélzete
híjján, bírja hajó még
ádázabb vizek ostromát?
kerüld
a tengert, mely a márvány
Cycládok falait veri!
Horatius: Allegória a hazáról
(fordította: Szabó Lőrinc)
„Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!”
Petőfi Sándor: Feltámadott a tenger
„Lesz-e bárka, mely megtelik majd
minden égi és földi fénnyel?
Visszatérnek-e a madarak
csőrükben oxigénnel?”
Mezei
András: Lesz-e bárka?
„Ágy-é, amellyben hánykolódom,
…Csónak ez,…”
Csokonai Vitéz Mihály: Tüdőgyulladásomról
„ Fehér dereglyém tétován lebegve
suhan – suhan mély, rejtelmes vizekre…”
Dutka Ákos: Kórházi ágyon
„Ágyam ez a fehér hajó, nem ringat el szép álomba”
Nagy Imre: Kórházban
„Az ágyak fehér flottája pihen.”
Lukács László: A festő a kórteremben
„Nagy bárkán ringatott a láz.”
Kálnoky László: Szanatórium 1933.
„ Barátaim, egy bárka vár ránk, és ringatózik
a fényben, ahol az ég meghajtja hátát,
s leér a tengerre;
… Barátaim, a bárkából a világot jól
belátni, s benne rendületlenül
haladó igazságát, egy torkolatoktól
forrásokig futó mély sóhajt; …”
Mario Luzi: Az élethez
A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.
József Attila: A Dunánál
Az Ér nagy, álmos, furcsa árok,
Pocsolyás víz, sás, káka lakják.
De Kraszna, Szamos, Tisza, Duna
Oceánig hordják a habját.
S ha rám dől a szittya magasság,
Ha száz átok fogja a vérem,
Ha gátat túr föl ezer vakond,
Az Oceánt mégis elérem.
Akarom, mert ez bús merészség,
Akarom, mert világ csodája:
Valaki az Értől indul el
S befut a szent, nagy Oceánba.
Ady Endre: Az Értől az Oceánig
.jpg)
